A napokban került fel a YouTube-ra Breier Ádám kétszereplős hangjátéka, A szabotázs, amely megtörtént eseményeken alapul. A történet a Szabad Nép egyik 1951-es, nyugatra kiküldött példányával foglalkozik: a napilap egy oldalát magyar ellenállók egy orosz nyelvű üzenetre cserélték ki, amely segélykiáltásként szolgált. A rendezővel beszélgettünk arról, hogy miért lehet létjogosultsága a hangjátékoknak, milyen a konspirációra alkalmas rádiós helyszín, és milyen, amikor Bodrogi Gyula siet.
Az alkotóról dióhéjban
Breier Ádám (b) rendező, forgatókönyvíró és színész jól ismeri a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programját. Dramaturg volt a Huszárik János pályázattal létrejött Noiré című rövidfilmnél, sci-fi szatíra rádiójátékot írt és rendezett a Cserés Miklós pályázat támogatásával Kocsma a Holdon címmel, A Mister tévéfilm pedig az Egri Lajos forgatókönyvíró-pályázat segítségével készül. A dokumentumfilmekben is jártas: többet is készített, amelyeket ugyanannyira ihletett Magyarország, mint Kuba, ahol filmművészetet tanult. Legfrissebb alkotása, A szabotázs, amelyet szintén a Cserés-pályázat tett lehetővé, nemrég került fel a YouTube-ra, és szinte állandó alkotótársával, Körösényi Dániellel (j) már készül következő mecenatúrás rádiójátékuk, A hipnózis halottja.
Filmművészetet tanult, de ez mégis már a második rádiójátéka. Miért éppen ezt a műfajt választotta?
Körösényi Dani barátommal írunk általában együtt. A Kocsma a Holdon saját ötlet volt, amit eredetileg színpadra szántunk. Hallottunk azonban a rádiójátékos pályázatról, és azt gondoltuk, hogy megér egy próbát – elvégre sose csináltunk korábban ilyet. Tanulópénz lett belőle.
Min változtatott A szabotázs készítésekor?
A Kocsma túl komplexre sikeredett, több szereplővel és számos effekttel. Az emberek nem így hallgatnak egy rádiójátékot. A hallgatónak szinte oda kell láncolnia magát egy fülhallgatóval, hogy nyomon tudja követni az eseményeket. A túl sok hatás elviszi a hallgató figyelmét, ha például metrózás közben hallgatná. A szabotázst viszont már lehet főzés, séta, vezetés közben hallgatni. Ismétlődnek az információk, tisztábban érthető a dráma, és nem gond, ha kimarad néha pár perc. Minimalista módszerekkel akartunk történetet írni. Ilyen értelemben a Kocsma és A szabotázs a rádiójátékok két véglete. Az utóbbi minden szempontból alkalmasabb volt erre a műfajra – amikor az újságban találkoztunk ezzel a történettel, úgy éreztük, hogy tökéletes egy rádiójátékhoz.
Én is útközben, a villamos ablakán kimeredve hallgattam végig. A részek hossza is ideális volt erre: egy út egy epizód. Ezt más visszajelzések is tükrözték?
Határozottan. A Kocsma esetében, akik otthon hallgatták meg, odavoltak érte, míg aki felszínesebben tudta csak végighallgatni, elveszett kicsit, és kevésbé tetszett neki. A szabotázsnál pedig többen jelezték, hogy például lefekvés közben imádják hallgatni.
Mi teszi ennyire magával ragadóvá?
Szerintem alapvetően az, hogy érdekes korszakban helyeztük el: vannak, akik megélték, de mindenki ismeri a besúgók és kemény megtorlások világát. Ebbe vezettünk bele egy romantikus vonalat két teljesen más irányba tartó karakterről. Kata férjét a rendszer gyilkolta meg, és szeretne tenni ellene valamit, illetve elmenekülni. János ideális arra, hogy segítsen, viszont belezúg Katába, és fokozatosan válik paranoiássá. Ez a feszültségkeltés ragadhatja meg a hallgatókat.
Egyre kevesebben hallgatnak rádiót, a streamingszolgáltatások elterjedésével pedig már metrózás közben is lehet sorozatozni. Ki a célközönség?
