A Médiatanács Pesty László Cigány út című dokumentumfilmje tárgyában több beadványt is vizsgált. A hatósági vizsgálat nem állapított meg jogsértést.
A médiaszabályozás egyik fontos eleme azon kötelezettség, hogy a médiaszolgáltatóknak tiszteletben kell tartaniuk az emberi méltóságot, nem kelthetnek gyűlöletet és nem lehetnek kirekesztők egy társadalmi csoporttal, közösséggel szemben. Ezek a rendelkezések a legtöbb európai országban a sajtószabadság érvényesülésének korlátját jelentik. A Médiatanács, mint a közigazgatási rendszer egyik szereplője, a közjog területén működik, a közérdek védelmében léphet fel, és a közérdek védelmében alkalmazhatja a médiatartalmakat érintő törvényi szabályokat. A hatóság többek között ezen alapelvetéseket is szem előtt tartva vizsgálta meg azokat a beadványokat, melyekben a panaszosok a dokumentumfilm szerintük gyűlöletkeltő, az emberi méltóság megsértésére és kirekesztésre alkalmas részleteit sérelmezték.
Pesty László dokumentumfilmje megpróbált szakítani a magyarországi cigányság problémáinak megszokott bemutatásával. A rendező a bevett távolságtartással szemben testközelből, a kisebbség tagjainak főszereplésével mutatta meg a cigányság integrációs gondjait. A tradicionális diskurzussal történő szakítás jele, hogy a mű gerincét Forgács István nagy port kavart cikke adta. A szerző célja, hogy tudatosan szakítson a cigányok helyzetéről folyó közbeszéd tabuival, mert bízik abban, hogy a problémák kibeszélése megváltoztathatja a kedvezőtlen beállítódásokat. Forgács, ha úgy tetszik, a feje tetejéről a talpára állította a problémát, és a társadalmi okok felvonultatása helyett az egyén és a csoport felelősségét helyezi a középpontba.
Forgács István szerint – akinek saját sorsa is bizonyíték minderre – a cigánysággal kapcsolatos problémák az egyén és a család szintjén orvosolhatóak. Az említett perspektívából a szociológia meglátásai, a kulturális és történelmi determináció tézisei irrelevánsak, a társadalmi gondok az egyéni psziché átformálásával korrigálhatóak. Az elmúlt évtizedek cigánypolitikájának sikertelen próbálkozásai, a felülről szerveződött eredménytelen reformok őt magát erre a megállapításra vezették. A jó szándék által motivált paradigmaváltás és a különböző tabuk ledöntése azonban utat adhat olyan olvasatoknak is, amelyek a cigánysággal szemben sértőnek és kirekesztőnek tarthatják a dokumentumfilm üzenetét, hiszen a műsorszám számos, a többség által a romákhoz kötött deviáns magatartásformát mutatott be. A megszokottól eltérő elméletek, a provokáció – ahogy Réz András esztéta a filmben is fogalmazott – kétségtelenül hasznos lehet, amivel kikeveredhetünk „az ortodox cigánypolitika” csapdáiból, ugyanakkor a fenti gondolatok opponensek nélküli szerepeltetése az előítéletesség látszatát hordozhatja magában.
A műsor a Médiatanács megítélése szerint több okból sem volt jogsértő.
A dokumentumfilm szerkesztési módja elősegítette a műsor üzenetének a közönség részéről történő tényszerű feldolgozását. A látottak alapján kiderült, hogy nem volt cél a téma elfogult, egyoldalú bemutatása, hiszen azokat szólaltatta meg, akik leginkább érintettjei a kérdésnek. Tette mindezt úgy, hogy – amennyiben elfogadnánk azt a nézetet, miszerint a romákkal nehéz együtt élni, akkor – a probléma „kárvallottjai”, azaz a nem roma származású emberek véleménye meg sem jelent a műsorban. Ez is azt jelzi, hogy nem általános, az adott kisebbséget jellemző vélemény kialakítására irányult a műsor, hanem azt erősítette meg, hogy függetlenül származásától, minden ember kizárólag a tettei alapján ítélhető meg.
A dokumentumfilm a hazai roma kisebbséget nem homogén, pusztán negatív tulajdonságokkal bíró, a társadalom által – etnikai származásuk miatt – elítélt közösségként mutatta be. A műsorban több alkalommal hangoztatták a megszólalók, hogy nincs általános probléma az együttéléssel romák és nem romák között, a gondot az jelenti, hogy a romák által elkövetett bűncselekmények miatt „egy kalap alá veszik” a tisztességes és nem tisztességes embereket. Igaz, hogy a műsor szót ejtett a romák által elkövetett bűncselekményekről és egyéb elítélendő magatartásformákról, de ez legfeljebb a roma közösség egy részével, egyes tagjaival szemben volt alkalmas a nézők véleményének negatív irányba terelésére. Azaz, a műsor nem általánosított, nem bélyegzett meg egy teljes társadalmi csoportot, hanem annak egyes tagjairól nyilatkozott, akiket a filmben megszólaló szereplők maguk is elítéltek.
A műsor üzenete szerint a probléma nem a romák és nem romák közti együttélés során merül fel, hanem a társadalmi normákat tiszteletben nem tartó romák, illetőleg mindenki más között. A műsorban megszólaló roma származású nő ékes bizonyítéka annak, hogy a problémát nem az etnikai hovatartozás jelenti, hanem az együttélés szabályainak tiszteletben tartása, illetve egyesek általi semmibe vétele.
A műsorban szinte kizárólag roma származású embereket szólaltattak meg, akik jellemzően a pozitív mintákat képviselték, így nem állítható, hogy a műsor a roma embereket általánosítva, a társadalmi együttélésre alkalmatlan közösségként mutatta volna be. A filmben megoldási javaslattal is éltek a szereplők, ami a nyomorból való kitörés lehetőségeként jelent meg. A műsor által bemutatott helyzet szerint a roma kisebbség tagjai számára is a békés társadalmi együttélés a cél, ami helyi szinten már több településen működik, és szándékukban áll ennek országos méretű megvalósítása.
Az, hogy a roma kisebbség egyes tagjai úgy vélik, miszerint mindehhez az első lépést saját maguknak kell megtenniük – amire késznek mutatkoznak –, nem vezet el az „együttélésre alkalmatlan és képtelen” jelző kiérdemléséhez. A műsor nem keltette azt a látszatot, hogy a roma kisebbség tagjai általánosságban alkalmatlanok az együttélésre, hanem azt igyekezett bemutatni, hogy egyes helyeken ténylegesen nehézséget okoz az együttélés, vagyis egy létező problémára hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor ez korántsem igaz mindenhol, illetve ahol jelentkezik ez a probléma, ott sem „általánosságban” a roma kisebbség tagjai miatt.
A fentiek alapján elmondható, hogy a műsorszám nem egységesen tünteti fel antiszociális, összeférhetetlen közösségként a cigányságot, mindössze a roma kisebbség egyes, a problémát testközelből megélő tagjainak véleményét közvetíti a közönség felé. Az emberi méltóság sérelméről az ehhez hasonló műsorokban akkor lehetne szó, ha a műsor egy teljes társadalmi csoport (a teljes roma közösség) másodrendűségére, egyenlő emberi méltóságától való megfosztására, annak hiányára vonatkozó tartalommal bírt volna. A dokumentumfilm nem közvetített olyan tartalmat, amely miatt indokolt lehetne a hatósági fellépés a minden embert egyenlő mértékben és módon megillető emberi méltóság intézményes védelme érdekében. A nézőket pedig nem lehet elzárni a vitás, feszült közéleti kérdésekkel kapcsolatos véleményektől.
A kirekesztés és a gyűlöletkeltés kapcsán megállapítható, hogy a filmnek nem volt célja az, hogy a roma kisebbséget, mint a társadalmi normákat elutasító csoportot mutassa be. Sőt, a műsorban arra is bőven találhatunk példákat, hogy a sztereotip vélemények alapjául szolgáló tényekkel szemben milyen ellentétes minták léteznek a roma kisebbség tagjai között. A dokumentumfilm ezzel éppen annak elérésében segédkezett, hogy a társadalom egy részében meglévő, az együttélést megnehezítő negatív előítéleteket eloszlassa, a cigány kisebbséget sokszínű, problémákkal küzdő, de a békés társadalmi együttélésre alkalmas mintákat is felmutató közösségként mutassa be.
A hatósági fellépés azért sem indokolt, mert a műsor magát a társadalmi problémát, annak okait igyekezett körüljárni, lehetséges megoldásokat keresve, és nem közvetített a problémák elmélyítésére, a roma kisebbség többségi társadalom általi elszigeteltségének megerősítésére alkalmas tartalmakat. Egy adott médiatartalom jogszerűségének megítélésekor különös súlya van annak, ha a tartalom fontos, vitatott közéleti kérdéssel kapcsolatos. Egy ilyen témában született megnyilvánulás – az alkotmányos és a hatósági, valamint a bírósági gyakorlat szerint is – kevésbé korlátozható, mint más tartalmak.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a műsorszám sem az emberi méltóság megsértésére, sem gyűlöletkeltésre, sem kirekesztésre nem volt alkalmas a roma közösséggel szemben, hiszen eleve nem annak egészét állította be negatív színben, az elítélendő jelenségeket pedig nem faji alapon ítélte meg, illetve nem a közösség kulturális beállítottságának tudta be (tekintettel a jelentős számban felmutatott pozitív példákra is). Nem vitás, hogy a műsor provokatív, vitára ingerlő volt, többek érzékenységét sérthette, és egy régóta vitatott közéleti-politikai kérdéssel foglalkozott, de a sajtószabadság joga elsősorban éppen az ehhez hasonló vélemények számára biztosít védelmet. A médiatanács ennek megfelelően úgy döntött, hogy nem indít hatósági eljárást az ügyben.
