Médiatanács által támogatott film nyitja az Éltető Víz Filmszemlét

2013.10.02. 09:27 :: Sajtoiroda

A Nemzetközi Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódóan rendezik meg 2013. október 3-a és 6-a között az Éltető Víz Filmszemlét Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nemzetközi találkozón 41 magyar és külföldi dokumentum- és játékfilmet mutatnak be. Köztük van az a két ismeretterjesztő film is, amelyet a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében még 2011-ben támogatott.

A fesztiválon olyan filmek szerepelnek, amelyekben a rendezők a víz fontosságára hívják fel a figyelmet, valamint megmutatják az élhető, fenntartható világhoz vezető utat.

Éltető Víz Filmszemle szpot

A szemle kezdő filmvetítése Mosonyi Szabolcs: Vad Szigetköz – A szárazföldi delta című alkotásának díszbemutatója lesz, amely a Médiatanács ismeretterjesztő filmes pályázatán nyert támogatásból készült el. A filmben megismerhetjük a Szigetköz egyedülálló állat- és növényvilágát, többek között az európai hódot és a nagy kormoránt is, valamint az embert, aki kenutúrázik, biciklizik, folyót szabályoz - és ökológiai katasztrófát okoz. A filmet október 3-án 19.00-kor vetítik.

Vad Szigetköz, intro

A másik megtekinthető mecenatúrás film Sáfrány József alkotása lesz, amelyet október 6-án 17 órától nézhetnek meg az érdeklődők az Uránia mozi Fábri termében.

A filmben Berecz András mesemondó beszél a Somogyi Természetvédelmi Egyesület történetéről, akik nemrégiben belekezdtek a korábban lecsapolt, szabályozott és emiatt kiszáradt, elnéptelenedett területek korábbi állapotának visszaállításába. A magukat csak patakgörbítőknek nevező madarászok és vízügyes mérnökök elkezdték visszagörbíteni a kiegyenesített vízelvezetőket és patakokat a Balatontól délre eső területeken, amelynek köszönhetően visszatért az élet a vidékre. Ahol korábban tó vagy mocsár volt, most ismét megjelentek a régen látott állatfajok és a táj jellegzetes növényei újra nagy számban virítanak: kinyíltak az orchideák és más védett réti növények, a természet újjászületett.

pic01.jpg

Mese a somogyországi patakgörbítőkről című film forgatásán a rendező, Sáfrány József és az operatőr Kele Andor

A Médiatanács a Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázatának köszönhetően  egyre több és több új alkotás születik a műfajban. Az elmúlt két évben eddig 62 film gyártása kezdődhetett meg közel 509 millió forintból.

A mostani négynapos filmszemle során a nézők olyan különleges klasszikusokkal is találkozhatnak, mint a 65 éve készült Talpalatnyi föld, vagy Kocsis Tibor: Új Eldorádó című filmje, amely a dokumentumfilmes műfajra nem jellemző módon mozisikerre is szert tett 2004-ben. Németországtól Kanadáig, Ausztráliától Belgiumig sok-sok filmes alkotó mutatkozik be a fesztiválon, de lesznek kiállítások és szakmai előadások is a vízről.

A vetítések ingyenesek. A fesztivál teljes programja itt érhető el.

komment

Címkék: Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Mosonyi Szabolcs Nemzetközi Víz Világtalálkozó

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása