A Tanácsköztársaságot dicsőséges és szégyenletes jelzővel egyaránt jellemezték az egymás után következő történelmi korszakok a XX. században. Borsody István ismeretterjesztő filmje a tárgyilagos feldolgozás mellett ezeket a később eltérő értelmezéseket is bemutatja 133 nap című alkotásában, ami keddtől elérhető a mandiner.hu-n, április 19-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia Filmklubjában is látható. A legtöbbek számára az RTL Klub híradójából és a XXI. század című műsorból ismert Borsody Istvánnal, a film rendezőjével beszélgettünk.
Az alkotóról dióhéjban
Borsody István rendező, szerkesztő-riporter. 2000 óta dolgozik az RTL Klub hírműsoraiban, rendszeresen készít riportokat a többszörös díjnyertes XXI. századnak. A Médiatanács támogatásával rendezett már dokumentumfilmet a balatoni halászat történetéről, és kísérleti rövidfilmet A kéz élete címmel.
– Történelemtanárként végeztél, hogyan jött a riporteri munka és a rendezés?
– Gimis voltam, amikor mondtam a szüleimnek, hogy a Színművészetire szeretnék jelentkezni televíziós rendező-műsorvezető szakra. Ők ezt annyira nem támogatták, még a B tervemnek, a töri szaknak sem örültek annyira. Aztán az egyetem alatt elkezdtem médiaelemzéssel és újságírással foglalkozni, majd egy véletlennek és Vikárius Árpád operatőrnek köszönhettem, hogy felvettek az RTL-hez.
– Tanítottál valameddig?
– Csak gyakorlótanításom volt egy építőipari szakközépiskolában és nagyon jó élmény volt. 22-23 éves voltam, és belecsöppentem egy olyan környezetbe, ahol mindennek megvolt a helye. Például volt egy akkor 18 éves srác az osztályban, akinek nagyon jó feje volt a történelemhez, látta az összefüggéseket. Mondtam neki, hogy töri szakra kéne mennie. – Én? – kérdezett vissza, majd hozzátette: – Megbuktattak félévkor. Nagyon furcsa volt. Érettségiző osztály volt. Az utolsó órámon felállt egy lány és az osztály nevében azt mondta: tudják, hogy csak a diploma miatt kellett ez a gyakorlat, de az ő szemükben én már Tanár úr vagyok, és adtak egy diplomát.
– Miért pont erről a 133 napról akartál forgatni?
– Az RTL Klubnál, a XXI. században számos történelmi eseményt dolgoztunk már fel, ehhez pedig a Hadtörténeti Múzeum levéltárának videó részlegében elég sok filmet megnéztem az utóbbi években. Ott láttam egy ’60-as évekbeli dokumentumfilmet a Tanácsköztársaságról, és elképesztő volt mai szemmel látni, hogy a Kádár-korszak hogyan dolgozta fel a kommunista diktatúrát. Később jött az ötlet, hogy kellene egy 50 perces dokumentumfilmet készíteni, és Skrabski Fruzsina producerrel beadtuk a pályázatot. Nem volt egyszerű, győzködni kellett a bizottságot, hogy miért is érdekes ez a téma, mert nagyon megosztó esemény. De sikerült.
– Az elmúlt húsz évben készült dokumentumfilm ebben a témában?
– Nem, a ’60-as években több is, sőt még a ’80-as években is foglalkoztak vele, de az elmúlt időszakban nem. Azért akartuk a filmet elkészíteni, és azért akarunk majd a spanyol polgárháború magyar résztvevőiről is filmet csinálni, mert ma már objektíven lehet megmutatni, mi történt: számokkal, tényekkel, érzelmek nélkül. A Horthy-korszakban érzelmektől befolyásolva dolgozták fel a Tanácsköztársaság történetét, ahogy a Kádár-korszakban is, amikor a történetírók megtalálták a 133 napban a szocialista Magyarország történelmi gyökereit.
– Miközben csináltátok a filmet, volt olyan történelmi esemény, amire a film készítése során derült számodra fény?
– Dunapataj. Az nagyon brutális volt, hogy ott 69 embert megöltek. Az emberek azt hiszik, hogy csak a fővárosban történtek az események. Ha veszel egy ’56-os filmet, csak a fővárost látjuk, Kossuth tér, Hősök tere, de hogy mi volt mondjuk Győrben, azzal nem foglalkozunk. Pedig nagyon komoly dolgok történtek vidéken is. Itt van Dunapataj, valószínűleg az emberek többsége azt sem tudja, hol van, és hogy ott nagyon durva események történtek.
– Lassan lehet számszerűsíteni a Tanácsköztársaság áldozatainak számát?
– Horthyék csináltak egy összesítést, kérdés, hogy az mennyire tényszerű. A mai napig nem lehet pontos számot mondani.
– Mi volt számodra a legfőbb vezérelv a film elkészítése közben?
– Amit kifejezetten meg akartam mutatni, hogy van egy történelmi eseményünk, és hogyan változik meg a hozzá való viszonyulás a különböző korszakokban, ugyanabban az országban, ugyanarról a politikai berendezkedésről. Ez 1848-cal kapcsolatban is nagyon érdekes. Csináltam egyszer egy filmet a XXI. századnak Bem Józsefről. Bem az oroszok ellen harcolt nagyon sokat, nem véletlenül: lengyel volt. De a szocializmusban felmerült a kérdés az elvtársak között, hogyan rendezzék el ezt az oroszok elleni harcot. Szívesebben beszéltek az osztrákok ellen csatáiról.
– Mi jelentette a legnagyobb nehézséget a munka során?
– Hogy elég legyen az ötven perc. Mindig az a legnehezebb.
– És vannak olyan részek, amiket utólag sajnálsz, hogy kimaradtak?
– Azt szokták mondani a tapasztalt kollégák, hogy ami nincs benne a filmben, az nem hiányzik. Egyik korábbi filmemben utólag hiányoltam a kivett részleteket, de a 133 nap szerintem így kerek egész. Nyilván rengeteg mindent lehetett volna még érinteni. Az volt a szerencsém, hogy ebből az időszakból sok archív anyag van. Az egyik kedvenc felfedezésem volt, amikor néztem a képeket, és hopp, egyszer csak feltűnt Rákosi Mátyás 1919-ben.
– Az interjúkat te készítetted, kik voltak a stáb további tagjai?
– Két állandó alkotótársam Kiss Sándor és Kiss Soma, ők apa és fia, operatőrök és vágók egy személyben, a képi világ elsősorban Sanyinak az érdeme. A hangmérnök Hollósi László volt.
– Volt olyan motivációtok, hogy középiskolákban le lehetne adni a filmet? Vannak erre törekvések?
– Szerintem nem az én dolgom kilincselni a filmmel, hanem az oktatásügy illetékeseinek kéne szorgalmaznia nem csak a mi filmünk, de az összes olyan film iskolai bemutatását, amelyből tanulni lehet. A balatoni halászat történetéről is csináltunk filmet, benne az északi és a déli part viszonyáról, a régi szokásokról. De a következő projektünk is hasonlóan hasznos és érdekes lehet. Nemrég nyertünk pályázati támogatást, hogy Szulejmán Szigetváron megtalált türbéjéről készítsünk dokumentumfilmet.
– Erről a filmről mit lehet tudni?
– A héten kezdjük a forgatást Pécsett. A munka hónapok óta folyik Pap Norbert professzorral, ő a kutatás vezetője. Képzelheted, hogy 1566 óta mennyi minden történt és mennyi mindent kéne belerakni a filmbe. A legfontosabb, hogy ha megnézi egy kamasz, ne ásítozzon, hanem tátott szájjal nézze a dervis kolostort és a derviseket, akik anno egy várost építettek Szulejmán sírja köré, Szigetvár mellett. Ugyanolyan kolostor még most is működik Isztambulban, ugyanazokat a szokásokat követik.
– Mit gondolsz a Mecenatúra programról?
– Bár lenne nagyobb. De nem panaszkodhatom. Az Omega Kreatív Bt.-vel és a Becsengetünk Produkcióval, Skrabski Fruzsinával, Janovics Zoltánnal dolgozunk együtt, és a közös munka eredményeként a támogatások segítségével nagyon jó filmek készülnek. Viszont nagy problémám, hogy nincs egy fórum, ahol megnézhetem a többiek filmjeit. Kéne egy internetes felület, ahol minden fent van és visszanézhető, mert akkor látnánk azokat a jó filmeket is, amiket mások csináltak. Fontos lenne az is, hogy aki már többször bizonyított, díjakat nyert az alkotásaival, azt vegyék figyelembe, értékeljék az új pályázatok elbírálásakor.
– Volt egy kísérleti filmed is. Szeretnél még hasonló munkákat csinálni?
– Mindenképp. Most adtunk be egy pályázatot, az alkotás címe: Kelés, és nem a felkelés után, hanem a bőrön lévő kelésről van szó, szóval lehet, hogy kicsit provokatív. A Kéz élete viszont nagyon szép sikereket ért el.
