Interjú Kormos Ildikóval
A gyermekirodalmat viszi be a konyhába Kormos Ildikó filmrendező azzal a háromrészes mesesorozattal, amelyben a nézők Móricz Zsigmond és Csukás István egy-egy művét, valamint több népköltészeti alkotást is megismerhetnek játékos formában. A 7-7 perces epizódokban óvodáskorú gyerekek zöldségekből, gyümölcsökből és más köznapi ételalapanyagokból készítik el a mese szereplőit, amelyek aztán életre kelnek a képernyőn. A filmsorozat az NMHH Médiatanácsának Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást.
Az alkotóról dióhéjban
Kormos Ildikó Balázs Béla-díjas szerkesztő-rendező több mint három évtizede foglalkozik ismeretterjesztő, dokumentum- és oktatófilmek készítésével. A Mafilmnél kezdett dolgozni, majd tíz évig a Duna Televízió munkatársa volt. A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. számára húszrészes természetismeret-oktató sorozatot állított össze. 2005-től szabadúszó. Filmjeit számos díjjal kitüntették hazai és nemzetközi fesztiválokon.
– Első alkalommal készít animációs filmet. Miért próbálta ki ezt a műfajt is?
– Ez egy régi, több mint tízéves elképzelés. Még a Duna Televíziónál dolgoztam ismeretterjesztő és gyerekműsorokban, és napirenden volt egy önálló gyermekszerkesztőség megalakítása, amihez filmterveket kerestek. Biológus és tanári végzettségem is van, ezért talán nem meglepő, hogy eszembe jutott az ehető figurákból készülő történetek gondolata. A terv mindenkinek tetszett, de pénzt nem kaptam hozzá, a gyermekszerkesztőség végül nem jött létre. Amikor kiírták a Médiatanács pályázatát, tudtam, hogy ez az ötlet épp ide való, jelentkeztem és támogatást nyertem. A munkák kivitelezéséhez segítségül hívtam Pap Károlyt, aki a filmek animációs supervisora lett.
– Milyen céllal vágott bele ennek a filmötletnek a megvalósításába?
– A filmmel szeretném közel hozni a gyerekekhez a színvonalas meséket, gyerekverseket, mondókákat és megszerettetni velük az értékes irodalmat. Emellett tudjuk, hogy a gyerekek között sok a rossz evő – a mesékkel játékos formában fokozhatjuk étvágyukat, ösztönözhetjük őket arra, hogy több zöldséget, gyümölcsöt egyenek anélkül, hogy azt nagyon direkt, erőszakos módon követelnénk tőlük.
C-vitaminban és kreativitásban gazdag mesevilág
Fontosnak tartottam, hogy az epizódokban ne csak az elkészült figurákkal eljátszott meséket, hanem az elkészítés folyamatát is bemutassuk, így azok könnyen utánozhatók legyenek a szülők, az óvónők számára, és más mesék, történetek, szövegek hasonló feldolgozására inspirálhassák őket. A gyerekek kreativitását ezzel a módszerrel nagyszerűen lehet fejleszteni: a forgatás alatt is volt példa arra, hogy egy kislány saját verset költött a keze alatt alakuló figurához. Szerencsés esetben akár egy egész mesefaló mozgalom is elindulhat, amihez persze kellő marketing is kell majd.
– Csukás István Sün Balázsról szóló meséje, a Három szabó legények című népköltés és Móricz Zsigmond A török és a tehenek című története elevenedik meg a filmekben. Miért éppen ezt a hármat választotta ki a gyerekirodalmi alkotások közül?
– Mindhárom olyan jól bevált szöveg, amit ismernek az óvodások, és úgy gondoltam, szívesen töltenék az időt a bennük szereplő figurák elkészítésével. A legkedveltebb mese a három közül egyébként a Sün Balázs volt. Nekem A török és a tehenek a személyes kedvencem.
