Médiatanács-blog

Interjú Madarász Isti rendezővel az Egy szerelem gasztronómiája című filmjéről

Végy egy adag szerelmet, keverj hozzá egy nagy marék gasztronómiát, fűszerezd meg zenével, süsd ki ezer fokos táncjelenetekkel, tálald országosan ismert színészekkel és hints a tetejére egy csipetnyi sztepptáncot. Készen is van a hamisítatlan magyar gasztromusical! Az eredmény, Madarász Isti rendező filmje, az Egy szerelem gasztronómiája ma 22 órakor lesz látható a Duna TV műsorán. A filmről, a forgatásról, jövőbeli terveiről és a mai magyar filmes helyzetről a rendezőt kérdeztük.

– Ebben a filmben van gasztronómia, ének, tánc, szerelem, nagyon sok minden. Mit gondolsz erről az összetettségről?

– Van egy ősfélelmem, mégpedig az, hogy unatkozni fognak az emberek a filmemen, ezért mindent meg kell tennem, hogy ez ne történjen meg. Amikor ezt a filmet felvázoltuk Hegedűs Bálinttal, aki a forgatókönyvet írta, akkor két dolog jött elő: csináljunk zenés filmet, illetve hogy csináljunk egy séfes filmet. Aztán egyszer csak felhívott Bálint, hogy miért nem csinálunk zenés séfes filmet? Nekem pedig ez nagyon jó ötletnek tűnt, hiszen enni mindenki szeret, a zenét mindenki szereti, a szerelem pedig az életünk része. Szóval ebből lett egy zenés-főzős-csókolózós film. Ettől valóban sűrű lett, de kell ennyi egy filmbe.

– Miért pont séfes film?

– Sok séféletrajzot olvastam, és órákig tudom nézni a főzős műsorokat a tévében. Nagyon szeretem Jamie Olivert, Gordon Ramsay-t, lenyűgözött, amikor először láttam őket a tévében. De nem csak azért, mert nagyon jó kajákat készítenek, hanem mert azt gondolom, hogy a séfek ugyanazt tudják, mint a rocksztárok, csak nem mikrofonba ordítanak, hanem lábasokat emelgetnek. Ráadásul ők a szemünk előtt alkotnak. Ezt akartam megfogni a piacos jelenetben is, amikor a séf csak ide nyúl, oda nyúl, és már készen is van egy ínycsiklandozó saláta.

– Te magad szereted a musicalfilmeket?

– Zenével minden jobb. Legszívesebben minden filmembe zenét raknék, annyira felemel, ehhez a sztorihoz pedig különösen illik. A zenés film borzasztóan naiv műfaj. Annak jó, aki tud abban hinni, hogy valaki megy az utcán, szerelmes, és ezért dalra fakad és szteppel. Ma már persze a legtöbben ennél pesszimistábbak és cinikusabbak vagyunk. De mekkora siker lett például a La La Land című amerikai film, ami szintén zenés produkció! Rosszul is lettem, amikor láttam, mert mi már leforgattuk a filmünket, amikor kijött és bár nem hasonlítanám össze a két produkciót, azért megijedtem, hogy majd azt fogják mondani, hogy lemásoltuk azt a filmet. Aztán örültem, hogy ilyen nagy sikere lett, mert ez azt jelentette, hogy van kereslet erre a műfajra. Persze azt hozzá kell tenni, hogy sok olyan véleményt is hallottam a La La Landről, hogy micsoda hülyeség, énekelnek benne az utcán. Tudjuk, hogy a mi filmünknél is lesz egy réteg, amely nem fogja kedvelni, mert nem tudja befogadni ezt a fajta érzelmi túladagolást. Aki viszont szereti, remélem, hogy elolvad tőle.

– Hogy választottátok ki a zenéket a filmhez?

– Van egy dal, ami az egész film forgatókönyvét inspirálta. És mi ezt a dalt nem kaptuk meg a jogutódtól, ez pedig három héttel a forgatás előtt derült ki. Nem mondom meg, mi ez a dal, vagy ki a jogutód, de nem akarta, hogy elkoptassuk a dalt, mi pedig nagyon szomorúak voltunk emiatt. Már csak azért is, mert az én fejemben az volt, hogy egy Moulin Rouge típusú filmet csinálunk, ahol slágerek szólalnak meg úgy, mintha a film dialógusai lennének. Ez így nem valósulhatott meg, és a zeneszerzőnknek, Bolyki Gyurinak lett egy hatalmas feladata: írnia kellett egy olyan dalt, ami megfelel a sláger helyére. Szerencsére sikerült megugrania ezt a feladatot, nem is akárhogyan, de azért még mindig sajnálom, hogy ez akkor nem jött össze.

– Aki a musicaleket szereti, az szerintem így is örülni fog a filmnek, ráadásul neves magyar musicalszínészek játsszák a főszerepeket.

– Így van. Sok fejtörést okozott nekünk, hogy milyen színészeket alkalmazzunk, mert nagyon sok jó magyar színész van, de nekünk az is kellett, hogy tudjanak énekelni. Már az elején felmerült Bereczki Zoli neve, aki kitűnő énekes, ráadásul én emlékeztem rá, hogy láttam annak idején a színművészetis vizsgáiban, és nagyon jó színész is. El kell mondanom, hogy nem ő volt a favorit és nem is Balla Eszter, aki a női főszerepet játssza. De annyira meggyőzőek voltak a castingon, hogy nem is akartam elhinni, ezért őket választottuk.

– Milyen volt a forgatás a színészekkel?

– Az első forgatási napon csak Balla Eszti és Bereczki Zoli volt, ekkor vettük fel a két nagy romantikus jelenetüket. Már ekkor éreztem, hogy készen vagyunk, mert nagyon jól működtek együtt. Másnap megjött az összes többi szereplő és minden szuper volt. Nagyon fontos megemlíteni, hogy a filmben élőben énekelnek a színészek, nem akartuk, hogy playbackre tátogjanak, mert akkor nincsen igazi alakítás. Az első alkalommal, amikor Zoli élőben énekelt a forgatáson, megfagyott a levegő. A lányok fele sírt. De Eszti szintén nagyot énekelt a szakítós jelenetben, szabályosan ordított, kijöttek a lakók, a 120 kilós világosítóink pedig azt mondták, hogy nem igazán szeretnék őt soha felmérgesíteni.

Balla Eszter a forgatáson

– És a mellékszereplők?

– Már A fekete múmia átkában (amit szintén a Médiatanács mecenatúraprogramja támogatott – a szerk.) is azzal kísérleteztem, hogy eltúlzott karaktereket fessek fel. Kicsit mindenki legyen bolond. Így alakult ki most a gyúrós szakács (Molnár Gusztáv), az exkommunista öreg (Borbiczki Ferenc), a lojális, de nagyon vicces pincér (Mészáros Béla) és a pánikbeteg szakácsnő (Takács Nóra Diána). Aztán persze ott voltak a nagy öregek, Csomós Mari, Benedek Miklós, Gazsó György, akikkel nagy élmény számomra forgatni. A kisujjukban van minden, és mégis maximálisan megbíznak bennem. Ez nagyon megtisztelő.

– És van egy postás mellékszereplő is a filmben…

– Igen, életem első énekes szerepe (nevet). Egyébként nagyon családias volt a légkör a forgatáson, mert amellett, hogy nekem is van egy ilyen kis statisztaszerepem, az egész stáb gyerekei megtalálhatóak a filmben ilyen-olyan jelenetekben. Az én gyerekeim pl. játszanak az árvaházas jelenetben, a feleségem a kórházasban. Szóval családias volt a légkör, és persze így a büdzséből is könnyebben kijöttünk.

A rendező ad instrukciókat Bereczki Zoltánnak

– Hol forgattatok?

– Hát ez nagyon nehéz volt, mert a működő konyhák kicsik, szóval nem fért be a stáb, ráadásul ugye ezeket használják és nem tudtunk mikor forgatni. Elkezdtünk bezárt ipari konyhákat nézni, amiből nincsen túl sok, találtunk ugyan egyet-kettőt, de nem engedtek be minket. Ekkor jött egy füles, hogy annak idején nálunk forgatták a Spy című filmet Melissa McCarthyval és Jude Law-val, és abba a filmbe felépítettek egy komplett konyhát, amit aztán bedeszkáztak, otthagytak. A konyha nem úgy nézett ki, ahogyan mi szerettük volna, de maga a hely, a magassága, a szélessége és a furcsasága nagyon passzolt ahhoz, amit mi szerettünk volna. Ráadásul ez egy díszlet volt, amit kedvünkre alakíthattunk. Szóval megtaláltuk a tökéletes helyszínt. Itt azonban maga az étterem nem fért el, szóval egészen máshol, egy éppen készülő lakópark aljában találtuk meg ezt a helyszínt. Felépítettünk egy ugyanolyan ajtót, mint amilyen a konyhában volt, és úgy tettünk, mintha egy helyen lennének.

– És hol készültek az igazi ételek? Ki volt a segítségetekre?

– A díszlet mellett egy folyosón rendeztük be a konyhákat. Segal Viktor volt a vezető tanácsadó séfünk, mert tudtuk, hogy ide nem elég egy food stylist, ide séf kell, aki kitalálja és megcsinálja a kajákat. Ráadásul ugye vannak olyan jelenetek, amikben a néző előtt készülnek az ételek, ezeket is fel kellett venni. Amikor Viktort megkerestük, kiderült, hogy filmbolond és 10 percig dobáltuk egymásnak a séfes filmeket, rábólintott és hozta magával az embereit. Sokszor használtuk az ő kezét a filmben, mert egészen másként szeletel fel egy séf egy paprikát, mint egy átlagember. És bár Zoli eljárt tanulni Viktortól, azért Viktor keze Zoliéhoz képest tulajdonképpen táncolt.

– Te szoktál főzni?

– Szeretek főzni, de nekem megadatik az a kiváltság, ami a sokszor a férfiaknak, hogy a hétköznapokon nem nekem kell, azt a feleségem szokta intézni. Dühös is rám, mert ha vendégek jönnek, akkor én aratom le a babérokat. De a karácsonyi menüt együtt főzzük, narancsos kacsacomb és kacsamell lesz, már kikísérleteztük és nagyon finom lesz.

– Van valami kulisszatitok, amit megosztanál, és talán nem is gondolna rá a néző?

– A piacos jelenetet nagyon érdekes volt felvenni, mert mindössze nyolc standunk volt, amit folyamatosan mozgattunk, ahogyan fordult a kamera. Szóval ugyanaz a húsz kiló krumpli van minden jelenetben. Monitoron keresztül minden nagyon jól nézett ki, de ha kinéztél a kamerából, láttad, hogy ha Zoli még kettőt lép, ott már nincsen semmi. De fantasztikus volt a berendező csapat és mindent megoldottunk.

Táncos tömegjelenet a filmből

– Min dolgozol most?

– Leginkább reklámokat csinálok, amit borzasztóan élvezek, mert elképesztő technikai színvonalon lehet dolgozni. Tanulom egy kicsit a saját szakmámat. Három forgatókönyvet fejlesztünk, hogy majd eldöntsük, melyikkel pályázunk az Filmalaphoz. Van köztük egy sci-fi, egy vígjáték és egy zenés film.  Tervezünk Hegedüs Bálinttal egy tévéfilmet is, amit a Médiatanácshoz szeretnék beadni, de erről még nem nagyon szeretnék beszélni, mert még csak most alakul.

– Hogy látod a mai magyar filmes helyzetet, a megannyi nemzetközi díjat? Borbély Alexandra például most nyerte meg az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című film főszerepéért , de volt itt az utóbbi két évben Arany Medve- és Oscar-díj is. Szerinted mi történik, hogy ilyen sikereink vannak?

– Két dolog történik, a Filmalap és a Magyar Média Mecenatúra Program. Pénz és lehetőség került a rendszerbe. Mindig, mindenki el fogja mondani, hogy természetesen ez a pénz is kevés, de van lehetőség és ez a legfontosabb. Ráadásul tévéfilmre az itt elnyerhető 120 millió forintnak elégnek kell lenni. A Filmalap is jól működik, ezen pedig felbátorodtak az alkotók, mert nagyon nyitott a rendszer mindenféle műfajra. Nagyon kevés rossz film készül, most mindenki a közönségnek dolgozik, és igazi reneszánszát éli a magyar filmkészítés. Szuper lenne, ha nem öt, hanem mondjuk tíz tévéfilm készülhetne egy évben, de ez már a non plus ultra lenne.