Médiatanács-blog

A Nemzeti Érdek folyóirat 2013. évi 3. számában egy esszé jelent a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjáról Kitta Gergely tollából. Az írás bemutatja a médiahatóság kultúra-finanszírozási gyakorlatának - azaz a Magyar Média Mecenatúra programnak - új alapvonalait.

Az értelmezési keret

A kultúra nehezen lehatárolható, összetett fogalom. Definíciója a megközelítés módja szerint változik, a különböző felfogások többsége azonban közösségi tartalomként vagy formaként tekint a kultúrára. Ettől válik a kultúra a politika számára is érdekessé. Ma a politika kérdései szélesebb értelemben vett kulturális felvetések is, a kultúra ügye pedig tagadhatatlanul a politikai szembenállás zajos ütközési terepe.

Diszkurzív szempontból, legitim módon a kulturális kérdéseket a baloldal határozza meg ma Magyarországon. A kulturális kánon szerint autonóm kulturális alkotás szinte csak a baloldalon létezik, a kultúrának önrendelkezése, szabadsága a nemzeti oldalon nem lehet. Belső berkekben a művész még csak-csak elismeri művésztársa teljesítményét, de a kultúráról szóló univerzális vitákban a magyar kultúra koordinátarendszerét inkább a baloldal értelmisége rajzolja meg, és ebben a konzervatív mint olyan, inkább bezárkózó, provinciális, színvonaltalan és pártos valami. Ehhez elég megnézni, hogyan ironizál a Magyar Narancs Fekete Györggyel kapcsolatban, amikor megállapítja „hát hiszen minden oldalon vannak, akik (…) mesterségüknek nem a legjobbjai”. Vagy amikor az Index.hu – esélyt sem adva a bizonyításra – Vidnyászky kinevezését követően arról ír, hogy a még Alföldi Róbert irányítása alatt lévő Nemzeti Színház online jegyértékesítő rendszere „összeomlott a túlterheléses hekkerámadásokat is felülmúló, extrém mértékű kultúréhség miatt.” A liberális lét kondíciójaként méltatott tolerancia, a másságra való nyitottság, a valami mellett és nem valamivel szemben történő civilizált kiállás Magyarországon leginkább a megkülönböztetést szolgáló elvek, az ideológiai konstrukciós logika, nem pedig a kohéziót elősegítő praxis szintjén vannak jelen a baloldalon. Niedermüller Péter a Galamus.hu-n például úgy fogalmaz: „az »új jobboldali kultúra« létrehozása (…) egyet jelent az eltérő ideológiát, másfajta világnézetet vallók kiszorításával, erkölcsi és egzisztenciális ellehetetlenítésével (…) s általában annak a »balliberálisnak« nevezett világnézetnek a megsemmisítésével, amelytől a centrális erőtér kitalálói még mindig félnek, s éppen ezért elemi erővel gyűlölnek.” A konzervatív kultúra tehát nemcsak avítt, de építkezésre is képtelen. A lesajnáltság beszivárog a jobboldali kultúra valamennyi reprodukciós alrendszerébe: a politikai kultúrába, a művészeti ágazatokba, az újságírásba vagy az oktatásba. Mindent összevetve, a progresszió öröklött adottsága és elsajátítható képessége az, amit a baloldal elvitat a konzervatívoktól. Kackiásbajszú nemezelés, Horthy-indulók ütemére faragot keresztfa, turul-agyagozás Bocskaiban, Szent Korona-tan – ezek a konzervatív kultúra liberális sztereotípiái.

Igazuk van-e, és mennyiben van igazuk a liberálisoknak? Ha azt vesszük alapul, hogy a lesajnáltság a rendszerváltás óta fennáll a négy évtizeden keresztül elnyomott, és ezért részében valóban vitriolossá váló, sérelmeik miatt önmagukkal és másokkal is harcoló jobboldali kultúrával szemben, akkor a válasz: igen. Ha azonban úgy tesszük fel a kérdést, hogy a baloldal nem szűkíti-e le mesterségesen a szélesedő konzervatív kulturális szféra értelmezésének keresztmetszetét egy önigazoló, saját identitását újra és újra megszilárdító ideológiává, akkor a válasz: nem, egyáltalán nincs igazuk a liberálisoknak.

A hazai kulturális mező a jobboldalon ugyanis egyre plurálisabb. Akik megtehetnék, azok nem akarják észrevenni – mert nem tudnak mit kezdeni azzal –, hogy a konzervatívok új generációja nyitottabb és kreatívabb módon nyúl a kultúra kérdéseihez, mint a most önmagát kereső, beidegződött toposzaitól szabadulni képtelen baloldal. Látni kell, hogy a konzervatívok új hulláma egyáltalán nem frusztrált, nem mereng a múlton, és mind több korszerűséget hoz a kulturális életbe. Az olyan példaértékű gyakorlatok, mint a Petőfi Rádió dinamikus műsorai, a Magyar Televízió kortárs formátumai, a Design Terminal rendezvényei, vagy éppen a magát nemzetközivé kinőtt Gombold újra! mindinkább megfelelnek a 21. század kihívásainak.

A Magyar Média Mecenatúra

De nemcsak a kulturális termékek egy jól meghatározható köre, de a kultúra finanszírozása is Európa egyik legprogresszívebb, legnyitottabb modelljévé vált az elmúlt időszakban. A magyar kultúratámogatás egyik legfontosabb eleme a folyamatosan növekvő keretösszeggel működő Magyar Média Mecenatúra program. A 2011-ben rendszerbe állított, új kultúrafinanszírozási modell az eltérő műfajú alkotásokat különböző pályázati forrásokon keresztül támogatja.

Kollarik Tamás, a Médiatanács filmtámogatásokért felelős tagja a Nemzeti Érdeknek arra az általa több ízben hangoztatott vezérlő elvre hívta fel a figyelmét, hogy „a Magyar Média Mecenatúra program pályázati rendszerének összeállításakor az alkotói szabadságot semmi nem korlátozhatja (…) olyan ösztönző pályázati rendszert kell működtetni, amely nyitott a különböző műfajokra, támogatja sokszínű alkotások létrejöttét, értékorientált és egyben befogadó a különböző, újszerű, progresszív alkotások irányában is.”

Korábban nem volt lehetőség a lekérhető tartalmak előállításának támogatására, filmterv készítésre, forgatókönyvírásra, de a váratlan, ugyanakkor Magyarország szempontjából jelentőségteljes események dokumentálására, továbbá a kísérleti- és a kisjátékfilmek finanszírozására sem volt mód. A támogatási célok és műfajok körének kibővülésével olyan pályázók is megjelentek a Magyar Média Mecenatúrában, akiknek a médiatörvény elfogadása előtt esélyük sem volt alkotásaik elkészítéséhez az államtól segítséget kérni.

A régi rendszer fontosabb elemeit megtartva, a helyi és körzeti közösségi médiaszolgáltatók továbbra is kaphatnak forrásokat rezsiköltségeik fedezésére, műszaki fejlesztésekre és közszolgálati műsorgyártásra. A pályázati rendszer vezérlő elve, hogy nem ódzkodik a múlttól, magáévá teszi a jogelőd ORTT (Műsorszolgáltatási Alap) kultúrafinanszírozási gyakorlatának megtartásra érdemes elemeit, de nem riad vissza a hibák kijavításától. Az új modell például szakított azzal a gyakorlattal, hogy az alkotások sok esetben az íróasztalnak készültek. A Média Mecenatúra célkitűzése, hogy az elkészült tartalmak minél szélesebb körben kerüljenek bemutatásra, minél több emberhez jussanak el; ennek érdekében a közszolgálati csatornák mellett több kereskedelmi televízióval is lezárultak már a nyertes művek bemutatására irányuló tárgyalások, amivel szerzők és médiaszolgáltatók egyaránt jól járnak.

A Média Mecenatúra nemcsak a támogatott tartalmaknak igyekszik minél szélesebb nyilvánosságot biztosítani, de az egész pályázati eljárást is a nagyobb átláthatóság, a nyitottság és a számon kérhetőség jegyében reformálták meg. A kultúratámogatás új rendszere a szakmai konzultációk folyamatosság mellett nyerte el új formáját. Az össznemzeti kulturális érdek szem előtt tartásának köszönhetően nőtt 80 százalékra a támogatási arány, csökkent a pályázati adminisztrációs teher.

Nem a kirekesztés, hanem a megegyezésre való törekvés játszott szerepet abban, hogy a pályázati beadások, a forgatási időszakokhoz igazodva, többkörössé váltak, gyorsabb lett a pályázatok elbírálása, illetve az indulás költségei is megfeleződtek. A sokszereplős szakmai egyeztetések alapján, a jobb- és baloldali alkotóművészek egyetértésével döntöttek arról is, hogy a pályázatokat a határon túli magyar alkotók számára is megnyitják. A nem anyaországbeli pályázók életének megkönnyítése érdekében pedig létrejött az online pályáztatás, amit hosszabb távon a mindenkit érintő, hatékony digitális pályázati szisztémára való teljes áttérés követ majd. 

A jobboldalt érő kritikákra rácáfolva a program - ha nem is értéksemleges - nem akarja mindenáron megmondani, hogy jó és rossz kulturális termék között hol húzódik a határvonal. Az egyes pályázatok elbírálásának egyik zsinórmértéke az a Közszolgálati Kódex, amely a szakma és az érdeklődő állampolgárok közötti nyilvános, több mint hatvan körös egyeztetést követően jött létre, és amelyben a fogyasztói kultúra és a színvonalas szórakoztatás igénye jól megfér a minőségi közszolgálatisággal.

Akár a támogatott művek, akár a forráshoz jutók listáját vesszük górcső alá, látszik, hogy a Média Mecenatúra Program nem a kirekesztésben, hanem a kulturális értékek pluralitásában hisz. A pályázaton eredményes indulók és alkotásaik jegyzéke – a korábbi gyakorlattal szemben – teljesen publikus. A hamarosan rendszerbe állított Pályázati Tűkör elnevezésű felület minden győztes pályamunkáról, a tartalmak műszaki paramétereiről, elkészítésük különböző fázisairól is időszerű információt szolgáltat majd.

A Magyar Média Mecenatúrához hasonló gyakorlatok bizonyítják, hogy a jobboldali kulturális paletta nem képez olyan fájdalmasan monolitikus tömböt, mint amilyennek a felfestésére az önigazolást éhező baloldal diskurzusalakítói tesznek kísérletet nap mint nap. A kortárs konzervatív kultúra új generációja és elképzeléseik a jobboldal jövőjét határozzák meg.

Kitta Gergely írása