Interjú Oláh Kata rendezővel a nyugatos női írókról szóló filmjéről
Száz éve a férfiak közül sokan még az erkölcstelenség csimborasszójának tartották az önmegvalósítást, ha az ember nőneműnek született, kivéve, ha színésznő lett belőle. Az általános körben elismert íróvá válás útján a nők közül mégis többen elindultak a korabeli patriarchális társadalomban. Oláh Kata A Nyugat asszonyai című filmsorozatában Erdős Renée-t és Ignácz Rózsát ismerteti meg a nézőkkel a Médiatanács Kollányi Ágoston-pályázatán nyert támogatásnak köszönhetően. A rendezővel a film hátteréről beszélgettünk.
Az alkotóról dióhéjban
Oláh Kata rendező, producer több mint húsz éve dolgozik a film-, illetve televíziós szakmában, férjével, Csukás Sándor operatőrrel együtt készítenek dokumentum-, illetve ismeretterjesztő filmeket. Nevéhez fűződik a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának keretében elsőként elkészült filmalkotás, A griff, a dámvad és a varjú, amely három részben három nagyformátumú erdélyi polihisztort mutat be. A most elkészült A Nyugat asszonyai filmsorozatát ennek laza folytatásának tartja. A Káli-medencét bemutató ismeretterjesztő sorozata nemcsak a régió természeti kincseiről, borászatáról és az ökogazdaságokról, hanem a bebírókról, az idetelepült művészekről is szól.
– A nyugatos írónők közül miért éppen ezt a két művészt választottad?
– Olyan sorsokat kerestem, amelyek érdekesek, egyediek, ugyanakkor viszont kutathatók is, tehát van elég korabeli fénykép, dokumentum a bemutatásukhoz. Mindkét alkotónőnél látszik, hogy volt bátorságuk a saját életüket élni egy férfiközpontú társadalomban, amit személy szerint és mint a szakmáját nőként űző ember is nagyra tartok bennük.
– Mi volt a legnagyobb nehézség a film készítésekor?
– A személyes szálat megtalálni. Fontosnak tartottam, hogy olyan embereket is megszólaltassak, akik személyesen ismerték az írónőket. Szerencsére mindkét esetben sikerült olyan rokont felkutatni, akik személyes kapcsolatban álltak az írónőkkel. Gyakorta a kezdeti bizalmatlanságot nehéz megtörni, és meggyőzni a rokonokat, hogy vegyenek részt a munkában, keressék elő a családi albumokat, és üljenek le kameránk elé emlékezni. Szerencsénkre a kiszemelt rokonok kedvvel meséltek Erdős Renéeről és Ignácz Rózsáról is. Így aztán olyan részleteket tudhattunk meg az írókról, amelyek valóban közel hozzák őket a nézőkhöz.
Erdős Reneé szerepében Pető Kata
Gondosan ügyeltem arra is, hogy egyensúlyozzak az érdekességek és az általános érvényű, tudományos igényű ismeretek aránya között. Ilyen kérdés volt például, hogyan jelenítsük meg Bródy Sándor és Erdős Renée viharos szerelmi történetét, amelynek végkifejlete Bródy öngyilkossági kísérlete lett, és egyben Erdős irodalmi karrierjének első fejezetének végét is jelentette.
– Kik voltak a film szakértői?
– A munka legnagyobb részét a kutatás tette ki; megkerestem azokat az irodalomtörténészeket, akiknek ez a korszak és azon belül a női irodalom a szakterületük. Szebeni Zsuzsa, Fábri Anna és Menyhért Anna nélkül nem tudtam volna ezeket a filmeket elkészíteni. Sokéves kutatásuk eredményeinek felhasználásával tudtam eddig soha el nem hangzó idézeteket, személyes leveleket vagy még publikálatlan fotókat bemutatni a filmekben.
A korabeli dokumentumokon túl színészekkel felvett dramatizált jelenetek is bekerültek a filmbe, amelyekben a szerzők műveiből idézünk egy-egy sajátos részletet.
– Hogyan választottad ki a színészeket?
– Mivel ez elsősorban ismeretterjesztő filmsorozat, nem játékfilm, egy-egy olyan életkorban lévő színésznőt kerestünk, aki meg tud jeleníteni egy se nem öreg, se nem fiatal életszakaszt. A kiválasztás nem a külső hasonlóság alapján történt – ezt a leszármazottaknak is elmondtam –, inkább azt kerestem, hogy ugyanaz a belső égés meglegyen a színésznőben, mint amit az íróknál éreztem az életük kutatásakor. Így került a filmbe Pető Kata és Török-Illyés Orsolya. Orsolya családja erdélyiként személyes kapcsolatban is állt Ignácz Rózsával. Örülök, hogy mindkét színésznő szerette ezt a munkát, komolyan vette a felkészülést, és hogy izgalmasnak, érdekesnek találták az ismeretterjesztő filmes feladatokat is.
Ignácz Rózsát Török-Illyés Orsolya jeleníti meg
– Személy szerint hozzád melyik író áll közelebb?
– Nem tudok választani. Mindkettejüket nagyra becsülöm, mert ki mertek törni a sztereotípiákból, erős volt az élni akarásuk, és nem adták fel önmagukat a kudarcok ellenére sem, tették a dolgukat, írták, amit gondoltak, még ha azt csak az asztalfiók látta is. Bírom a bátorságukat. Sajnos a nőkkel szembeni előítéletek száz év múlva sem tűntek el, ezt én is többször érzékelem a munkám során. A sorsuk feldolgozása valóban érdekes és tanulságos, remélem, mások számára is az lesz. A filmbeli szakértők mindenesetre kérdezgetik, vajon lesz-e folytatás, mert – ahogy nekem is – lennének ötleteik további női írók filmes bemutatására. De számomra az egyik legnagyobb elismerés az, hogy a filmben megszólaló rokonok elégedettek voltak a végeredménnyel – mint ahogy az előző sorozatunknál a Koós és Kemény rokonok is szerették a filmeket
– Mit gondolsz a Médiatanács filmes támogatási rendszeréről?
– Maga a pályáztatás nagyon jó, logikus felépítésű. Amin lehetne változtatni – nem feltétlenül a mecenatúraprogramon belül kellene ezt megvalósítani – az az, hogy létrejöhetne egy olyan szervezeti egység vagy pályázati lehetőség, amely kifejezetten a már megvalósult filmek utóéletével foglalkozik. Filmesként, producerként, ha elkészítek egy filmet, erre már sokszor nem jut idő, mert már a következő terven dolgozunk. Így viszont szélesebb körben eljuthatnának a filmek fesztiválokra, iskolákba, hiszen végső soron mint filmkészítőnek az egyetlen igazi vágyam az, hogy minél több nézőhöz eljussanak a filmjeink. Ne csak azok lássák, akik véletlenül épp a képernyő előtt ülnek akkor egyszer, amikor – sokszor nem is a legszerencsésebb időpontban – levetíti a tévé. Csak példaként mondom, hogy én magam sem tudtam, mikor sugározzák a Káli-medence – a pannon kőtenger című filmsorozatomat, a filmben szereplők szóltak, hogy gyorsan kapcsoljam be a tévét, mert épp adásban vagyunk.
