A Médiatanács 2012 szeptemberében tizenhárom új dokumentumfilm pályázati támogatásáról döntött. A Magyar Média Mecenatúra program keretében indított, Ember Juditról elnevezett dokumentumfilm-pályázat nyertes alkotói összesen 115 milliós támogatásban részesültek. A pályázaton induló Csukás Sándor legújabb filmterve – a Tűnt idők mozija is támogatást kapott. Vele beszélgettünk a készülő filmről, munkásságáról.
– Miről szól pontosan a Tűnt idők mozija? Hogyan tervezi a vásznon megvalósítani ezt a hatalmas kultúrtörténeti témát?
– A sorozatot nagyfokú alapossággal és hitelességgel próbálom elkészíteni olyan módon, hogy az a nagyközönség, például egy a film világa iránt érdeklődő középiskolás számára is érthető, élvezhető legyen. A magyar moziépítészet és vele párhuzamosan a magyar film története annyira hatalmas téma, hogy az egészet szinte nem is lehet teljesen feldolgozni. Nehéz volt a dokumentumfilmek huszonhat perces formátumában összefoglalni mindezt, így – a korábbi részekhez hasonlóan – főként Budapestre összpontosítok.
Csukás Sándor rendező-operatőr nevéhez olyan munkák fűződnek operatőrként, mint a Made in Hungária, Szelídek, vagy a Kanyaron túl című filmek. Számos kisjátékfilmet, dokumentumfilmet és tévésorozatot is készített. Tavaly nyerte el az Év Operatőre Illés György-díjat a Magyar Operatőrök Társasága által rendezett Aranyszem Operatőr Versenyen. 2008-ban forgatta az Otthonod a kávéház című kávéház-történeti sorozatát, majd a sorozat sikerét követően kezdett dolgozni a magyar mozi történetén. A sorozat első részeit már láthatta a közönség a Magyar Televízióban. A támogatásból jövőre elkészülhet a várva várt folytatás.
– Számos filmtörténeti sorozat készült már, de a Tűnt idők különbözik ezektől. Próbáltam másféle szemszögből feldolgozni a témát. A Tűnt idők mozija sorozatban nem csak a filmgyártás történetével foglalkozom, hanem többféle szempontból próbálom bemutatni a budapesti mozik történetét is. Természetesen egy ilyen történeti műfajú sorozatban fontos a tények objektív kezelése is, de a rendező látásmódja, illetve az, amit én ebből átéltem az évtizedek során, az sem zárható ki.
– Az egyik legfontosabb alapját a sorozatnak a filmben megszólaló szereplők adják. Olyan embereket próbáltam megkeresni, akik ritkábban láthatók a képernyőn. Szerepelnek esztéták, filmkritikusok, többek között Gelencsér Gábor filmesztéta, Kelecsényi László film és irodalomtörténész, Varga Balázs kritikus, Vajdovich Györgyi filmesztéta. De beszélgetés készült filmek forgalmazóival, az egykori filmfőigazgatóval és egy idős mozigépész bácsival, is, aki például, elmeséli, milyen volt, amikor még motoros futárok száguldoztak két mozi között a kópiahiány miatt. Megszólalnak építészek is, hiszen a filmszínházak építészeti jelentősége is figyelemre méltó.
A stáb. Balról a második Csukás Sándor
– Személyes választás volt a sorozatnál az is, hogy mely filmrendezőket szólaltattam meg. Úgy gondoltam, hogy három alkotó élményein keresztül új szemszögből tudom megmutatni a Tűnt idők mozijában, hogyan vált rendezővé Sándor Pál, Dárday István vagy Szomjas György. Miként terelődtek erre az útra, hogyan készítették első játékfilmjeiket.
– A sorozat egy másik rétegében a mozi és a filmgyártás történetének tényei szerepelnek. Ennek ábrázolásában narrátor volt a segítségemre: Szabó Kimmel Tamás az, aki végigvezeti a nézőt a sorozaton egy–egy régen bezárt moziban készítve a felvételeket.
