Médiatanács-blog

Interjú Király Levente rendezővel

Február végétől mozikban is látható lesz Király Levente portréfilmje Bud Spencerről, amely a Médiatanács támogatásával készült el. A Piedone nyomában több mint négy éven át forgott, négy országban, negyvennél is több közreműködővel. A film rendezőjével és egyben forgatókönyvírójával beszélgettünk egyebek mellett arról, hogyan vágott bele saját költségen a film elkészítésébe, a forgatások alatt mikor hatódott meg leginkább, és tervezi-e azt, hogy egyszer „Lucky Luke” nyomába ered.

Bokszoló, autóversenyző, rögbijátékos, hétszeres olasz úszóbajnok, két olimpiát is megjárt vízilabdázó, az elesettek, a vakok és gyengénlátók védelmezője, a háborúk és a kábítószer-használat ellenzője, az UNICEF nagykövete, szabadidejében gyermekruha-tervező, dalszerző, író és feltaláló, hat nyelvet beszélő, mélyen vallásos ember és példás családapa – ő volt a 86 évet megélt Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli. Ennek a rendkívül szerteágazó életútnak a bemutatására tett kísérletet az az 55 perces film, amely eddig soha nem látott archív anyagokat, családi felvételeket, fotókat mutat be a jól ismert filmrészletek, illetve a színész életében fontos szerepet játszó kollégák, sportolók és barátok mellett, megszólaltatva legismertebb színésztársát, Terence Hillt is, aki ősszel nálunk járt és szintén szoros a kapcsolata a magyarokkal.

Néhány napja az M5-ön debütált a film, de tervezitek a mozis bemutatást is. Pontosan mikor kerül majd mozikba a film, és miért döntöttetek a kibővítés mellett?

Február 21-től lesz látható a film közel ötven hazai moziban a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Bud Spencer élete annyira gazdag volt és annyi fantasztikus történetet, beszélgetést rögzítettünk, hogy magától értetődő volt egy 90 perces, egész estés verzió elkészítése. A mozis változat még szórakoztatóbb lesz, hiszen sokkal több humor lesz benne, ugyanakkor az is informatív marad. Kimondani is sok: negyvenöt interjú készült el eddig, a tegnap Spanyolországban felvettekkel együtt.

Ezek szerint még mindig forgattok?

Igen, a mai napig is éjszakába nyúlóan forgatunk. A Különben dühbe jövünk című film nagy részét Madridban vették fel, és azokkal a színészekkel beszélgettünk, akikkel ebben az alkotásban játszott együtt Bud Spencer. Sokan már nem élnek, hiszen 1974-ben készült a film, de néhány fontosabb szereplőt, akik közel 90 évesek, sikerült megszólaltatnunk. A televíziós verzió tehát a mai napig újabb interjúkkal bővül. Fontos sietnünk, hiszen a „huszonnegyedik órában” vagyunk, hogy ezeket az idős színészeket kameráink elé állítsuk.

Mi volt a te személyes indíttatásod?

Gyerekként Bud Spencer filmjeim nőttem fel, az életem, a mindennapjaim része volt. Ha hiszed, ha nem, én csak találkozni szerettem volna vele néhány éve. 2014-ben fogtam magam és saját költségen kiutaztam Rómába, hogy egy hosszú interjút és egy közös fotót készítsek vele. A közösségi oldalamra persze azonnal feltettem a közös fotót, amit látva megkért a főnöknőm, Siklósi Beatrix, hogy az interjúból egy rövid, háromperces verziót vágjak össze a Jónak lenni jó című műsor számára. Ezután aztán felhívtam Bud Spencert, aki jó szívvel ajándékozta oda a Zsoldoskatona című filmjében használt csuklóvédőjét, amit elárvereztünk jótékonysági célokra. Így kezdődött, de már akkor is éreztem, hogy Bud Spencer többet érdemelne, mint amit egy háromperces rövid interjú nyújtani tud. Aztán eltelt két év, mire úgy döntöttem, hogy belevágok egy film elkészítésébe. Bud Spencer időközben meghalt, így nem élhette meg, hogy Magyarországon portréfilm készült róla.

Hogy kezdtetek neki a forgatásnak?

Felvettem a kapcsolatot Bud Spencer fiával, ő pedig segített elérni azokat a barátokat, akikkel szoros kapcsolatban volt az édesapja, és akik érdekes történeteket tudtak mesélni. A film Carlo gyermekkorával kezdődik, bemutatjuk a sportolói múltját, a színészéveit, és végül a nyugdíjas, de korántsem passzív időszakával zárul. Bud Spencer sportolói vagy filmes karrierjéről negyven-ötven évvel ezelőtti kollégák, barátok beszélnek.

Négy év hosszú idő, nagyon erős volt a személyes indíttatásod. Melyik pillanat érintett meg a legjobban?

Számos világsztárral találkozhattam a munkám során, de egy sem volt közülük olyan közvetlen, barátságos és jó ember, mint Bud Spencer, aki a saját lakásán fogadott, süteménnyel, kávéval kínált és az egész napját ránk szánta. Kétség kívül megérintett az is, amikor újabb és újabb emberekkel beszélgettem róla, és mindig más és más arcát ismertem meg. Mélyen vallásos ember volt, aki egész életében jótékonykodott, találmányait széles körben használták – például elektromos autót, elektromos fogkefét készített. Ezek azonban inkább "csak" érdekességek. Ami viszont nagyon megérintett – és ezt még sehol sem mondtam el – az az volt, amikor az interjú alatt, ekkor ugye már 84 éves volt, megpróbált felállni a székből, de nem sikerült, én pedig a kezemet nyújtottam neki. Nagyon furcsa érzés volt fogni a világ legnagyobb pofonosztójának a kezét és segíteni annak az embernek, aki egykor a fél világot „megverte”, hogy igazságot osszon, hogy a rászorulókon segítsen, most pedig elesett emberként ő maga szorult más erejére. Gyerekkoromban sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd én segítek neki felállni a kanapéból. Nagyon megható és egyben felemelő érzés volt.