Mivel jóval több feldolgozásra érdemes mű van, örömmel dolgoznék a folytatáson is. Ezért beadtuk a jelentkezést a Médiatanács Dargay Attila-pályázatára, ami az animációs sorozatokat finanszírozza, és remélem, hogy sikerrel járunk majd. Az egyes történetek mellett az epizódokban a témához fűződő más, rövid mondókákat, dalokat is tervezünk bemutatni, például összeállt egy törpés tematika, és helyet kapnak a medvés versek, mesék is. A negyedik epizódban azonban ismét Móriczhoz fordulnánk, az Iciri-piciri verséből kiindulva. De ott van a talonban Zelk Zoltán hernyós Párbeszéde vagy A cinege cipője Móra Ferenctől.
Az egyik epizód főszereplői: a három szabólegények
– Kik kölcsönzik a hangjukat a mesefigurákhoz?
– Három színészt kértünk fel, Forgách Gábort, Lippai László és Mikó Istvánt. Jó hangulatban telt a szinkron, sokat nevettünk a figurákon. Egy-egy színész természetesen több szereplőt is megformált, de nem volt vita azon, hogy ki legyen például a Sün Balázs (Mikó István), a fekete tehén (Forgách Gábor) vagy a kivibéka (Lippai László).
– Milyen nehézségek adódtak a kivitelezés során?
– Különösebb nehézségről nem tudok beszámolni. Persze ha több pénzből tudunk gazdálkodni, az mindig jól jön, így viszont annyiban kicsit csalnunk kellett, hogy a figurák megalkotásának folyamatát a félkész állapotoktól vettük fel, a gyerekeknek már felnőttek által előkészített darabokat adtunk. Ha ugyanis a teljesen a legelejéről kezdjük felvenni, jóval tovább tartott volna és megdrágította volna a munkát. Szívesen alkalmaztam volna a hagyományos animációs technikát is a számítógépes helyett, mert úgy életszerűbb mozgás érhető el. De az jóval macerásabb és költségesebb út lett volna, mint ha egy kék háttér előtt mozgatjuk a párizsifülű zsemlemalacot, a körtesünt, a retekegeret és társait.
Készül a Sün Balázs
Amit kicsit kényszernek éreztünk, az a pályázatban megszabott epizódonkénti legfeljebb hét perces játékidő. Több szabadságot adna a rendezőknek, ha a kiírás rugalmasabb lenne, és nem kötnék ki benne, hogy milyen hosszúságú epizódokat készítsünk. Ez a hét perc ugyanis elég kevés volt arra, hogy megmutassuk az meseszereplők megszületését az ételalapanyagokból, és azután még magát a mesét is animáljuk az adott epizódban. A másik lehetőséget, a 26 perces önálló filmet viszont már túl hosszúnak éreztük egy óvodásoknak készülő témafeldolgozáshoz.
– A Médiatanács animációs pályázati rendszere 2014-től kibővül a kifejezetten a sorozatokat támogató Dargay Attila-pályázattal. Mi a véleménye az újításról?
– Örülök, hogy több forrás kerül az animációs művészetbe, és ahogy említettem, pályázunk is rá. A magyar animáció legfőbb gondja az, hogy a rendszerváltás után felhígult a minőség, társadalmi jelentősége leértékelődött. A színvonalat levitte az, hogy szinte bárki juthatott egy kevés forráshoz, amiből rögtön filmet gyártott. Ha viszont egy-egy filmre, filmsorozatra nagyobb volumenű támogatás kérhető, az minőségibb művek előállítására ösztönöz.
Ha továbbgondolom, hogy milyen irányba lenne célszerű bővíteni a mecenatúraprogramot, nem egy új pályázati kiírás, hanem egy teljesen új programelem, a filmmegjelenések népszerűsítése jut eszembe. Az elkészült alkotásoknak érdemes lenne külön online csatornát létrehozni, hogy azok ne csak egyszer-egyszer, esetlegesen legyenek láthatók a televíziókban. Az új generációk számára a tévé is átköltözik az internetre, és jó lenne, ha nemcsak a Való Világ műsorait lehetne visszanézni ott.
Kaporszakállú kecske aszalt sárgabarack patákon