– A filmem harmadik pillére archív fotókon és filmfelvételeken nyugszik. Számos forrást kerestem, rengeteg jó híradófelvételt és képet találtam, ami nagyon jól illeszkedik a sorozatba. Ezek olyan emlékek, amelyeket érdemes előszedni, hogy az újabb generációk is megismerhessék Budapest moziijainak történetét, s vele párhuzamosan a magyar film históriáját. Nagyszerű archív felvételeket találtam például a hatvanas évek első felében történt lakótelepi mozinyitásról. De használhattam például Szomjas György első vizsgafilmjén készült werkfotókat is a hatvanas évek elejéről. A forrásgyűjtés során olyan gazdag archív anyaggal szembesültem, hogy érdemesnek tartottam a folytatást.
– Milyen szerepük volt a filmszínházaknak a történelemben? Hogyan moziztak az elmúlt évtizedekben az emberek? Hogyan élte meg ezt a filmes szakma? – ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat. Milyen érdekességeket tartogat a nézőnek?
– A korábbi sorozat hagyományait szeretném majd folytatni, és olyan érdekességeket tárni a közönség elé, amelyeken meglepődhetnek, sőt el is csodálkozhatnak. Olyan történeteket, amelyeket talán még sosem hallottak. Tudják-e az emberek például, hogy a Pasaréti Filmgyár helyén ma lakótelep áll, vagy azt, mit jelent a pendli vagy a kritikus kocka, milyen volt a stúdiórendszer három évtizeddel ezelőtt. A hatvanas évek második felében visszaesik a mozik látogatottsága, amit részben a televízió megjelenése és a háztartásokban való elterjedése okoz. Az évtized elején még épül négy nagy befogadóképességű, nyolcszáz fős vetítőteremmel felszerelt mozi, így a Pest-Buda mozi, a Budafok mozi, a Kőbánya mozi és az Olimpia mozi. Mindegyiket nagy lakótelep közelében hozták létre, számításba véve azt, hogy így talán több nézőt csalogathatnak be a vetítésekre. Persze senki nem vette figyelembe, hogy az emberek, ha szórakozni, kikapcsolódni akarnak, nem az otthoni környezetükben teszik azt, hanem szívesebben elmennek más kerületek mozijaiba. Ezek a filmszínházak a nyolcvanas évekre bezárnak. Az Olimpia mozi ma egy bibliai csoportnak ad helyet, a budafoki vetítőhely bútorraktár lett, a kőbányaiban ma az ATV épülete található meg, a Pest-Buda filmszínházról pedig itt egy kis videó, amelyet ajánlok.
A nyolcvanas éveket már saját szememmel is láttam, ezért a sorozatnak ezek az epizódjai talán személyesebbek. Tímár Péter, aki a hetvenes években került a filmgyárba, érdekes történeteket mesél az egykor virágzó Lumumba utcai műtermekről. Tímár egyébként trükkoperatőrként kezdte, s visszamentünk vele abba a pincestúdióba, ahonnan annak idején pályafutása indult.
– Hat rész készült el a sorozatból, de régóta tervezi a folytatást. A film egyik internetes oldalának a fórumán olvastam hozzászólásokat, amelyekből kiderül, hogy ezt a nézők is várják. Milyen elképzelések, tervek vannak a fejében a készülő folytatással kapcsolatban?
– Az Ember Judit-pályázaton elnyert pénzből folytathatom a sorozat forgatását. Ezzel kiteljesedik a Tűnt idők mozija, és egészen 2012-ig kísérhetem nyomon a film és a mozi történetét. Az első nyolc rész kevés volt arra, hogy ezt a hatalmas és érdekes témát feldolgozzam. Olyan mennyiségű archív anyag áll rendelkezésre, annyi fénykép és annyi történet, hogy mindenképpen szükség van a folytatásra. A nehézséget csak az okozza majd, hogy szigorúan kell szelektálni ebből a sokszínű forrásanyagból. Nehéz szívvel vágom majd huszonhat percesre a leforgatott, rendkívül izgalmas felvételeket.
– Valóban hatalmas munkának tűnik mindez. A források összegyűjtése, az interjúk elkészítése, az elbeszélő rész megírása.
– Igen, nagyon sok idő utánamenni a témának, válogatni az archív anyagok között, könyvtárba járni, gyűjteményekben keresgélni, utánaolvasni, felvenni a beszélgetéseket, majd megvágni. Kiváló anyagok állnak rendelkezésre, amelyből sajnos muszáj szelektálni. Sokszor pedig nehéz megszerezni azt, amit az ember szeretne, így például fotókat a régi Hunnia Filmgyárról vagy az egykori Egyetemi színpadról. A forrásgyűjtés időigényes, ha igazán alaposan dolgozik az ember, legalább fél év kell a feldolgozáshoz. Ráadásul ezt is magam csinálom, természetesen örömmel, hiszen nagyon érdekel a téma. A munka során nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, ügyelve arra, hogy lehetőleg semmi ne maradjon ki. Ezután a forgatás már megvan tizenkét-tizenöt nap alatt.
– A Médiatanács Ember Judit-pályázatán elnyert támogatás jó lehetőséget biztosít arra , hogy az ember mélyebben foglalkozzék a témával, esetleg fényképeket, archív anyagokat vásároljon gyűjteményekből, vagy akár olyan helyszíneken is forgathasson, amelyeknek a használatáért pénzt kérhetnek. A színész-narrátorral felvett részek állandó mozgásban vannak, ezzel is ellensúlyozva a statikusabb, interjús részeket. Ezeket steadicammel (kamera-stabilizáló rendszer – a szerkesztő) vesszük fel, ami drága technika, ám igényes és jól használható jelenetek készülhetnek vele. A támogatás megengedi, hogy megvalósuljanak bizonyos, színészekkel felvett apró jelenetek is, amelyeknek köszönhetően gazdagabb vizuális világ jelenik meg a sorozatban.
– Miért csinálja még azon kívül, hogy nagyon fontos volt önnek a magyar mozik történetének feldolgozása azért, hogy fennmaradjanak ezek az emlékek?
– Nagyon sok embernek, akik ebben a szakmában dolgoztak vagy dolgoznak ma is, fontos lehet egy régi fotó vagy egy történet. Próbálom ezt a munkát látványosan, érdekesen és közérthető módon elkészíteni. Remélem, hogy amikor bemutatják a televízióban (a készülő film bemutatását a Magyar Televízió vállalta – a szerkesztő), akkor sokakat érdekelni fog. Szeretném, ha fiatalabbak is lennének a nézők között, hiszen itt valami elmúlt, régvolt nagyszerű filmgyártásról van szó, ami már ugyanilyen formában nem jelenik meg újra. Elképzelhetőnek tartom akár az iskolai oktatásban is felhasználni a Tűnt időket. A mai világban fontos a médiaoktatás, a fiatalok médiatudatosságra nevelése. Sok munka van benne, egy egész korszak lenyomata a sorozat. Nem lenne jó, ha gyorsan eltűnne a süllyesztőben.
– Milyen más terveken gondolkodik?
– Szerencsés vagyok, mert minden évben forgatok valamilyen filmet operatőrként is. A fikció a kedvenc műfajom, persze ez a sorozat másfajta kihívás. Korábban például húzóágazat volt a kisjátékfilm. Nem volt olyan külföldi fesztivál, hogy azon ne indult volna magyar film. Láttam, hogy a Médiatanács most írta ki első kisjátékfilmes pályázatát. Ennek örülök, és mindenképpen pályázunk. A filmszínház kultikus hely, és ezzel a készülő sorozattal kicsit emléket is szeretnék állítani az eltűnőben lévő, hagyományos mozinak. Sőt, fontosnak tartanám, hogy termeit értékes alkotásokra kíváncsi nézőkkel töltsük meg.
