Interjú Pál Balázs animációs filmrendezővel
Szelfiző katonaló, travoltás járású huszár, űrruhás kakas és takaros menyecskék is szerepelnek azokban az alkotásokban, amelyek az Ezüst-Patak zenekar népzenei feldolgozásait jelenítik meg animációs videoklip-sorozatként. Pál Balázs animációs rendező különleges vállalkozását a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra programban a Macskássy Gyula-pályázaton támogatta. Mától négy héten át keddenként este 23.05-kor egy-egy epizódot ebből megnézhetünk az M1-en.
Az alkotóról dióhéjban
Pál Balázs a kilencvenes évektől a Varga Stúdióban dolgozott, animációs filmjei számos hazai és külföldi díjat kaptak, A tehén nadrágja című mesesorozat pilot epizódja többek között Chicagóban és New Yorkban is sikert aratott. Nevét a Neo együttesnek készített Ranbo 13 című, a rendszerváltásról szóló képregény-paródia tette ismertté. Védjegyévé váltak az animációs videoklipek: együttműködött a KFT-vel, DJ Juniorral, a Váradi Roma Caféval, a Zorall-lal, a Kistehén Tánczenekarral, Hajós Andrással és Somamamagésával. Az Ezüst-Patak zenekar dalaiból hetet dolgozott fel, amelyekből hat a Médiatanács támogatásával készült el.
– Miért éppen az Ezüst-Patak zenekarral alakított ki együttműködést animációs sorozatra?
– Nem ők az egyetlenek, akiknek több szerzeményéhez is készítettem munkákat, de ők voltak azok, akik megkerestek az ötlettel, hogy készítsek egy animációs klipet egy új dalukra. Miután elkészült az első közös klip eszembe jutott, hogy miért ne lehetne videoklip sorozatot készíteni a huszár, a menyecske és a béka figurájával. Mindig keresem az újat, a felderítetlen területeket, és úgy gondoltam, érdekes lesz a zenei klip és a rajzfilmsorozat határán kísérletezni.
– Változott a koncepció, amely a részek alapjául szolgál, ahogy egyre több epizód készült el?
– A legfőbb szempontom az volt, hogy erőszakot nem szeretnék megjeleníteni a filmekben. Ahogy végiggondoltam azt, hogy más nemzeteknek milyen rajzflimmesehős-figurái vannak, rájöttem, hogy nekünk, magyaroknak nem jutott olyan igazán pozitív mozihős, pedig meggyőződésem, hogy egy országot kiválóan jellemeznek a hősei, és ilyenek kellenének a magyaroknak is. Az USA-ban ott van Mickey Mouse, az optimista, aki mindent megold, a franciáknál eszünkbe jut Asterix az erős nemzeti öntudatával és maximalizmusával, a cseheknél a praktikusan gondolkodó, egyszerű, de talpraesett Kisvakond, de itthon a csetlő-botló Gusztáv az egyik jellemző példa. A magam eszközeivel szerettem volna bővíteni a nemzeti rajzfilmhős-repertoárt egy olyan hőssel, aki magabiztos, aki büszkén viseli a múltja értékeit, miközben megállja a helyét a jelenkorban is. Mindenképpen olyan módon, hogy mutassak egy kis kelet-európai bájt, naivságot is, ami szerintem ennek a régiónak sajátja a rajzfilmgyártásban.
– Vannak konkrét személyek, akikről mintázta a figurákat?
– A huszárfigurát az Ezüst-Patak énekeséről, Gabrieli Richárdról mintáztam, amit a János vitéz rajzfilmhős típusára építettem. Mivel a zenekar népzenét dolgoz fel új stílusban, az animációban is a hagyományos, népmesés alapokat terveztem megjeleníteni mai környezetben, „pálbalázsosan”. Számon is kérte egy-két néző, hogy az „igazi” magyar huszár bajsza nem úgy áll, mint ahogy a klipekben látható, viszont ebben hű voltam Richárd bajuszviseleti szokásához. A menyecskeszereplőt egy korábbi tervem alapján dolgoztam ki, itt végül úgy döntöttem, hogy nem fog hasonlítani az énekesnőre, Rémi Tündére, mivel vele nem találkoztam akkor még személyesen. A negatív figurákat megtestesítő békák ötletét megtartottam a későbbi részekben is, bár azok az első, az Élet és a show című szám szövege miatt öltöttek épp békatestet. A koncepció kismértékben változott, ahogy haladtunk előre a megvalósítással, úgy jutottak eszembe újabb és újabb beemelhető elképzelések. Ilyen volt például a főszereplő John Travolta-s mozgása, ami nagyon egyedivé tette a filmet, és több szereplőnél is alkalmaztam.
Az élet és a show című epizód: A menyecskét a huszár megmenti a bárpultot támasztó öltönyös békák elől, ám gyorshajtásért elkapják és bebörtönzik a békarendőrök. Vajon sikerül kiszabadulnia, és megmentenie a menyecskét, még mielőtt túl késő lesz?
– Technikailag végig ugyanolyan stílushoz ragaszkodott?
– Az első részhez képest a többi finomabb mozgású animáció. Az elsőt még Flashben készítettem, ezért némileg darabos hatást kelt, a következőket viszont Anime Studio szoftverrel, ami jóval részletgazdagabb mozgatást tett lehetővé, mintha csak egy-egy bábbal játszanánk. Szerencsére meg tudtam nyerni animátornak a hazai szakemberek egyik legjobbját, Turi Zoltánt, aki remekül megoldotta ezeket a technikai kérdéseket.
– Milyen korosztálynak ajánlaná a sorozatot?
– Szinte bárkinek, épp azért, mert az ötévesnek sem lesz semmi baja, ha belenéz a klipbe, mert nem lát neki nem való tartalmat. Fontos volt ahhoz is alkalmazkodni, hogy a zenekar rajongótábora milyen korösszetételű, amelyről kiderült, hogy elég változatos, a kicsi gyerekektől a nagypapákig bármilyen korosztály tagja megfordul a koncertjeiken. Elsősorban azért a fiatal tinédzserkorosztálynak, mondjuk a 14-18 év közöttieknek szánom a klipet, szerintem a leginkább ők, a popkultúrán szocializálódott generációk élvezhetik ezt a fajta művészetet. De a kisebb, 14 év alatti korosztálynak is szüksége van kellően pörgős, fordulatos, mozgalmas rajzfilmekre, amelyek fenntartják a figyelmüket. Egy kisgyerekeknek szóló rajzfilmben is lehet dráma, izgalom anélkül, hogy erőszakos dolgokat, fegyvereket, ütlegelést látnánk bennük.
A Holdfény című epizód: 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy ütközés miatt kiszakadt a Földből a Hold. Évmilliárdok telnek el, majd eljön az emberek, a huszárok ideje. Egyikük a menyecskéjét rakétakilövő állomásra viszi, ahonnan űrruhában űrhajóval a Holdra mennek és kitűzik a magyar zászlót és egy passzívházat építenek. Az építési területre a zöld űrbékák is igényt tartanak.
– Mitől lesz jó Ön szerint egy rajzfilm?
– Ha azt ugyanolyan élvezettel tudja megnézni egy felnőtt, mint egy gyerek. Nem igaz, hogy a kicsiknek nem kell ugyanolyan művészi színvonalat nyújtani, mint a felnőtteknek. Egy családi mozifilm is akkor jó, ha nem ásítozik rajta a szülő, hanem komplex élményt tud nyújtani, egyik rétege a gyerekhez szól, másik rétege pedig a felnőttnek, anélkül, hogy egyik a másik rovására menne. A rendszerváltozás előtti időszakban létrehozott rajzfilmek kiemelkedőek ilyen szempontból, mert csak ezen a területen alkothatott sok olyan képzőművész, aki egyébként nem feltétlenül nyúlt volna ehhez a kifejezési formához. Így viszont rejtett utalásokat tudott elhelyezni egy-egy, látszólag „csak” a gyerekeknek szóló animációban.
– Mi a véleménye a Médiatanács Magyar Média Mecentúra programjának animációs pályázatairól?
– Örülök, hogy a kurátorok hitelesen képviselik a szakmai elvárásokat, úgy látom, hogy bátran támogatnak újító megoldásokat is, ami művészi szempontból nagyon üdvözlendő. A mostani pályázati rendszer nagy előrelépés a korábbihoz képest többek között amiatt, hogy figyelmet fordítanak nemcsak az önálló animációk, de a rajzfilmsorozatok támogatására is. Amit fájlalok, hogy a bemutatást vállaló közszolgálati televízió sok esetben nagyon késői időpontban vetíti ezeket a jó, nézhető, friss műveket, és több energiát kellene azok beharangozására is fordítani előzetesekkel a tévében. Úgy látom, hogy azok, akik a sugárzási időpontokról határoznak, a kurátorokhoz képest sajnos sokkal kevésbé vállalnak kockázatot, nem elég bátrak az igazán egyedi alkotásokhoz. Én azt javasolnám, hogy a délelőtti órákban kisgyerekeknek szóló rajzfilmek legyenek a csatornán, de este 7 után nagyobb, 12-16-18 éveseknek való rajzfilmekkel még jobban kiszélesíteném a korosztálypalettát.
A Szenvedély című epizód: A huszár már az óvodában is a menyecskének udvarol, felnőttként pedig lóháton viszi táncolni a nagylány menyecskét a zenés-táncos helyre. Gyerekeik születnek, eltelik húsz év és a gyerekek is járnak szórakozni egy 2031-es léghajó-szórakozóhelyre, ahol a menyecske énekel és az öreg, már fehér szakállas huszár zenél egy futurisztikus hangszeren.
