Interjú Kormos Ildikó rendezővel
Nyolcvan százalékkal is javulhat a visszavarrt végtagok regenerálódása a nadályterápiával, Magyarországon ma mégsem alkalmazzák. Pedig valaha pióca-nagyhatalom voltunk: Napóleon hatmillió kis vérszívót vásároltatott magának és katonáinak, és a II. világháború előtt majd minden magyar polgári ház asztalán befőttes üvegben ott volt a pióca. Hogy mire jó a nadály, és miért kapható „magyar” pióca például a német és az osztrák patikákban, arra választ ad a Médiatanács által támogatott Friss piócát tessék! című tudományos ismeretterjesztő film, amelyet augusztus 14-én, vasárnap, 7 óra 15 perckor vetít a Duna World. A film rendezőjével, dr. Kormos Ildikóval beszélgettünk.
Az alkotóról dióhéjban
Dr. Kormos Ildikó
Balázs Béla-díjas rendező. Több mint három évtizede foglalkozik ismeretterjesztő, dokumentum- és oktatófilmek készítésével. A Mafilmnél kezdett dolgozni, majd tíz évig a Duna Televízió munkatársa volt. A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. számára húszrészes természetismeret-oktató sorozatot állított össze. 2005-től szabadúszó. Filmjeit számos díjjal kitüntették hazai és nemzetközi fesztiválokon. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott alkotásai között szerepel a Janus Pannonius koponyarekonstrukcióját bemutató Janus másik arca és az Ehető mesék című háromrészes animációs filmsorozat.
– Miben látja másképpen egy biológus-rendező a filmkészítést?
– Amikor én egy biológia- és természetközeli témához nyúlok, mindennek szeretem a tudományos bizonyítékát is mellétenni, nem csak a csodát. Azt látom, hogy Magyarországon a tudomány egy része tökéletesen elzárkódik a régi népi gyógyászati hagyomány kutatása és igazsága elől. Nem értem, hogy amikor bizonyított, hogy a piócában pótolhatatlan hatóanyagok vannak, hogy tenyésztéssel veszély nélkül lehet ezt a gyógyászati módszert használni, s egyetlen hátránya maximum az, hogy egyes emberek undorodnak tőle, akkor miért kell itthon egy ilyen gyógymódot száműzni az orvoslásból. Én ebben a filmben megpróbáltam utánajárni a tudományos magyarázatoknak. A legtöbb ismeretet sajnos külföldről kellett előbányászni, mert Magyarországon az orvostudomány nagy része elzárkózik a piócákkal való gyógyítás, a nadályterápia elől, miközben Ausztriában, Németországban és még sok más helyen napi szinten használják.
– A filmben gyógyerejű biopatikának és eleven minigyógyszergyárnak nevezik a piócát, s elhangzik az is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nemrég az élő orvosi segédeszköz kategóriába sorolták. Miért ilyen hasznos a pióca?
– Elsősorban keringési problémák és baleseti, plasztikai és mikrosebészeti eljárások során használják a vérrögképződés megakadályozására és a pangó vérkeringés helyreállítására. Annyira ösztönző hatással van a vérkeringésre és az idegi kapcsolatok működésére, hogy semmilyen gyógyszer nem tudja pótolni ezt az élő szivattyút. Kiderült, hogy ha például testrészek visszavarrásánál, illetve szépészeti műtétek után nadályt tesznek a beteg testrészre, akár 80 százalékkal is javulhat a keringés, nem hal el a műtött testrész. Számos olyan hatóanyagot fedeztek fel a pióca nyálában, amit egyszerűen nem tudnak pótolni gyógyszerekkel.
A pióca testnedveiben olyan hatóanyagok vannak, amelyek nagyban felgyorsítják a visszavarrt testrészek újjáéledését
– Kinek készült a film?
– A hétköznapi emberek számára biztosan hiátust tölt be. Hogy az orvostudomány számára hiánypótlónak bizonyul-e majd, azt nem tudom. Magyarországon jelenleg nem megengedett a piócatenyésztés. Felteszem a kérdést, hogy ha az steril módon tenyésztett piócákkal történik, akkor miért nem. Amikor a saját körzeti orvosom az iránt érdeklődött, hogy épp milyen filmet csinálok, s elárultam neki, hogy a piócákkal foglalkozom, akkor elmesélte, hogy annak idején az ő professzora is használt még nadályt a gyógyításban, pedig azok akkor még nem is voltak steril piócák. Külföldön már egyértelműen bizonyított a pióca hatása, egyszerűen egy élő patika, ezért butaság ezt nem kihasználni. Sok-sok érszűkületes, csonkolásra ítélt láb megmenthető lenne, amputálás nélkül gyógyulhatna a beteg. Szeretnénk a közönség figyelmét felhívni, hogy ösztönözzék az orvosokat a nyitottságra. Valamint azokét a szervezetekét is, amelyek engedélyezhetnék azt, hogy Magyarországon piócatenyésztés legyen, steril és biztonságos körülmények között. Amerikában például egy férfi lábát leharapta egy cápa, s a visszavarró műtét után, a piócakúrának köszönhetően tudták megmenteni a lábát. A keringésjavító terápia ráadásul fiatalít, ránctalanít is. Úgy tudom, hogy Demi Moore is piócakezelésekre jár plasztikai műtétek helyett. Szóval nagyon fontos lenne, hogy minél több helyre eljusson a film, hogy a Magyar Televízió is többször vetítse.
– Bekerültek a filmbe a régi kor iskoláját idéző játékfilmes jelenetek is. Mi volt ezekkel a rendezői szándék?
– Azt szerettem volna megmutatni, hogy régen képezték az orvosokat is a piócával való gyógyításra. Sok olyan neves orvos volt, aki kifejezetten tanulmányozta a népi gyógyászatot a 19. század elején-közepén. Ma az orvosi egyetemen nem tanít senki piócahatást. A jelen az, amit a filmben szereplő sebész, plasztikai sebész, dr. Simoncsics Péter is mondott: hogy gyakorlatilag elzárkózik a magyar orvostudomány a piócával való gyógyítás elől.
A 19. században az orvostanhallgatóknak még tanították a piócával való gyógyítás mesterségét
– Mi okozta a változást, miért tabu ma a pióca az orvostudományban?
– Az 1950-60-as évek gyógyszerforradalma elnyomta a népi gyógyászat értékét. Ma a természetgyógyászat nyúl vissza a régi népi tudomány felé, de ez bizonyos mértékig ellentétben van az orvostudománnyal. Az szerencse, hogy mindenféle kuruzsló nem itathat petróleummal terhes nőket, de az kevésbé, hogy az orvostudomány nem nyit jobban a népi gyógyászat felé, és annak értékeit kihasználva, kombináltam nem próbálja meg alkalmazni a felhalmozódott tudást. Például a pókhálóról is kiderült, hogy nem véletlenül rakták eleink a sebekre, mert abban antibakteriális, fertőtlenítő hatóanyagok vannak, amiket azóta már kimutattak. Tehát a tapasztalat volt az, ami annak idején ezeket a gyógymódokat megtalálta. Az én édesanyám is mesélte, hogy az ő gyerekkorában, az 1930-40-es években minden polgári háznak az asztalán befőttes üvegben ott volt a pióca. Mert ugye ették a jó zsíros húsokat, magas volt a vérnyomásuk, s ezt azzal tudták ellensúlyozni, hogy „piócáztatták” magukat.
– Egykoron piócában igen gazdag nemzet volt a magyar, mára viszont már nem is élnek hazánkban piócás emberek. Piócák vannak még Magyarországon?
– Igen. Két vérszívó pióca él hazánkban: a film elsősorban a Hirudo verbanáról szól, de a közismert orvosi pióca, a Hirudo medicinalis is él Magyarország északi részén. Védett faj, még a forgatáshoz sem kaptam engedélyt a medicinalis beszerzésére, csak verbanát tudtunk szerezni tenyésztőtelepről. Igaz, ezt sem volt egyszerű, mert természetes élőhelyén ez is védett.
Magyar piócás ember forgatás közben
– Az is elhangzik a filmben, hogy a ’60-as években és a ’70-es évek elején a patikákban még lehetett kapni nadályt. Miért tűntek el a piócák gyógyszertárakból? Egyáltalán be lehet még ma itthon valahol szerezni őket?
– Magyarországon nem lehet beszerezni. Ha valaki kimegy Ausztriába vagy Németországba, s az orvos felírja neki, akkor bemegy a patikába, és vesz magának. Magyarországon viszont ott a szemellenző és a gyógyszerlobbi érdeke, ami felülírja a beteg érdekét.
– Többször hangsúlyosan magyar piócaként utalnak a piócára a filmben. Mitől magyar a magyar pióca?
– A Hirudo verbanát hívják magyar piócának. Valószínűleg azért rólunk nevezték el, mert régen pióca-nagyhatalom voltunk, és rengeteg országba exportáltuk ezt a vérszívó csodaszert. De a Hirudo verbana más országokban is él, Európában sok helyen. Itthon a medicinalis faj a ritkább, ő a hűvösebb területeket szereti.
Hirudo medicinalis, az orvosi pióca (Forrás: www. hirudofarmamb.com)
– A film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának jóvoltából készülhetett el. Mi a véleménye a támogatási rendszerről?
– A mecenatúraprogram sok szempontból nagyon jó. Nagyon jó például, hogy többször van pályázat, és nem egyszer, mint régen. Ami számunkra nehézség volt, az az, hogy nagyon kevés pénzt kaptunk a filmre, ami miatt nem tudtuk megcsinálni azokat a makrofelvételeket és elektromikroszkópos animált felvételeket, amelyeket igazán szerettünk volna. Van belőle csipetnyi, de nem annyi és nem olyan, mint amilyeneket kellett volna. A másik probléma pedig az, hogy míg régebben egy rendezőnek ugyanúgy alá kellett írnia a költségvetést – akkor is, amikor beadták a pályázatot, és akkor is, amikor a filmkészítés folyamatának vége lett –, addig ma gyakorlatilag nincs köze az anyagiakhoz. Márpedig nála jobban senki nem lát rá arra a pénzre, amit ott elköltenek. Én például furcsa helyzetekbe kerültem emiatt, és azt gondolom, hogy a biztonság kedvéért is szükséges lenne a rendező felelőssége is.
– Ha legközelebb rendez, akkor is természetközeli témához nyúl majd?
– Igen, a terveim közt van egy film készítése a Háros-szigetről, ami egy csodálatos, vadregényes dzsungel a főváros peremén, egy páratlan élővilágú természetvédelmi övezet. És ha alkalmam lesz, szeretnék egy rövid kis filmet készíteni a katicabogár életéről is, és egészen közeli elektromikroszkópos felvételekkel megmutatni, hogyan lesz a katicalárvából katicabogár, ami maga a csoda.
