Hetvenes: ál-dokumentumfilm a feleslegességről

2012.12.11. 17:44 :: Sajtoiroda

Interjú Dombrovszky Lindával, aki ugyan szerelmes filmet még nem készített, fikciós munkáiban az emberi kapcsolatokról szeretne mesélni

Az egymás ellen elkövetett bűnökről és a megbocsájtás, a jobbá válás lehetőségéről. Ez az út, ezek az utak érdekelik a születés és a halál között. A fiatal rendező már nem első alkalommal választja témájának a 21. századi idős ember társadalmi és családi helyzetéből következő problémákat sem. Most készülő alkotása, a Hetvenes – érzelmekre ható ál-dokumentum film – a feleslegesség motívumát állítja középpontba.

Az alkotóról dióhéjban

Dombrovszky Linda a Színház-és Filmművészeti egyetemen végzett Film-és televíziórendező szakon, Almási Tamás osztályában. A Centro Sperimentale di Cinematografia ösztöndíjasaként fél évet töltött a római Filmakadémián. Több kisjátékfilm, dokumentumfilm, társadalmi célú hirdetés és díjazott image film rendezője. Az elsőszülött és a Csavargó című kisjátékfilmjei számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek, az utóbbi Aranyszem fesztivál díjazott munkája. Kötelesség című kreatív dokumentumfilmje meghívást kapott a 2012-es cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete bemutató szekciójába. A kilenc perces kreatív dokumentumfilm egy workshop keretében készült: a Cineboat szervezésében hajóval járták be Turku szigetvilágát, hogy az ott élőkről forgassanak. Dombrovszky filmjében a National Day of the Army napján a finn szigetvilág lakói a hadseregben viselt kötelességüket rekonstruálják is a kamera előtt.

Ritkán beszélgetek fiatal, hölgy filmrendezőkkel. Örülök, hogy most ezt tehetem. Hogyan került a pályára?

– Én ahhoz az „évfolyamhoz” tartozom, amelyik az iskolában „vette észre” a rendszerváltozást: már nem kellett orosz nyelvet tanulnunk és a kék után nem örököltük meg nagyobb testvérünk piros nyakkendőjét. Viszont az oktatásban történt változások során minket érintett először a mozgóképkultúra és média oktatás bevezetése, mely a Nemzeti Alaptanterv részévé vált. A Városmajori Gimnáziumban mi voltunk a kísérleti osztály, itt indult az elsők között médiaoktatás. Filmetűdöket készítettünk, a Tabán moziban Tarkovszkijtól, Tarr Bélán át, Leos Carax-ig mindenféle filmet néztünk. Így alakult ki szép lassan bennem a vágy, hogy filmben próbáljam kifejezni azokat a történeteket, érzéseket, amiket fontosnak tartok.

Az érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakára jelentkeztem, ahol elsősorban filmelméletet oktattak, de volt gyakorlati képzés is. Dér András, rendező vezette a csoportot, aki minden évben elvitt bennünket az Őrségbe, ahol a Hétrét fesztiválon koncerteket vettünk fel, megtanultuk, mint jelent három kamerát használni, dokumentumfilmeket készítettünk. Afféle alkotótábor volt, gyönyörű időszak.

Később jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemre, ahová Almási Tamás, aki egyébként nagy példaképem felvett az osztályába.

Nem olyan régen végezte el az egyetemet, és már több filmet forgatott. Milyen tapasztalatokat szerzett?

– Már a főiskola alatt rendezőasszisztensként dolgoztam játék-és televíziós filmekben (Vecsernyés János, Sopsits Árpád, Bereményi Géza, legutóbb Szász János mellett), rengeteget tanultam ezekből a munkákból. Az utóbbi három film a Sándor Pál - vezette Hunnia Filmstúdióban készült, ami mára kicsit az otthonommá vált. De dolgoztam produkciós asszisztensként, sőt, runnerként is, miközben már javában jártam a rendező szakra. Így tanultam meg olyan szakmai dolgokat, amelyek egy rendező munkájához szerintem szükségesek. Nem azt állítom, hogy a sikeres és jó film titka, hogy a létra minden fokán álljunk egy kicsit, de nekem biztonságot és rálátást ad, ami jó érzés.

