Szélesedik a Magyar Média Mecenatúra program pályázati kínálata

2012.07.10. 16:41 :: médiatanács

A Médiatanács június 27-i ülésén döntött arról, hogy a Magyar Média Mecenatúra elnevezésű támogatási rendszerén belül újabb pályázatokat hirdet meg. A tanács Huszárik Zoltán néven hirdeti meg a kísérleti- és kisjátékfilmes pályázatát, tisztelgésül a filmrendező munkássága előtt. Az új típusú online pályázatokat pedig a tanács a jövőben Neumann Jánosról nevezi el.

A gyökeresen megújult támogatási programot, a Magyar Média Mecenatúrát a Médiatanács még idén májusban mutatta be a filmes szakmának. A nem egész estés műfajok 2012 évi támogatására vonatkozó pályázati kiírásoknak köszönhetően az alkotók idén még több támogatáshoz juthatnak. A Magyar Média Mecenatúra program ráadásul most két újonnan kibocsátott kiírással is bővült, illetve a televíziók számára meghirdetett pályázatba bekerült a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) kezdeményezésére a Helyi Érték Díjak figyelembevétele.

A HUSZÁRIKZOLTÁN2012 kísérleti- és kisjátékfilmes pályázat hiánypótló, hiszen az elmúlt években erre a műfajra nem hirdettek meg pályázatokat, így nem készülhettek filmek. Ennek a ténynek, valamint a filmszakmai konzultációk során született javaslatoknak a figyelembe vételével döntött úgy a Médiatanács, hogy idén a kísérleti- és kisjátékfilm készítésre is ír ki pályázatot. A döntésnek köszönhetően idén 60 millió forintos támogatásban részesülhet a műfaj.

A NEUMANNJÁNOS2012 pályázat egyedülálló, hiszen az első olyan pályázati kiírása a Médiatanácsnak, amely magyarországi lekérhető (online) médiaszolgáltatók számára teszi lehetővé, hogy közszolgálati műsorszámok gyártására pályázzanak. A kiírásnak köszönhetően az online felületek műsorkínálatában közszolgálati médiatartalmak jelenhetnek meg, amelyek hosszútávon is folyamatosan hozzáférhetőek lehetnek. A pályázat keretösszege 20 millió forint.

Kollarik Tamás, a Médiatanács támogatási rendszerének kidolgozásáért felelős koordinátor tagja a pályázatokról szólva elmondta, hogy a Magyar Média Mecenatúra programmal a pályázati folyamat idén egyszerűbbé és tervezhetőbbé vált, és csökkentek a pályázati díjak is, míg a teljes program több mint 2 milliárd forint keretösszeget biztosít a pályázóknak. A Médiatanács 2012. április 4-vel közel 50 százalékkal csökkentette a pályázati díjak mértékét, és folyamatosan szélesítik a program kínálatát is.

Hozzátette, hogy a kísérleti- és kisjátékfimes, illetve az online pályázat kiírásával jelentős kulturális értékek támogatására nyílik lehetőség, valamint szélesedik az értékes tartalmakat bemutató médiaszolgáltatók köre is. Kiemelten fontosnak tartja a nyitást az online terület felé, mert így még több fogyasztóhoz juthatnak el a sokszínű és kiemelkedő színvonalú tartalmak, mostani pilot pályázatuk tapasztalatait pedig beépítik majd a következő kiírásba. Köszönetét fejezte ki a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) elnökségi tagjának, Gerényi Gábornak és a filmes szervezeteknek a pályázat kiírása során nyújtott segítségükért.

A pályázatok megújítása, fejlesztése érdekében a Médiatanács folytatja a szakmai egyeztetéseket a szakemberekkel, a filmesekkel, akiknek az aktív részvételére, és javaslataira a jövőben is számít.

A pályázati kiírások július közepétől érhetők el a tamogatas.mtva.hu honlapon.

1 komment

Címkék: kollarik tamás Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása