Médiatanács-blog

Miklauzic Bence filmjének hőse, a külvárosi étkezdét üzemeltető, nagyszájú Nino pénzzavarba kerül, de nehezen talál hitelezőt. Az utolsó esélyt egy alapítványi támogatás jelenti számára, amelyben megváltozott munkaképességű személyeket kell foglalkoztatnia. A munka során hamar kiderül, hogy nemcsak a kifőzde, de maga a tulajdonos stílusa sem igazán EU-konform. A Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült Nino bárkáját november végén tűzi műsorára a közszolgálati televízió.

A film nem az első közös munkátok Maruszki Balázs forgatókönyvíróval. Hogyan találtatok rá a témára?

Olyasmiről szerettünk volna Balázzsal filmet forgatni, ami társadalmi szempontból fontos ügy, és közérdeklődésre tarthat számot. Sokat beszélgettünk, és Balázs mondta, hogy volt egy kávézóban Székesfehérváron, ahol fogyatékkal élők dolgoztak, és mindez nagyon megragadta. A téma társadalmi fontossága mellett jó drámai alapanyagot éreztünk az ilyen szituációban – itt a drámát nem tragédiaként értelmezve –, ahol a konfliktusok mellett humoros helyzetek is keletkezhetnek egy alapvetően karakterközpontú történetben.

Hogyan találtatok rá a főszereplőre?

Nagyon fontos volt, hogy ki játssza Ninót, hiszen nincs olyan jelenet, amiben ő ne szerepelne, az ő szemszögéből látjuk a történetet, az ő szűrőjén keresztül érzékeljük a többi szereplőt. Ő egy külvárosi vagány, kicsit sem PC, nem túl érzékenynek tűnő figura. Nem akartunk általánosítani, de ezzel azt akartuk megmutatni, hogy sokaknak, akik nem élnek fogyatékkal, ilyen a nézőpontjuk. Tudtuk, hogy egy olyan szereplő kell, aki elvisz a hátán egy filmet. A karakter folyamatos változáson megy keresztül a kezdeti idegenkedéstől kezdve a megértésig és az elfogadásig. Znamenák Istvánnal már többször dolgoztam együtt, és már a forgatókönyv írása elején felmerült a neve.

Az, hogy már a könyv írásakor tudjátok, kit szeretnétek a főszerepben látni, befolyásolja a további munkát?

Persze, mikor eldöntöttük, hogy vele szeretnénk majd forgatni, Balázs tudatosan rá írta a könyvet tovább. Szerencsésebb ez, mint amikor a forgatókönyv írása után castingolunk, nagyban segíti az egész írási folyamatot, hiszen be lehet építeni a könyvbe, ami jól áll az adott színésznek. Ez akkor is könnyebbség, amikor a többi szereplőt keresed, mert el tudod őket képzelni a már meglévő főszereplő mellé. De akár a többi munkatárs, mint a jelmeztervező vagy a díszlettervező munkáját is segítheti, ha időben tudjuk, melyik színész játssza a főszerepet. Szerencsére István el is tudta vállalni a szerepet, mert sajnos olyan is van, hogy a színész, akire írtad a történetet, egyéb munkái miatt egyszerűen nem ér rá.

Baki Dániel és Cserna Antal a filmben

Azok a szereplők, akik a megváltozott munkaképességű figurákat játszották, hogyan készültek a szerepre?

Gera Marinának, aki a Tourette-szindrómás lányt játszotta, majdnem három hónapos munkája volt abban, hogy megismerje ezt az állapotot, természetesen a filmre készülve sokat beszélgettünk tourette-esekkel is. De az sem mindegy, hogy egy kerekesszékes hogyan közlekedik, mit visel, mik a gesztusai, milyen a táskája. Például a kerekesszékes barátaink elmondták, hogy ha nem tudna a fiatal kerekesszékes karakter kétkerekezni, az nagyon furcsán hatna. Baki Dani egyébként hetekig járt a Bartók Béla úton kerekesszékkel, hogy megtanulja, hogy milyen így közlekedni, mindez mit okoz lelkileg. Nem lehet csak úgy odamenni a forgatásra, és mindezt eljátszani. Ez a minimum szakmai és emberi alázat, hogy a lehető leghitelesebben mutatjuk meg ezeket a helyzeteket.

Molnár Áron és Gera Marina a filmben

Érdekes pontja a filmnek, ahol a tourette-es lány azt mondja Ninónak, hogy ő azért más, mint a legtöbb ember, mert ő a szemébe néz, amikor hozzá beszél, mások pedig elfordítják a fejüket a villamoson, amikor velük utazik.

Nagyon komplex kérdés, hogy hogyan éli meg a fogyatékkal vagy a megváltozott munkaképességgel élő a helyzetét. Mi azt akartuk megmutatni, hogy bárhogy van, ezek az emberek viszik a terhet. A villamoson nem néznek rá, de ő pontosan tudja, hogy ez direkt van, mert igenis észrevették. A karaktert zavarja, hogy ő tényező, pedig ő nem akar az lenni. Érzi a feszültséget maga körül. A társadalom nem rossz vagy jó, hanem a különböző emberek különbözőféleképpen reagálnak, az biztos, hogy a fogyatékkal élőknek nagyon nagyfokú az érzékenységük az emberek reakcióira, hiszen rengeteg olyan impulzussal találkoznak napközben, ami feszültséget okozhat, hiszen tudják, hogy az állapotuk hat az emberekre. Nino viszont nem bánik velük másként, mert nem óvatoskodik. A kerekesszékes sráccal is közli, amikor véletlenül lever valamit, hogy ne szedje már szét a berendezést, ami érzéketlenségnek is hathat. Bármennyire rafinált a figura és a kommunikációs kultúrája is hiányos, de egy egyenes ember, és ez nekik sokkal fontosabb, hiszen mellette természetesen lehet létezni. Próbáltunk a lehető legtisztességesebben hozzáállni ehhez a témához, akkor is, ha sokszor az a humor forrása, hogy a szereplők az átlagostól eltérő emberek.

A főszereplő, Znamenák István

A tévéfilm a mecenatúraprogram támogatásával készült. Megfelelő segítség volt ez a film elkészítéséhez?

Mindenféleképpen, de jó lenne, ha még több tévéfilm készülne. A magyar film manapság mintha népszerűbb lenne, mint korábban, és ebben azt gondolom, hogy a tévéfilmek nagy szerepet játszhatnak. Fontos, hogy a nézők továbbra is minőségi mozgóképpel találkozzanak a tévében, magyar színészekkel, rendezőkkel, magyar forgatókönyvírók által kreált történetekkel, minőségi operatőri munkával. És ha a tévé előtt ülve azt mondja a néző, hogy milyen jó filmet látott, akkor a moziban is könnyebben választ majd magyar alkotást. Persze a tévéfilm nem arra való, hogy magyar filmekre csalogassa be az embereket a mozikban, de ezek a dolgok összefüggenek. Szép tévéfilmsikereink vannak az utóbbi években, és ez mindenkinek jó: a szakmának, az íróknak, a színészeknek és a nézőknek is. Ráadásul számtalan olyan fontos társadalmi probléma van, amit meg lehetne még mutatni.