Dokumentumfilmek kapcsán mindig megkérdezem: milyennek látod a szakmát ma?

Azt gondolom, hogy a dokumentumfilm mint műfaj örökéletű, ugyanakkor a feldolgozásának a módja sokat változott. Amikor Sára Sándor készített filmet a Don-kanyarból hazaérkező emberekről, az ember órákig el tudta volna nézni a filmben megszólalókat akár vágóképek bemutatása nélkül is. A dokumentumfilm meg tudja érinteni az embert. Ugyanakkor a világ felgyorsult, így a dokumentumfilm műfajának is fel kell vennie azt a ritmust, amilyen világot ma élünk. Meg kell szakítani a filmet folyamatosan pörgős bejátszásokkal, minél gazdagabb felvételekkel és exkluzivitással. Máshogy nem nézik meg az emberek.

Ha más lenne a világ, máshogy csináltad volna meg a filmet?

Mindenképpen dinamikusra szerettem volna készíteni a filmet, hogy azt a fajta sokszínűséget visszaadjam, amilyen Bud Spencer valójában volt. Az elmúlt hatvan évben nem készült róla egyetlen dokumentumfilm sem és valószínűleg nem is fog, hiszen meghalt és már senki sem fog tudni interjút készíteni vele. Olyan filmet szerettem volna tehát, ami nemcsak méltó az emlékéhez, de időtálló is, mint az ő filmjei.

Tehát olyat, ami megfelel a mai kornak, de a Sára Sándor-féle emberség is benne van?

Pontosan. Ott kell lennie az emberségnek, de 21. századi csomagolásban. A tartalom és a forma egyaránt fontos. Bár a film pörgős lett, mégis: aki látta, arról beszél, hogy milyen sokoldalú ember volt, csupa érdekes történetekkel.  

Ez az első egész estés filmed, és az első, ami a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült. Mik a benyomásaid, illetve mennyit segített a támogatás?

Támogatás nélkül sohasem valósult volna meg a film, én önmagamban kevésnek bizonyultam volna ahhoz, hogy egy ilyen dokumentumfilmet elkészítsek. Nagyon sokat kellett utaznunk, de ami fontosabb: nagyon magas jogdíjakat kellett kifizetnünk a filmes bejátszásokért, annak ellenére, hogy harminc-negyven éves filmekről beszélünk. Nem egyszer voltak álmatlan éjszakáim. Sokszor csak korlátokat láttam, úgy érezve, hogy nem tudok rajtuk túljutni. A mecenatúraprogram mellett cégek, önkormányzatok és magánszemélyek is támogattak. Egy nagy összefogás eredménye az, ami végül létrejött. Ezek nélkül soha nem derült volna ki, hogy Bud Spencernek milyen különleges élete volt. Még a rajongóktól is kaptam olyan visszajelzéseket, hogy a filmben számukra is sok újdonság volt, amiről sohasem hallottak. Bár rendezőként ismeretlen voltam – hiszen nem készítettem még filmet –, mégis bizalmat kaptam, amiért nagyon hálás vagyok.

Februárig akkor még sok munkád lesz a filmmel. Aztán hogyan tovább?

Piedone nyomában címmel Bud Spencerről egy könyvet is szeretnék kiadni, nem csak Magyarországon, de Olaszországban és Németországban is. Abban azok a történetek, interjúk lesznek benne megírva, melyek a filmből kimaradtak vagy nem teljes mélységükben fértek bele. Talán nem nehéz kitalálni, hogy a következő filmemet kiről szeretném készíteni (nevet). Terence Hillről is jó lenne majd forgatni, de ahhoz persze még nagyon sok feltételnek kell teljesülnie – elsősorban anyagi oldalról, támogatás szempontjából.

A könyvet mikor vehetik majd kézbe a magyar rajongók?

1929-ben született Bud Spencer, jövőre lesz ennek a 90. évfordulója. Nagyon szeretném, ha a könyv még jövő év végén megjelenhetne. Ezen kívül október végére tervezünk egy emléknapot is az olasz színész születésnapjára időzítve, aztán évről évre rendszeressé tenni, és mindig idehozni egy színészt a filmjeiből, aki ismerte, dolgozott vele és történeteket tud mesélni róla. Mindezt filmplakát-kiállításokkal és a Bud Spencer & Terence Hill emlékzenekar koncertjével kísérve. A mai világban nagyon nehéz jó üzeneteket, nemes dolgokat átadni az embereknek, mert sokszor azt látjuk, hogy immunisak rá. Bud Spencer erkölcsi értékekben gazdag személyiségén keresztül talán ezek az üzenetek megérintik a fiatalokat is. Ha ő jótékonykodott, segített másokon, tedd ezt te is! Ezt hagyta itt nekünk többek között örökségül, és azt, hogy próbáljunk vidámabban élni. Mi magyarok mindent nagyon a szívünkre veszünk, minden apró dolgot, ő pedig mindig azt mondta – és talán ez a film másik fontos üzenete –, hogy ne foglalkozz a lényegtelen dolgokkal, legyints rá! Ahogy ő mondta mindig: "Futtetenne!"

Trailer: