Médiatanács-blog

Interjú Tóth Luca animációs rendezővel

A Superbia meghökkentő, elsőre arculcsapó, szürreális világában nők és férfiak elszeparáltan élnek: a férfiak finom, jól öltözött, kalapos úriemberek, a nők meztelen, harcias ösztönlények, akik kezeik helyett erős és izmos melleikkel végzik tevékenységeiket. Tóth Luca 16 perces animációs filmje a kifordított társadalmi helyzeten keresztül beszél a férfi-női viszonyokról, a változásról és a büszkeségről. Az animációs film – amelyet az NMHH Médiatanácsa a Macskássy-pályázaton támogatott – elnyerte az április 2-án véget ért Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál legjobb animációjának díját. A rendezővel arról beszélgettünk, mennyire könnyen befogadhatóak a szerzői animációk, hogy milyen jelentősége van és lehetne a díjaknak, és hogy miért fontos néha nézőpontot váltani, ha egy-egy fontos témáról gondolkodunk.

– Az a tapasztalatom a szerzői animációs filmekkel, hogy nem elég egyszer megnézni őket, mert elsőre nehéz befogadni azt, amit jelenteni tudnak a második, harmadik megtekintés során. Te mennyire kapsz visszajelzéseket arra, hogy milyen hatást kelt a filmed első nézésre?

– Először is nagyon köszönöm, ha megnézted kétszer-háromszor, mert ezt nagyon sokan nem teszik meg. Kaptam olyan visszajelzéseket első nézésre, hogy ez meg mi? Az animációs világban is külön kategóriát képeznek a szerzői filmek, és aki nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyeneket nézzen, annak lehet, hogy nehéz ennek a befogadása. Azt a tendenciát látom, hogy a didaktikus filmes elemek ritkábban szoktak szerzői-experimentális alkotásokban felbukkanni, ez persze nem jelenti azt, hogy azok a filmek, amelyeknek vannak didaktikus allűrjei, ne tudnának szuperjó művek  lenni, nem is akarom szembeállítani a kettőt. Én szeretem a nézőt egyenrangúnak tekinteni az alkotóval, vagyis azt gondolom, hogy amit én értek, mint a film rendezője, azt ő is érteni fogja. Sőt az sem probléma, ha a befogadó nem úgy elemez, mint ahogyan én. Nem szeretném senki szájába rágni, hogy milyen következtetést kell levonnia az alkotásomból.

– Ez megakadályoz téged abban, hogy a filmed minél több emberhez jusson el?

– Ebben egészen biztos vagyok. De közben azt gondolom, hogy minőségi romlást jelentene a filmemben, ha meg akarnék felelni az ilyen jellegű igényeknek. Alkotóként felelősséged, hogy kiállj amellett a fogyasztói minőség mellett, amit te szerzőként képviselsz. Ha olyan közösségben élsz, ami nem annyira nyitott a rövid szerzői animációkra, akkor sem alkudhatsz meg. Kell, hogy megmaradjon a művészi tartás, ami olyankor nagyon rossz, amikor senki nem érti a munkáidat (nevet).

Superbia trailer from Luca Toth on Vimeo.

– Kinek szólnak ma a szerzői animációs filmek?

– Az a gond, hogy igazából ma csak a fesztiválok közönsége nézi meg ezeket az animációkat és az is nagyon szeparált szféra. A tévében nem vetítik, a mozikban nagyon ritkán, egészestés filmek kísérőjeként jelenik meg, de alapvetően ritka, hogy egy ilyen film nagy közönséghez jusson el. (A Médiatanács-támogatású filmek mindegyikét  legalább egyszer bemutatja valamely tévécsatorna. A Superbia bemutatása is várható a közeljövőben – a szerk.) Azt viszont hozzá kell tenni, hogy míg az élőszereplős filmeknél a kisfilmeket sokszor úgy nézi a szakma, hogy "igen, milyen jó kisfilmet csináltál, belőled egész jó egészestés filmrendező lehet egyszer", addig az animációnál már maga a rövidfilm is széleskörűen elismert formátum, így egy jó rövid animáció elkészítése után nem a potenciális egészestéseidre koncentrálnak, hanem jó esetben érett rendezőként kezelnek.

