Médiatanács-blog

Interjú Lerner János természetfilmessel

Lerner János a Természetfilm.hu filmes csapatának tagjaként számos mecenatúrás alkotás elkészítésében vett részt. Szerkesztője és szövegírója például Az időgyűrű ura I-III., valamint rendezője és szövegírója A természetfilm magyar találmány? és A Vargyas-szoros elveszett világa című filmeknek, amelyek amellett, hogy magas szakmai színvonalat képviselnek, a tévénézők körében is nagy sikert aratnak. Most a Médiatanács Kollányi-pályázatának támogatásával újabb sorozat készítésén dolgozik, amely a Temészetfilmesek és egyéb állatfajták munkacímet viseli, és ötperces részekben vezeti majd be a nézőket a természetfilmek világába. Az alkotási folyamatról, valamint a különleges természetfilmes helyzetekről magát a rendező-operatőrt, Lerner Jánost kérdeztük.

– 2009-ben készítettek egy filmsorozatot Természetfilmesek és egyéb állatfajták címmel, amelyet most más koncepcióba helyezve megújítanak, vagyis a munkacím marad, a film pedig kicsit más lesz.

– Igen, az előző filmet 2009-ben készítettük a Magyar Televízió egyik természetvédelmi magazinműsora számára. Ott egy-egy korábbi természetfilm kulisszatitkaira fókuszál minden egyes rész, és az adott film alkotói mesélik el, hogy milyen különleges technikákkal vagy szituációkban dolgoztak. A most támogatott sorozat pedig nem konkrét filmekre koncentrál, hanem általában a természetfilmezés módszertanára, kulisszatitkaira. Egyébként azért választottuk ugyanazt a címet munkacímnek, mert nem gondoltuk, hogy a régi filmet újra műsorra tűzik, de természetesen az új filmnek valami más címet fogunk ezek után keresni. 2016 márciusában kell leadnunk a sorozatot, bemutatja majd a Duna TV, és a Spektrum is jelezte a szándékot a sugárzásra.

– Hogyan épül fel az új sorozat?

– 16 ötperces része van a sorozatnak, ezért egy rész mindössze egy jelenetre tud koncentrálni. Az első néhány rész a technikai hátteret világítja meg, mint például a kameramozgások, a greenbox vagy a timelapse. A második blokkban az élőlények filmezéséről van szó, például a madarakéról vagy a halakéról, az utolsó blokkban pedig bemutatjuk a különleges helyzeteket, például azt, hogy milyen többlettudást igényel mondjuk a sarkvidéken vagy a sivatagban forgatni.

A 2009-ben készült sorozat főcíme, amely koncepciójából a most készülő 16 részes film is kiindul

– Honnan jött a sorozat ötlete?

– Az egész ötlet onnan jött, hogy gyerekkoromban találkoztam egy naptárral, amiben rajzos jelenetek voltak filmekből, a rajzok másik oldalán pedig azt lehetett látni, hogy hogyan készült az az adott jelenet, ami a vásznon van. Arra gondoltam, hogy milyen klassz lenne ezt a természetfilmezéssel is megcsinálni: a mi eszközünk persze nem a naptárkészítés volt, hanem természetesen a filmkészítés.

– Mi a konkrét céljuk a sorozat elkészítésével?

– Azt szeretnénk megmutatni, hogy akár egy 10 másodperces felvétel mögött is mennyi munka és mennyi dolgosan eltöltött idő van. Szeretnénk, ha sokan láthatnák, hogy aki természetfilmezésre adja a fejét, annak nagyon szeretnie kell a természetet, és jól kell tűrnie azokat a szélsőséges viszonyokat, amelyek elengedhetetlenek a jó film készítéséhez. Például hajnalban kell kelni még az állatok előtt, vagy ha a sarkvidékre, netán a trópusi esőerdőkbe megyünk, akkor bizony el kell viselni az extrém hőmérsékleti körülményeket és így tovább. Ezt a főiskolán nem lehet megtanulni, maximum a kamerahasználatot, de a kitartást a nagyoktól, a tapasztaltaktól kell megtanulni.

Itt nincs forgatókönyv, azt az élet írja. Nagyon sok jelenet és sztori utólag kerül be a filmbe. Például éppen most forgattunk a Hortobágyon a parlagi sasokról. Három napig nem történt semmi, de a legvégén megjelent egy nőstény parlagi sas. Leszállt egy szántóföldön három őz előtt, fészeképítéshez gyűjtött anyagot. Egyszer csak megjelent egy hím is, leszállt a nőstény mellé, és ott a három őz előtt párosodtak, az őzek meg csak nézték őket. Ez például egy olyan jelenet, amelyet nem lehet beleírni a forgatókönyvbe; ez vagy jön, vagy nem.

– Csak vadon élő állatokkal forgatnak?

– Nem, vannak jelenetek, amelyekhez betanított állatokat használunk. Például forgattunk a parlagi viperákról, és kellett egy olyan kép, mintha a róka a vipera járatába nézne be. Ezt egy betanított róka segítségével vettük fel, hiszen akár hetekig is várhattunk volna, hogy jöjjön egy róka és éppen abba a lyukba szagoljon be. De az igazi természetfilmezés persze nem erről szól, itt a vipera volt a lényeg, nem a róka, ilyen felvételeket leginkább vágóképeknek, illusztrációnak szoktunk használni.

– Ön mikor kezdett természetfilmezéssel foglalkozni?

– Nem olyan régen. Sokáig tanítottam az ELTE-n földrajzot és térképészetet, nemzeti parknál is dolgoztam, később idegenvezető lettem. Aztán felkértek a Spektrum TV-hez szakértőnek, és a fényképezésen keresztül rám talált a kamera is. A filmezés egy olyan műfaj, amiben minden örömömet megtalálom. Nyolc éve dolgozom együtt a Természetfilm.hu-val, és ez egy igazi csapatmunka.

A Vargyas-szorosban talált gombafonalak, amelyekben ugróvillások petéi voltak

A különleges helyzeteket és a váratlan fordulatokat nagyon szeretem. Például nem olyan régen forgattunk a Vargyas-szorosban egy denevérkolóniáról, és bár a denevérek miatt mentünk a barlangba, rábukkantunk olyan kicsi, vattapamacsszerű képződményekre a földön, amelyekről kiderült, hogy gombafonalak voltak, a végükön pedig gombostűfejnyi gömböket láthattunk. Ezekben barlangi ugróvillások (1 cm-nél kisebb, hatlábú ízeltlábúak – a szerk.) petéi voltak. Erre mondom, hogy meg kell találni a különlegességet.

– Voltak a különleges helyzetek mellett veszélyes helyzetek is a munkája során?

– Afrikában például volt egy izgalmas incidensünk: egy meredek partfallal körülvett patakban találtunk egy vízilovat. Izgalmas volt a helyzet, de valahogy meg akartuk mozgatni, nem csak a hátát akartuk felvenni. Mondom, nagyon meredek és magas volt a partfal, ezért nem is gondoltuk, hogy veszélyben lehetnénk, amikor úgy próbáltuk megmozgatni az állatot, hogy odadobtunk rá egy kis faágat. Mondanom sem kell, hogy nem tudtunk felvételt készíteni, mert mint egy gejzír, kitört, felugrott a víziló a patakból, és nagy szerencsénkre a partfal másik oldalán kimászott és elszaladt. Meglepődtünk, hogy ekkora erő van benne, és persze mindent eldobtunk és menekültünk, ezért nem lett jó a felvétel.

Egy másik alkalommal hegyi gorillákat filmeztünk. A gorillákat csak helyi kísérővel lehet megközelíteni, és a mi vezetőnk azt gondolta, hogy segít nekünk különleges felvételt készíteni, ezért váratlanul elkezdte döngetni a mellét, ami a gorilláknál tudvalevő, hogy a dominanciát jelenti. A hím gorilla, mint akit puskából lőttek ki, megindult felénk. Itt is eldobtuk a felszereléseket, de szerencsére senkinek nem lett semmi baja, pár másodperc múlva a gorilla békésen eszegette tovább a bambuszrügyeket. A kísérőnk kérdezte, hogy sikerült-e felvenni, mi meg mondtuk, hogy jó lett volna, ha előre szól, mert így inkább az életünket mentettük, mint a felvételt.

Az éppen békésen falatozó gorilla

– Jó néhány filmjét támogatta a Médiatanács. Mi a véleménye a támogatási rendszerről?

– Nekünk a Természetfilm.hu-nál azért egyszerűbb, mert összedolgozunk, és nem egyedül, hanem csapatban tudunk pályázatokat benyújtani, és felfejleszthettük az adminisztrációs oldalunkat is, így nagyobb eséllyel lettek sikeresek a filmterveink. Nagyon örülünk, hogy egyszerűen és egyértelműen tudunk forráshoz jutni.