Médiatanács-blog

Művészi és műfaji értelemben a rövidfilmes műfajok között is önálló értéket képviselnek a kisjátékfilmek és kísérleti filmek. A Huszárik Zoltán pályázati program elindításával a Médiatanács hosszú idő után újból külön finanszírozási lehetőséget biztosított az ebbe a műfajba tartozó fikciós alkotások gyártására.

A kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártását támogató első pályázatán indult Szirmai Márton is, akinek Bocs! munkacímű filmötlete is nyert.

– Megvásárolható-e minden pénzért? Ezt taglalja az új kisjátékfilmje. Meséljen egy kicsit a filmről!

– Igen, ezt a kérdést feszegeti, hogy vajon megvásárolható-e minden, megvásárolható-e például a megbocsátás? A kísértések egy értékválsággal terhelt környezetben megnőnek, ez elég aktuális téma, és mi magyarok is egyre gyakrabban szembesülünk vele. Tíz éve még nem éreztem volna ekkora létjogosultságát ennek a filmnek. Ez egy egyszerű kétszereplős szituáció lesz, amelynek szereplői régen barátnők voltak, és egyikük 20 év múlva megy el bevallani a másikkal szemben elkövetett bűnét, megbocsátást várva. A filmben keressük a megfelelő erkölcsi válaszokat.

Teszteltük a témát ismerősökön és hihetetlen, mekkora vitákat tudott a kérdés generálni. Tóth Barnabásnak, a film producerének van egy improvizációs színháza – Momentán Társulat – ahol felkértük két kolleganőjét, improvizáljanak a film alapsztorijára. Kiderült, hogy ez nagyon jó technika, sok ötletet adott a forgatókönyvhöz. A két lány jelenetét fél óra után nekünk kellett leállítani. Egyik nagy tanulság ez volt, hogy ebből akár nagyjátékfilm is lehetne. Később improvizáltunk egy másik párossal is. Ezek a szituációk afféle forgatókönyv-fejlesztések, sokat segítettek abban is, hogy megerősítsék a hitemet a filmben, vagy épp elvessek ötleteket.

– Hol tartanak a megvalósításban? Hol forgatnak? Kik a szereplők?

Most zajlik az egyeztetés a színésznőkkel, így egyelőre nem árulhatok el többet a szereplőkről. A helyszínt is keressük, több verzió is verseng már. A stáb nagy része már összeállt, nyár végére tervezzük a forgatást, amely majd pár napot fog igénybe venni.

– Ki írta a forgatókönyvet?

– A forgatókönyvet én írtam, de Czabán György kollegám gondolata inspirált, aki azóta is segíti a munkát. Gyuri egyik tavalyi találkozásunkkor egy fura bűn elkövetését vázolta fel, nagyjátékfilm ötletként. El kezdett foglalkoztatni, de végül engem jobban érdekelt benne az, hogy mi történik, mondjuk 20 évvel a bűn elkövetése után, amikor az kiderül, és nem férfiak a szereplők, hanem nők, és nem az elkövető a főszereplő, hanem a károsult stb. Úgyhogy akár még az a nagyjátékfilm is elkészülhetne egyszer. De egyelőre most ez a kicsi a fontos, Gyuri is sok provokatív kérdéssel segítette a könyv fejlesztését.

– Miért fontos a kisjátékfilmes műfaj? Milyen nehézségekbe ütközhet az ember egy kisjátékfilm forgatása során?

– Számomra ezek kreatív kísérletek, amelyek során egy csomó tartalmi és formanyelvi truváj születhet. Sok rendező az ilyenkor felmerülő ötleteket fejleszti ki egy későbbi nagyjátékfilmjében. Ha megnézzük a legnagyobb rendezők filmográfiáját Godardtól Huszárikig, kiderül, majdnem mindenki kisfilmekkel kezdte.

Ha pedig gazdasági oldalról nézzük, hogy érdemes-e a kisjátékfilmes műfajt támogatni, akkor látni kell, hogy ennek a műfajnak még arra is lehet esélye, hogy visszahozza az államnak a befektetett összeget, hiszen egy nagyjátékfilm költségének töredékéből születik egy olyan önálló alkotás, ami egyre több platformon forgalmazható. Nem árt szétnézni azzal kapcsolatban sem, hogy mi a korszellem, és mit néznek ma a nézők. A fiatalok többsége nem néz tévét, világszerte csökken a mozilátogatók száma. Egyre többen neteznek vagy néznek mobilon filmeket. Őket kell megszólítani valahogy. De ezt nem szörnyű problémának, hanem kihívásnak szabad csak felfogni.

Például amikor pusztán szórakozásból, saját zsebből forgattunk egy anyagot nemrég a Gömböc magyar feltalálóiról egy amerikai versenyre, kifejezetten stimuláló volt, hogy három percbe kellett sűríteni a gondolatainkat, és az innovációt, mint témát sem változtathattuk meg. Rettenetesen nehéz sűríteni, de nagyon sokat lehet belőle tanulni. Ez a kis etűd nagy meglepetésünkre – talán épp amiatt, hogy szabadon nyúltunk a témához – a több száz nevezett film közül az első tízben végzett, először a webes nézők, aztán a szakmai zsűri juttatta tovább. Ha pénzt nem is, egy kis önbizalmat nyertünk vele.

Szirmai Márton: Gömböc, The Beauty of Thinking

– Egyszer azt mondta, nagyon érdekli a dokumentumfilmezés is, vidéki lapok cikkeit bújja, hogy jó sztorira leljen.

– A süllyedő falu című filmem történetére például így leltem rá. De volt több olyan tervem is, amivel végül lyukra futottam. Számos leforgatott nyersanyag van a gépemen, amelyekből végül nem lett film. Most inkább kevesebb dologra, de jobban koncentrálok. Ezen a nyáron éppen a Huszárik támogatásból készülő kisfilmemre.

A történet általában kiforrja a műfajt is. A süllyedő falu esetében sem tudtam az elején, hogy dokumentumfilm, vagy kisjátékfilm lesz belőle, de a pécsi vidámparkban forgatott anyagnál sem volt egyértelmű. Mindkét témát be lehetne mutatni fikciós formában is. Viszont a Bocs! történetét csak fikciós formában tudom elképzelni. A dokumentumfilmes feldolgozásához jó pár év kutatásra lenne szükség.

Szirmai Márton: Mecsek Kincse, dokumentumfilm a pécsi vidámparkról

– Az univerzális formanyelvet hangsúlyozta több alkalommal is, fontosnak tartja, hogy a magyar filmeket ne csak a magyarok értsék?

– Mondjuk úgy, nincs ellenemre, ha a tízmillió potenciális néző mellé társul még hétmilliárd. Az itthoni történeteket jó dramaturgiával és arányérzékkel meg lehet mutatni úgy is, hogy egy európai, vagy japán néző számára is fogyasztható legyen. Sokszor persze nem az alkotók hibája, ha "csak" itthon értik a művet, jellemzően nincs olyan forrás, amiből egy nagyobb dimenziójú film készülhetne. Ha a külföldi fesztiválokon látott dokumentum és kisfilmekre gondolok, alig van köztük olyan, ami ne szólított volna meg, legyen az cseh, bolgár vagy angol, az univerzális mesélési technika tehát sok helyen evidencia.

Most fejezünk be egy animációs rövidfilmet Grimm Café címmel, aminek a munkálatait nagyon élveztem. Ez például kifejezetten nemzetközi közönségnek készül, miközben tele van hazai ízzel, humorral, utalásokkal. Rajzolónak az ország legbájosabb, – és legbájosabb akvarelljeit készítő – illusztrátorát, Agócs Íriszt sikerült megnyernem. A képi utómunka nagy részét pedig Falvay Miki készíti, aki szintén klasszis, nem beszélve a stáb többi tagjáról. Így teljesül is a fő törekvésem, hogy én legyek a stábban a leggyengébb láncszem. Hogy ha valami nem sikerül jól, akkor csak magamat tudjam a végén hibáztatni.  A másik cél, hogy ne okozzak kárt senkinek. Emellett ha sikerül jó filmet készíteni, az hab a tortán. A film premierje most lesz a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, még sose izgultam így bemutató miatt.

Szirmai Márton: Legenda

– Érdekesebbnél érdekesebb kisfilmeket rendezett már – a Szalontüdő például 15 különböző fesztiváldíjat is besöpört. A sok sikeres kisfilm után nagyjátékfilmet is tervez?

– Nemrég adtunk be a Filmalaphoz egy ötletet. Egy musicalesített dokumentumjátékot.

– Ilyen műfajról még nem is hallottam. Érdekesnek tűnik.

– Hát valóban érdekes, ez egy afféle fikciós elemekkel dúsított dokumentumfilm, musical köntösbe öltöztetve. Ha a filmterv szimpatikus lesz a Filmalapnak, akkor a következő egy évemet javarészt ennek szentelném. A világ legszomorúbb embere a címe. Nem árulhatok el többet róla, mint hogy rólunk, magyarokról szól, és arról, amiben a világon a legjobbak vagyunk.

– A BOCS! című kisjátékfilmet a tévében láthatjuk majd. Mennyire fontos, hogy a megrendelő igénye megjelenjen egy-egy film esetében?

– Fontos szerintem, egy tévés megrendelés esetén is, hogy a megrendelő ne engedje el az alkotók kezét. A tévés szerkesztők kérdései, kritikái segíthetnének abban, hogy olyan filmeket készítsünk, amit meg is néz a célközönség. Visszás ma ilyeneket mondani itthon, a szakmának rögtön a cenzúra ugrik be, pedig Európában van ennek kultúrája.

Az úgynevezett pitching fórumokon, ahol nemzetközi tévétársaságok képviselői előtt adják elő filmötleteiket a rendezők és producerek, ott zsűriznek az úgynevezett comissioning editorok. Diszponálnak némi pénz fölött, azaz beszállhatnak egy-egy filmbe, értenek a trendekhez és a nézői szokásokhoz, és van döntési jogkörük. Ők azok a megrendelő szerkesztők, akikből Magyarországon egy sincs. Legalábbis én ilyen munkakörrel, ahol a felelősség, a döntési pozíció, a pénz feletti diszponálás és a szakmai érdeklődés összpontosulhatna egy ember kezében, nem találkoztam. De a Huszárik pályázat léte önmagában jó üzenet, akár kezdete is lehet egy sikeres folyamatnak.