– Ennek ellenére az animációs rendezőknek is az a fő céljuk, hogy egészestés filmet készítsenek?

– Persze, sokaknak. De ezt nagyon nehéz elérni. Ez nem jelenti azt, hogy az én generációmból nem fog jó néhány ember nekifutni, de ma Magyarországon ennek nincs kiépítve az infrastruktúrája, és nem is tanítottak meg minket, hogy hogyan kell levezényelni egy ilyen horderejű vállalást. Szóval majd sövényvágó ollóval vágunk neki.

– Hogyan segítik ezt az utat a díjak? Most nyerted meg a Friss Hús legjobb animációs filmnek járó díját, mit jelent ez számodra? Milyen presztízse van ma a Friss Húsnak?

– A Friss Hús egy tök szuper, nagyon fiatal fesztivál, ami elég gyorsan beépült a köztudatba. Azért is fontos nekünk, mert animációsként a filmes közösség is látja a munkáinkat, míg egy kifejezetten animációs fesztiválon nagyon ritka, hogy filmesek is megjelenjenek. Egyébként meg díjat kapni jó, mert beszélnek a filmről, a nevem egy díj után egy kicsit tovább benne marad a körforgásban, emlékeztető, hogy vagyok (nevet).

Tóth Luca a Friss Hús fesztiválon kapott díjával, ami mellé az NMHH Médiatanácsa által felajánlott ötszázezer forint jutalmat is elnyerte.

– A Superbia nagyon komoly reflexió (ha nem társadalomkritika) a mai nemi sztereotípiákra. A cím ráadásul beszédes, a hét főbűnből a kevélység latin neve. Miért lett ez a cím?

– Superbia annak az elképzelt világnak, hatalmi berendezkedésnek a neve, amiben ez a történet játszódik. A kevélységnek, vagyis a túlzott büszkeségnek pedig számomra köze van ehhez a begyepesedett hatalmi berendezkedéshez. A főszereplő, a türkiz színű lány, egy robosztus, életerős, agresszív alak, aki ennek a berendezkedésnek a kedvezettje, ha úgy tetszik díszpéldánya. Jó pozícióban van, nem érdeke a változás, és az a fajta státuszvesztés, ami számára a változással bekövetkezik, az csakis kudarc lehet. Soha nem kapott más impulzust, mint azt, hogy az a rendszer, amiben ő sikeres, és ami számára kényelmes, az jó. Így nem is érti a közösség átalakulását sem.

– Ugyanakkor a türkiz lányban is elindul valami vágy az egyik jelenetben, amikor a lila lánnyal nézik a bokor mögül a fiúkat.

– Igen, de a lila lány őszinte kíváncsisággal közelít, nem pedig le akarja vadászni a fiúkat, mint a türkiz lány. Nekem azért olyan fontos az a jelenet, mert nem démonizálni szeretném a testiséget, hanem bemutatni, hogy az a legfontosabb, hogy hogyan kezeled a benned megszülető vágyat. Itt a két női karakter nagyon máshogy reagál, egyikük mohó agresszióval, a másik pedig kapcsolatot építve megy bele a történésekbe. Éppen ez az a jelenet, ahol szétválik ennek a két karakternek az útja.

A két főszereplő: a harcias türkiz és a változásra képes lila lány.

– A filmben a hagyományosan maszkulin jegyeket a nők képviselik, a feminin jegyeket pedig a férfiak. Miért volt szükség arra, hogy egy ennyire kicsavard a mai társadalmi berendezkedést ahhoz, hogy erről a témáról, a férfi-nő, férfias-nőies témáról beszélj?

– Én azt vettem észre, hogy egy csomó apróság, ami a mindennapi viselkedésünkben, diskurzusunkban benne van akár verbális, akár nem verbális szinten, nagyon kellemetlenné tud válni, ha fordul a kocka. Azért fontos megfordítani a szerepeket, mert sok mindenre rávilágít az új szemszög, amire a mai társadalomban már fel sem figyelünk, mert rutinná váltak reakciók bizonyos helyzetekre.

– Valami ilyen reflexióra való igény mozgatta azt a jelenetet is, amikor születik egy hímnős gyermek, és azt a férfiak nemes egyszerűséggel elássák?

– Egyrészt nagyon szeretem az olyan helyzeteket, amikor hirtelen megkedvelsz valamit egy filmben – ez itt ez az aranyos gyerek –, a következő pillanatban pedig megölöd (nevet). Jó ez a vicces és önző része a dolognak, egy kicsinyes gonoszság. De természetesen ez a jelenet dramaturgiailag is fontos. Nem akartam ezt a társadalmat kizárólagosan kétfélének titulálni, azt állítani, hogy a nemi szerepekkel kapcsolatos konfliktus csak az egymás iránt vonzódó férfiak és nők ügye. Ezzel a gyerekkarakterrel érzékeltetni szerettem volna, hogy ez a társadalom még rejt magában számtalan más kikövezetlen, megoldani való konfliktust, amit hasonlóan a mi társadalmunkhoz, a filmbeli karakterek is szemrebbenés nélkül söpörnek arrébb.

Karakterrajz a türkiz lányról. Az animációban a nők domináns testrésze az izmos, erős mell.

– Mennyi idő alatt készül el egy ilyen film? Mennyit foglalkozol vele?

– Ez a film egy év alatt készült el. Ez azt jelenti, hogy egy éven át egy-egy nyaralást kivéve minden nap ezzel foglalkoztam, ezen dolgoztam. Az utolsó 4-5 hónapban már nagyon megfeszített volt a munka. Az utolsó három hónapban pedig, amikor már javában ment az animálás, akkor nem láttam senkit az ismerőseim közül, nem mentem emberek közé. Ültem a gépem előtt és rajzoltam megállás nélkül. Drága dolog animátorokat fizetni, ezért igyekeztem minél több részt magam vállalni, hogy kijöjjek a keretösszegből.

– A film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának Macskássy-pályázatán nyert támogatást. Mi a véleményed a programról?

– Szerzői rövidfilmesként ma Magyarországon egy lehetőségünk van pénzt szerezni, méghozzá ha a Macskássyra pályázunk. Mivel ez az egy út van, ezért ez folyamatos bizonytalansággal is jár. Euforikus boldogság, ha az alkotó megkapja a támogatást, de tud aggasztó lenni, ha nem jut tovább az ötlet, mert a szerzői filmeket igazán csak pályázati pénzből lehet megvalósítani. A legfrissebb ötletem például egyből kihullott a rostán, ami egy várható következménye a versenyhelyzetnek. De mivel nincsen ezen a ponton konzultáció az alkotó és a zsűri közt, ezért csak találgatni tudok, hogy milyen okból nem felelt meg az elvárásoknak és hogyan javítsam adott esetben a tervet.

Nyilván sokan jelentkeznek pályázati pénzre, így nem lehet mindenkinek adni. Az ideális az lenne, ha egy filmes pályázat az alkotói közösség befutottjait és kezdő filmeseit is tudná stabilan támogatni.
Más országok pályázati rendszerében alkalmaznak pontrendszert, vagy kvótarendszert: a filmesek díjaikkal, filmes szerepléseikkel, sikereikkel pontokat gyűjtenek, amik beleszámítanak a pályázati jelentkezéseik elbírálásába is. Ez a hozzáállás egyensúlyt igyekszik teremteni az elsőfilmesek és a nem elsőfilmesek között, ami kiszámíthatóbbá teszi a rendszert. Szóval a Macskássy-pályázat egy nagyon pozitív dolog, mégis azt gondolom, hogy tudna jobban törekedni az átláthatóságra.

Nagyon hálás vagyok a Médiatanácsnak a Superbiára kapott támogatásért, nem csak azért, mert elkészülhetett ez a film, hanem azért is, mert számtalan izgalmas és inspiráló helyre juthattam el a filmet kísérve, és ezt mind a Macskássynak köszönhetem.

Férfiak és nők együtt változnak a történet során. Míg a női társadalom lejjebb ad ösztönösségéből, a férfiak felfedezik ezt az oldalukat.