Interjú Soós Kata képzőművésszel, aki fiataloknak készít rövidfilmeket a kortárs művészetről
Mi fán terem a loopolás? Mitől érdekes egy portré? Hogyan használják a térképet a képzőművészek? Mire jók a turistafotók? Ilyen és hasonló kérdésekre kap választ az, aki belenéz a neten A Műhely – Kortárs képzőművészeti ismeretek címmel készült nyolcrészes filmsorozatba. Az alkotók a Médiatanács Neumann-pályázatának köszönhetően fiatal magyar művészek segítségével, a gyerekekkel közösen alkotva vezetik be a nézőket tíz-tíz percekben a modern képzőművészet világába. Soós Kata, a filmsorozat szerkesztője-rendezője megosztotta a Médiatanács blogjával, miért tekinti egyedülállónak kezdeményezésüket.
Az alkotóról dióhéjban:
Soós Kata képzőművész, kulturális antropológus, szerkesztő-rendező. A Kidpix digitális műhely, filmalkotó stáb vezetője, amely tíz éve foglalkozik gyerekeknek szóló művészeti workshopokkal. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett doktori fokozatot, A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának senior tagja. Munkáival rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon.
– Mi ösztönözte önt arra, hogy ifjúsági ismeretterjesztő filmsorozatot készítsen a kortárs művészetekről?
– Én magam is képzőművész vagyok, és személyes ambíció vezérelt. Jól észlelhető, hogy a gyerekek, de még a felnőttek is nehezen igazodnak el a kortárs művészetek gondolati világában, nem találják a szavakat véleményük kifejezésére, tisztázatlanok számukra a kortárs képzőművészeti fogalmak. Korábban, más területeken pedig már közel kerültem a témához, múzeumpedagógusként dolgoztam, illetve a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában is iskolás gyerekeknek vezettem programokat a kortárs képzőművészetről, ahol láttam, hogy szükség lenne egy hasonló fogalomtárra. Fontosnak tartom azt is, hogy a kortárs művészeknek értő, befogadó közönsége legyen a felnövő generáció tagjai között is, akik számára az értelmezés kényelmesebbé, otthonosabbá válik a megszerzett művészeti ismeretek révén.
A pálmafa motívumát vizsgálják A turista című epizódban
– Az epizódok központi elemei elég eklektikusak: a portré, a turista, a hurok, a térkép, a videóművészet, Igor és Ivan Buharov, Budapest, valamint a Nemzeti Galéria Gyermek- és Ifjúsági Képzőművészeti műhelye. Milyen szempontok szerint választották ki a nyolc témát? Milyen ötletek maradtak ki, mivel folytatná?
– A kiindulópontok minden esetben arra szolgálnak, hogy apropót adjanak, asszociációt keltsenek a képzőművészeti fogalmakhoz. A hétköznapi életből vett tárgyaink, dolgaink sokféleképpen lehetnek fontosak, érdekesek és inspirálóak a művészek számára, és ha sikerül olyanra rábukkanni, ami erősíti és elősegíti a kapcsolatot az elvont művészeti fogalmakat segít valóságossá tenni, nyert ügyünk van. Ehhez akár egy félig leszedett vacsoraasztal is megfelel, mert a művészet erre is mutat példát nekünk. A kontextus bemutatása által remekül meg lehet jeleníteni például az assemblage vagy a ready-made fogalmát. Valóban könnyen folytatható a sorozat, és a további epizódokat változatlanul elsősorban olyan mindennapi dolgok köré építenénk, amik a gyerekek, a fiatalok életében is visszatérő elemek, és ismerősek számukra.
– Mennyire volt nehéz a filmekben szereplő gyerekeket rávenni a szereplésre, az aktív közreműködésre? Hogyan választották ki őket?
– Főleg olyan gyerekekkel dolgoztunk együtt, akikről már eleve tudtuk, hogy szeretnek alkotni, hogy bátran vállalják, hogy véleményt mondjanak, hogy közösségben dolgozzanak, és nem bánják, ha kamera előtt kell szerepelniük. Voltak próbálkozásaink castingra, de nem vált be, mert oda inkább színházi múlttal rendelkező gyerekek jöttek, és mi nem erre helyeztük a hangsúlyt, inkább a spontaneitásra, kreativitásra. A résztvevők nagy része korábban már megfordult valamilyen alkotóműhelyben.
26 oroszlánt találnak a Budapesttel foglalkozó kisfilmben
– A Médiatanácshoz beadott pályázatukban hangsúlyozták, hogy az ismeretterjesztés mellett a sorozat fontos feladata a konszenzus és az együttműködés népszerűsítése is. Ezek hogyan jelennek meg az elkészült filmekben?
– Arra törekedtünk, hogy a művészt ne úgy mutassuk be, mint aki elzárva, elvonulva magányosan alkot. A kortárs művészet nagyon sok esetben a kapcsolódásokról is szól. Az alkotók sokszor csoportban dolgoznak, és gyakran az alkalmazott technika kívánja meg az együttműködést, hiszen egy szobor kiöntéséhez vagy egy film elkészítéséhez több ember összehangolt munkája szükséges. A művészi folyamatba úgy is bevonódhat más, ha modellként kérik fel, akivel aztán szintén megfelelő kapcsolatot kell kialakítani, hogy az elképzelt cél megvalósulhasson, például egy portré elkészítésekor. A lényeg, hogy a fiatalok lássák, hogy a kortárs alkotás nem néhány kiváltságos tehetség elszigetelt életre szóló, komoly elhivatottságot feltételező megnyilvánulása, hanem nyitott dolog, amit ki lehet próbálni, amibe bárki belefoghat egyedül vagy többedmagával, bele lehet kezdeni, abba lehet hagyni, és fontos elem benne a kommunikáció, a diskurzus.
– Hol láthatóak az elkészült alkotások, és milyen a fogadtatásuk?
– A gyártó cég honlapján, a nara.hu-n megtalálható a link, amely a Kidpix műhely oldalára vezet – ez az az alkotóközösség, amelynek a szellemi terméke a nyolc rövidfilm. Emellett a Kecskemét Televízióval is van egy együttműködésünk, az ő honlapjukon is megtekinthetők a videók, valamint a Youtube videomegosztó felületén is elérhetők. Az eddigi visszajelzések pozitívak, érdekes módon a felnőttek, a művész kollégák különösen örülnek, mert hiánypótlónak tartják a kezdeményezést.
A tekintet erejét tesztelik A portré című részben
– Mi a véleménye a Médiatanács online filmeket támogató Neumann János-pályázatáról?
– Örülök, hogy van ilyen, főleg, mert kevesen vállalják fel az értékes közszolgálati tartalmak megjelentetését, pláne internetes közegben. Úgy gondolom pedig, hogy érdemes ezt a területet támogatni, mert egy jó kommunikációs stratégiával sok nézőhöz eljuthatnak ezek az alkotások. Az internetnek megvan az az előnye is a tévével szemben, hogy hosszú időn keresztül elérhetőek a filmek, és kényelmesen hozzáférhetők az érdeklődő közönség számára.