A filmezés művészet, de egyben technikai sport – a „fizikai megvalósítása” persze a technikai stábtagokat érinti, de a játékszabályokat egy rendezőnek is tudnia kell. Nem elég, ha ismeri a forgatókönyvet, és tudja, hogyan kell bánni a színészekkel. Látnia kell előre képekben a filmet, és ehhez jó, ha tudja akár azt is, melyik beállítást mennyi idő alatt (és mennyi pénzből) lehet megcsinálni. Ismétlem, enélkül a tudás nélkül is születnek remekművek rendezők keze alatt, de számomra így nyújt élvezetet a forgatás, így érzem magamat szabadnak munka közben.

foto Pintér Leo.jpg

Fotó: Pintér Leo

Most készülő filmje, a Hetvenes egyfajta disztópia, egy szörnyű fikció, amelyet a 21. századi idős emberek rossz helyzete ihletett. A forgatókönyv alapjául Somogyi György Hetvenes című filmszatírája szolgált. Arról szól, hogy egy képzeletbeli stáb dokumentumfilmet készít egy különös törvényről, amelyet azzal a céllal vezettek be, hogy kiiktassák a társadalom számára felesleges, sőt kártékony 70 év feletti lakosokat. Mivel ragadta meg ez az abszurd történet?

– Az a gondolat, hogy az ember a kora miatt egyszer csak „feleslegessé” válik, hogy már „nem tesz hozzá a társadalom épüléséhez”, ezért nincs is helye ott, hihetetlenül felzaklató számomra. Talán többen ismerik Sánta Ferenc Sokan voltunk című novelláját, amelyben a nagy szegénységben a gyerekeknek nincs mit enniük, ezért a nagyapa a saját fia néma egyetértésével felvonul a gyilkos barlangba, nincs már helye a világon.

A Médiatanács 2012-ben hirdette meg a kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártását támogató első pályázatát. A Huszárik Zoltán nevével fémjelzett pályázati program elindításával a Médiatanács hosszú idő után újból külön finanszírozási lehetőséget biztosított e műfajba tartozó fikciós alkotások gyártására. Idén tavasszal Dombrovszky Linda filmrendező is készülő új kisjátékfilmje is bekerült a legjobbnak ítélt filmtervek közé.

A Hetvenes története abból indul ki, hogy mi van, ha a fiatalok, középkorúak érzik úgy, hogy feleslegesek az öregek, a társadalom nem engedheti meg azt a luxust, hogy eltartsa őket. Hiszen egyre csökken az eltartók száma, míg az eltartottaké rohamosan nő. Ez egy áldokumentumfilm lesz, hiszen szerencsére ott még nem tartunk, hogy felmerüljön az, hogy minden 70. évét betöltött embert elaltassunk, azért mert csak fogyaszt, és nem termel, eltartásra szorul. A film ezt a problémát figurázza ki azzal, hogy ez a lehetőség racionális koncepcióvá válik benne.

Hoznak egy törvényt, a Hetvenest: a hetvenéves korukat elérő idős embereket kellemes szanatóriumi körülmények között elaltatják. Egy stáb dokumentumfilmet forgat egy konkrét eseten keresztül az új törvényről, hetvenedik szülinapját ünneplő hősünk azonban megszökik a mulatságról, a halála elől…

Nem szeretném a sztorit előre lelőni, de célom, hogy az emberek ne csak erkölcsileg érezzenek együtt, hanem a film végére érzelmileg is eljussanak a történet abszurditása ellenére az élethez való alapvető jog tiszteletéig. Az öregedő népességről szóló hírek aktualitása miatt különösen fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk a témával.

Egy dokumentumfilm pilot-ján is dolgozom egyébként, ami egy tanyagondnokról szól, aki a környező tanyákon élő öregeket látja el. Olyan embereket, akik kevéske pénzükből csak a legrosszabb idősotthonokba tudnának bemenni, ezért inkább saját kis házukban maradnak. Egyedül vannak, nem foglalkozik velük senki. Sokan közülük végigharcolták a háborút, átélték a hadifogságot, koncentrációs tábort, kinek mi jutott. Végigdolgozták az életüket a gyerekeikért, akik vagy külföldön vannak, vagy saját magukat is alig tudják eltartani.

Beszéljünk kicsit a film hátteréről.

– A forgatókönyvet Somogyi György írta. Amikor elolvastam, úgy éreztem, nagyon nekem való. Olyan kérdéseket feszeget, amik foglalkoztatnak, ráadásul humorral, abszurdba csomagolva.

A már említett Harmadnapon című filmem, amelynek forgatókönyve nyert a Mediawave szkeccsfilm-pályázatán. Ugyanitt nyert Somogyinak ez a könyve is. Koller István producernek megtetszett a könyv és sikeresen pályáztunk vele. Annyira jó a sztori egyébként, hogy akár nagyjátékfilmet is el tudnék képzelni belőle. Szerepel is a tervek között.

Itthon még nem, de külföldön már többen használják az áldokumentarista műfajt kifejezőeszközül. Véleménye szerint ezzel a típusú feldolgozással hogyan válhat többé a film üzenete? 

