Interjú Székely Orsolya filmrendezővel, aki a kiskertművelésről forgat ismeretterjesztő sorozatot
Ahogy városiasodik a társadalom, úgy tűnik el egyre inkább a háztáji gazdálkodás tudománya. A még meglévő ismeretek azonban sok friss kerttulajdonos hasznára lehetnek. Székely Orsolya a Médiatanács Kollányi Ágoston pályázatának forrásából Kellene kiskert, bőtermő! címmel 7 részes, egyenként 15 perces filmsorozatot készített.
Az alkotóról dióhéjban
Székely Orsolya Balázs Béla-díjas filmrendező. Filmetűdjei, dokumentum-játékfilmjei sajátos műfajt képviselnek. 1997-től független producerként dolgozik.
Több mint 300 alkotás fűződik a nevéhez.
– Eredetileg háromrészesre tervezte a sorozatot. Miért változtatott az elhatározásán?
– Jókedvemből forgattam. A Médiatanács kiírásában legfeljebb háromrészes filmtervvel lehetett jelentkezni, de ahogy haladtam a forgatással, láttam, hogy olyan tematikára tapintottam rá, ami ontja a helyzeteket, Nem szorítkoztam szigorúan a technológiai ismertetésre, de leforgattam a hagyományosan paraszti kultúrának a földműveléshez kötődő szokásrendjét is. Nagyon szeretem a 13-15 perces műfajt az ismeretterjesztésben, mert meggyőződésem, hogy a 26 perc már túl hosszú egy témának, azt már nem nézi végig jóformán senki. Kéthetenként mentem Rimócra, a felvételek helyszínére forgatni 2-3 napra, de közben folyamatosan szorongtam, hogy mit hagyok ki.
– Miről maradt le azokon a napokon, amikor nem forgatott?
– Például nagy szárazság volt idén, és nem tudtam folyamatában rögzíteni, hogy ennek milyen hatása van a növényekre, de érdekes lett volna az is, amikor a babot betegség támadta meg.
– Ki tudna emelni egy-egy olyan ismeretet, eljárást, ami meglepte Önt a forgatások alatt?
– Bár eleve közel áll hozzám a kertészkedés, és fiatalkoromban majdnem kertészmérnök lettem, nem tudtam például, hogy a mákot a betakarítás után jó alaposan át kell mosni és aztán egy lepedőn kiterítve száradni kell hagyni, vagy hogy a babot is lehet csépelni.
KA: Tóth Zsolt Marcell, a film operatőre munka közben
– Mitől különleges a film?
– Egyrészt attól, hogy tudomásom szerint még senki nem rögzítette filmen a konyhakerti zöldségtermesztés titkait átfogó módon, az őszi-tavaszi talaj-előkészítéstől a palántázáson, ültetésen keresztül a betegségek gondozásán át a betakarításig. Ennek feldolgozásával a gazdasági néprajz is adós maradt. A tárgyi emlékek megvannak, de a hozzájuk tartozó gyakorlati tudást nem őrzik a múzeumok. Ennek rögzítésére pedig a film, a mozgókép nagyon alkalmas.
Az ismeretek pedig egyre fogynak, ahogy a régi világot ismerő parasztemberek lélekszáma is. Velük együtt a szájhagyományban megőrzött szokásrend is eltűnik. Remélem, hogy a film egy kicsit hozzájárul ahhoz, hogy ismét divatba jöjjön a ház körüli kertészkedés. Sok irányban lehetne egyébként folytatni a sorozatot, még ha nem is megyünk el az állattartás felé. A növényeknél maradva kínálja magát a gyümölcstermesztés, a gombászat, a gyógy-, a fűszernövények vagy akár a növénytársítás tudománya is.
Másrészt amiatt is különleges a sorozat, mert a műfaji besorolása nem egyértelmű: az ismeretterjesztés és a dokumentumfilm határán egyensúlyoz. Talán etűdöknek mondanám.
Harmadrészt ezt a sorozatot egyben oktatási segédanyagnak is szánom, nemcsak egy egyszeri vetítésre a köztévében. Én így tudom a vidéki szociális programokat a magam eszközeivel, tudásával segíteni. Most túlléptem egyébként a klasszikus filmes szerepkörön, mert az egyesületünk aktívan közreműködik a Kiskert programban. Ezt jól kiegészíti, hogy kezdeményezésünkre a helyi iskola bekapcsolódott a Fiatal Gazdák által meghirdetett Vesd bele magad! programba, és ezzel egyidőben újraindították az iskolakert programot.
– Mi a véleménye a Médiatanács pályáztatási gyakorlatáról?
– Közel ötven éve vagyok a szakmában, és úgy látom, hogy ez a pályázati konstrukció pontosan működik. A bürokratikus elvárásokon még lehetne csökkenteni, de a rugalmasságra való törekvést azért tapasztalom. Nagy örömmel üdvözlöm, hogy megjelentek a 3-5 perces kategóriák a kiírásban.
Az elszámolások, az ütemezés, a lebonyolítás végig korrekt volt, azt kérték számon, amit a kiírásban megfogalmaztak, világos, tiszta struktúrában. De felülvizsgálnám például azt az előírást, hogy angol nyelvű dialógot is kell készíteni, hiszen az én filmem gyakorlati szempontból elsősorban Magyarországon érdekes. Itt is csupán korlátozottan, hiszen a megörökített tudást egy más mikroklímájú, talajú területen már nem lehet egy az egyben hasznosítani. Jóllehet, bárhol a világon érvényes a sorozat üzenete, vagyis az, hogy a háztáji gazdálkodás reneszánsza fontos ebben a fenntarthatóságért küzdő világban.