Hogy pontosan ki, azt nem tudom, de egy biztos: hallgatják. Ez kiderült a rádiós sugárzásból és a későbbi YouTube-megtekintésekből is (a Kocsma közelít a tízezerhez, A szabotázs három része együtt jelenleg 150, és fokozatosan növekszik – a szerző). Más azonban a közönség, mint egy mozifilmnél. A negyven évvel ezelőtti rádiójátékokat is fokozatosan, stabilan hallgatják a mai napig, és itt is ezt a tendenciát látom. Nem az a célunk, hogy egyszerre meghallgassák sokan, majd másnap a kutyát se érdekelje, hanem az, hogy hosszú távon nőjön a bázisa.
Milyen élmény volt maga a pályázati folyamat?
A rádiójátékok esetében az nehezíti meg kicsit a procedúrát, hogy előre meg kell írni a szövegkönyvet és a történetet, anélkül, hogy tudnánk, hogy mi lesz belőle. Más esetben a pályázat megnyerése után jön az írás, ami a legnagyobb meló – effektíve azt fizetik ki. Itt, ha nem lesz belőle semmi, akkor nem tudunk mit kezdeni a szövegkönyvvel. Ha a pályázat sikertelen, más se fogja megcsinálni. Nem lehet átmenni máshova, mint harminc évvel ezelőtt. Ez a legtöbb sajátos műfajjal így van: ha a mecenatúra nem támogatja, akkor nincs.
Ez félelmetes vagy motiváló?
Motiváló is valamennyire, mert már magára a pályázatra úgy kell megírni, hogy az minőségi legyen, és nyerjen. Nem az van, hogy utólag „színezzük ki”, hanem kész anyaggal kell odaállni. És persze a legjobb múzsa a határidő.
Mennyire hiteles történelmileg az elkészült sorozat?
Amikor hozzáláttunk a kutatásnak, felvettük a kapcsolatot Révész Béla jogász oktató-kutatóval, akit az a témával foglalkozó újságcikk is említ, amelyre mi is felfigyeltünk. Viszont egy ponton ő is megakadt: volt, amihez hozzáfért, de volt, amihez már nem. A meglévő információk adtak egy keretet, onnantól kezdve pedig rajtunk múlt az egész, hogy például ki csinálta. Tudtuk például, hogy a napilap melyik napon ment el, és ötleteltünk a hátterén, kitaláltuk a karaktereket: egy idősebb hölgy és egy fiatalabb férfi lett a középpontban, utána pedig minden adta magát. Kevésbé valós verzió, hogy egy női ellenálló találhatta ki az egészet, de pont ettől izgalmas. Ki lehetett egy olyan nő a korban, aki motivációval és lehetőségekkel is rendelkezik ehhez? És miként lehet egy szerelmi történetet beleszőni az egészbe? A nagyapám szerint például túl mai a szemlélete és nyelvezete. Szerintem ez nem baj, elvégre a mai közönséget kell lekötni. Ez egy fikció, nem történelemóra.
Mintha csak Nagy-Kálózy Eszterre írta volna a szerepet, Ötvös András pedig szintén remek. Hogyan választották ki a színészeket?
Danival le szoktunk ülni, és YouTube-videókat hallgatva találjuk ki, hogy kit képzelnénk el a szerepre. Itt elég hamar megvolt a páros. Sőt, Nagy-Kálózy Eszternél szinte azonnal eldőlt, hogy ő legyen. Elegáns, pár centivel a föld felett lebegő kisugárzása tette tökéletessé Katára. János hangját tovább kerestük, mert maga a karakter is többféle lehetett. Szórakoztató és jó volt mindkettejükkel együtt dolgozni.
Egy rádiójátéknál több időt tölthet a színészekkel?
Orson Welles mondta, hogy élete két százalékát töltötte filmkészítéssel, a maradék 98 százalékot a pénz felhajtásával. Imádok a színészekkel dolgozni, de ritkán jutok oda, hogy együtt ülünk a szöveg fölött. Emiatt viszont szuper a rádiójáték, mert le van csupaszítva a színészekkel való közös munkára. Csak a hang van, és csak ezzel kell dolgozni. Minden meglepően gördülékenyen ment. Erre találtuk ki: minimalista sztori, életszerű feszültség. Persze nem lehet mindig ilyet találni. Ez nagyon szerencsés volt.
Mi másban tér el a hangjáték a filmektől?
Eleve úgy kell megírni, hogy működjön csak hanggal. Picit butábbnak hat, mert mindent el kell magyarázni. Például: „Akkor most bemegyünk a szobába!”. Viszont a színész nincs mással elfoglalva, csak a hangjára összpontosíthat. A forgatáson egyszerre kell több dologgal foglalkozni, és nem marad elég idő a színészi játékra. Ráadásul sokkal pörgősebb.
Mennyi idő felvenni?
A Kocsmánál négy nappal számoltam. Bejött Bodrogi Gyula az olvasópróbára, és felkiáltott: „Meg vagytok ti őrülve? Mit lehet ezen négy napig?!” Igyekeztem megadni a módját, húztam, ahogy tudtam, hogy csak ne legyen igaza, de másnapra már mindent felvettünk nyolcszor. Gyors műfaj, és a színészek is úgy állnak hozzá – pláne a régi motorosok. Beesnek két dolog között, és megcsinálják úgy, hogy szuper legyen. Megelevenedik a karakter, létrejön egy sztori, és nem romlik a minőség. A szabotázs felvétele körülbelül egy nap volt, összesen – a felvétellel és vágással együtt – pár hét. Nagyon megkedveltem ezt a műfajt. A gyorsasága miatt a színészek is szeretik, a legjobbakat is el lehet csábítani. Filmben lehetetlen lenne mindent összeegyeztetni
Egyszerre veszik fel?
Én utálom a csalást, és azt, ha nem egymással szemben ülnek a színészek. Persze van, amikor muszáj. A Kocsmánál nagyobb stúdióra volt szükség, mert egyszerre öt-hét ember volt együtt. Mivel A szabotázsban mindig ketten vannak, elég volt egy kisebb helyszín, és könnyebb volt egyeztetni, hogy mindig együtt vehessük fel a színészekkel.
Kimaradt esetleg olyan a műből, amit szívesen hagytak volna benne?
A szabotázsnál összesen öt epizódra kaptunk pénzt, csak elszámoltuk a hosszát: így lett három rész. Elméletileg egy szövegkönyvi oldal lenne egy perc, de ez nem mindig érvényesül. Rengeteget húztunk, ami kellett is, mert szeretjük túlírni a dolgokat. Meglódulnak a figurák, dumálnak, ismétlik magukat. A többől mindig könnyebb kevesebbet csinálni, mint a kevésből többet. Nem mondanám, hogy bármi olyan kimaradt volna, amit hiányolnék.
Melyik a kedvenc része a hangjátékban?
A hullámvasutas rész az elején. Az anyagban is szeretem, és a forgatáson is élveztem. Rengeteget röhögtünk, ahogy Ötvös András – János hangja – betojva kiabál, míg Kata nyugtatgatja. Az ötvenes években hol máshol lehetett volna megbeszélni titkos dolgokat? Így találtuk ki a hullámvasutat, ami rádiójátéknál kiválóan működik. Egyrészt a hallgató is úgy érzi, mintha ott lenne, másrészt, mivel az elejére tettük, jól szemlélteti a szereplők jellemét: van egy vagány nő, aki röhög az egészen, és egy berezelt srác, aki még alig próbált valamit az életben.
Mit alkotnak következőnek?
Én filmet szerettem volna, de Dani még kitalált egy rádiójátékot – ezt már ő rendezi, ő írta. Szintén mecenatúrás, a címe A hipnózis halottja. Nyolc részes és A szabotázshoz hasonlóan történelmi alapokra épített fikció. Krúdy Gyula írt a 19. század végén egy hipnózis közben elhunyt arisztokrata lányról – ez adta az ötletet. Kicsit Agatha Christie-s lesz, de sok más elem is vegyül benne. Augusztus végén vesszük fel.