– A célunk, hogy kicsit átverjük a nézőt! A hitelesség látszatát akarjuk kelteni, a történetmesélés és a filmnyelvi terén is olyan ismert dokumentarista eszközökkel szeretnénk dolgozni, amelyek által a filmünk megtévesztésig hasonlít majd a valóságra.

A film magyar közegben játszódik majd, nem ismert színészek és amatőr szereplők közreműködésével. Ma játszódik a történet, és szeretnék találni egy falut, ahol minden asztalterítő igaz, ott szeretném leforgatni. A film operatőrével, Blaumann Edittel úgy akarjuk megvalósítani, hogy legyen az egésznek egy esetlegessége, életszaga, dokumentarista spontaneitása. Nagyon kíváncsian és nyitottan állunk a feladat elé, jó érzés, hogy kísérletezhetünk, már maga az előkészület izgalmas és jó tevékenység egy ilyen mozihoz.

Azt már megtudtuk, hogy nagyon érdekeli az idős emberek élete, sorsa. Ha megnézzük a filmográfiáját, azt találjuk, hogy a Harmadnapon és az Örökségem is egy-egy idős ember sorsával foglalkozik.

– Szinte mindegyik filmemben szerepel egy idős ember. Első vizsgafilmem, az Örökségem című dokumentumfilm a Ruszwurm Cukrászda egykori tulajdonosának történetét dolgozza fel, aki az államosításkor elvesztette üzletét, mégis, a mai napig a cukrászda felett lakik, és gyakran visszajár oda régi recepteket megosztani. Egy másik dokumentumfilmben egy elsodort falu, Nagygéc két lakója a főhős, akik nem voltak hajlandóak elköltözni és a szellemfaluban maradtak utolsó mohikánként. Most készülő Harmadnapon című filmem A tékozló fiú hazatérésének női változata, egy anya és két lánya viszonyáról szól, miközben a mama elhagyni kényszerül otthonát. Valahogy tehát az otthonhoz, a gyökerekhez való ragaszkodás, a hazatérés, visszatérés motívuma nem szándékoltan, de mindegyik munkámban ott lebeg. Az öregeken szépen tetten érhető ez a vágy, úgy érzem.

Harmadnapon 2 (operatőr Dobos Tamás).png

Harmadnapon 2 (operatőr: Dobos Tamás)

Művészi és műfaji értelemben a rövidfilmes műfajok között is önálló értéket képviselnek a kisjátékfilmek és kísérleti filmek. Több kisjátékfilmet forgattál már. Miért szereted ezt a műfajt?

– Természetesen én is szeretnék nagyjátékfilmet csinálni, hiszen azáltal tudsz igazán elmesélni egy történetet, ami el is jut a közönséghez. A kisjátékfilmeken keresztül tudjuk megmutatni, mit tudunk, hogy bízzanak bennünk. Illetve általuk ismerjük meg önmagunkat, mint filmes, mi az erőnk illetve miben van szükségünk mások tudására, szakértelmére. Gondolok itt a forgatókönyvírón túl azokra az alkotótársakra, akiknek ugyanúgy ott lesz a kéznyomuk a filmeden, és biztonságban érzed magad szép lassan mellettük.

Szerencsések voltunk, a Filmművészeti Egyetemen a vizsgafilmjeinket az MMKA támogatta, így minden év végén tudtunk forgatni. Kialakult egy olyan csapat körülöttem, akikkel azóta is együtt dolgozom (Tuza-Ritter Bernadett vágó, Dévényi Tamás hangmérnök, Sztevanovity Sandra díszlettervező, Bolcsó Bálint zeneszerző szinte minden munkámban részt vett). Szívességből, „szerelemből” dolgoztak sokan ezeken a filmeken.

Csavargó (operatőr Gosztola S. Ábris).JPG

Csavargó (operatőr: Gosztola S. Ábris)

És ha még be is kerül a kisfilm egy-egy jelentősebb fesztiválra, akkor még a külföldi kapcsolatépítés sem marad el. A Csavargó című vizsgafilmem még az egyetemen készült, Xantus Jánosnak köszönhetem, hogy sok helyen megfordultam vele. Ez akkor erőt adott, ami nagyon fontos azt gondolom mindannyiunknak. Nagyon szomorú, hogy pont a diplomafilmem vetítésén már nem lesz ott, ő volt az, aki lelkileg is segítette a tanítványait.

A Mirage Film (Taschler Andrea producer, Lovas Nándi gyártásvezető) áll egyébként a diplomafilmem hátterében, rengeteget köszönhetek nekik, illetve az NKA-nak, ami támogatta a filmet.

Címkék: Dombrovszky Linda Huszárik Zoltán

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: dr. Karas Monika elnök, dr. Auer János, dr. Kollarik Tamás, dr. Koltay András, dr. Vass Ágnes.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra