Médiatanács-blog

Interjú Vékes Csaba rendezővel

Hámori Gabi, Lázár Kati és Máté Gábor játsszák a főszerepet Vékes Csaba Á(l)lomás című kisjátékfilmjében. A történet szerint Teri néni ápolónője egy nap holtan találja az idős asszonyt, és problémákkal szembesül, amikor a holttestet el akarja vitetni a lakásból. Az idős hölgynek ugyanis nincs meg a személyi igazolványa, anélkül viszont nem lehet kiállítani a halotti bizonyítványát és a holttestét sem lehet elszállítani. Az ápolónőnek nem marad más választása, mint Teri néninek új személyit csináltatni. A filmet a Médiatanács a Huszárik-pályázat keretében támogatta, a bemutatója pedig szeptember 13-án 23.50-kor lesz az M1 műsorán.

– Kikkel forgattad együtt az Á(l)lomást? Hogy állt össze a stáb?

– Petrik András az operatőr. Vele már többször dolgoztam együtt, rendezőként Gönye László: Kávéfőző c. filmjét forgattam vele, kiváló operatőr, tavaly Aranyszem-díjat nyert a dokumentumfilmjével. Pirityi Emesét, a jelmeztervezőt, a színházi múltamból ismerem, sok közös bemutatón vagyunk túl, hatalmas segítség volt a forgatás alatt. Vad Horváth Katával színészként találkoztam először és összebarátkoztunk. De alapvetően, ha kisfilmet forgatsz kevés pénzből, akkor biztos, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szívesen dolgoznak veled, a közös munka öröméért. Ez volt igaz a mi stábunkra is.

– A színészekkel dolgoztál már korábban?

– Hámori Gabival és Máté Gáborral dolgoztam, Lázár Katival nem, de őt is ismertem személyesen még Kaposvárról. Ha nincs ez a személyes kapcsolat, akkor lehet, hogy el sem jöttek volna, ez persze már nem fog kiderülni... Szükség volt rá, hogy ők türelmesen, jókedvűen vegyék ezt a kalandot, mert volt megannyi probléma, az ellenkezője talán már nem fért volna bele.

– Mi volt ez a megannyi probléma? Milyen akadályokat kellett leküzdenetek a forgatás során?

– Tisztában voltam vele, hogy ismeretlen fiatalként olyan összegre kell pályáznom, ami nem feltétlenül elég a kényelmes gyártáshoz, de számomra, így is hatalmas ugrás ez, nagy lehetőség. Így nagyon sok plusz feladat hárult rám. Nem volt például gyártásvezető, de nem sorolnám, hogy még mennyi minden nem volt, mert nem érnénk a végére soha. Októberben forgattunk, ami már javában színházi évad, ezért nehéz volt az egyeztetés is. Ráadásul én éppen Zalaegerszegen vendégszerepeltem egy előadásban, úgyhogy nagyon sok mindent onnan kellett megszerveznem. Vagy kellett volna.

– Könnyen találtatok helyszíneket?

– Nem, iszonyú nehezen. Amivel nagyon meggyűlt a bajunk, az az okmányiroda. Amikor elkezdtem a gyártást, akkor tapasztaltabb emberek azt mondták, hogy meg se próbáljam, mert nem fognak beengedni, inkább kérdezzek meg bankokat, takarékszövetkezeteket, amik hasonlítanak és átalakíthatók okmányirodává. Ezzel volt pár halott kör, amikor végül megpróbáltam egy okmányirodát. És csont nélkül beengedtek. A főhelyszínt, a lakást is nagyon nehéz volt megtalálni. Amihez ragaszkodtam, az az üveges tolóajtó volt. A nagyszüleimnél olyan van, és megkérdeztem a nagypapámat, aki azt mondta, hogy felejtsem el, hogy náluk forgatok, kizárt dolog, viszont a házban, ahol ő lakik, a félemeleten van egy ugyanolyan lakás, mint az övék, és teljesen üresen áll. Felhívtam a tulajt, aki azt mondta, ha kitakarítunk magunk után, akkor azt csinálhatunk, amit akarunk. Szóval ez mázli volt.

A film főhelyszíne, Teri néni lakása

– Melyik jelenetet volt a legemlékezetesebb forgatni? Melyiknél voltak nehézségek?

– Először is nagyon nehéz volt azt megoldani, hogy Lázár Kati, halott lévén, ne pislogjon. Ha olyan snitt volt, amit nem akartunk vágni és belepislogott, akkor újra kellett venni. De Kati egyre edzettebb lett, ahogy forgattunk.

A buszos jelenet szintén nehéz volt. Nagy nehézségek árán sikerült a BKK-val leszerveznem a busz bérlését, de amikor odamentünk a garázsba, akkor nem tudtak rólunk. Újra el kellett kezdeni telefonálgatni, és ez már a forgatás idejéből ment. De végül lett egy saját buszunk, 15 baráttal megtöltve, akik eljöttek statisztálni szívességből. Kicsit osztálykirándulás hangulata volt a dolognak. Amúgy minden nap volt valami akadály, de vagy átugrottuk, vagy nem vettük észre, hogy levertük.

– Az Á(l)lomás forgatókönyvét te írtad.

– Igen, nagyon szeretem ezt a történetet. 2010 elején írtam, és sok személyes kötődés van benne. Például a Máté Gábor által alakított orvos karakterével tényleg összefutottam egy személyes tragédiám alkalmával. A doktor minősíthetetlen stílusban viselkedett, például nem vette le a baseballsapkáját sem, de ez csak egy apróság volt. Ez a karakter mondja a címadó gondolatot is, hogy: „Mindig annak rosszabb, aki az állomáson marad.” De ez a megfogalmazás sokkal irodalmibb, mint amit akkor ő nekem mondott búcsúzáskor. Nyilván az a munkája, hogy járkál különböző helyekre és zsákszámra állapítgatja meg a halál beálltát, de hát, akihez elmegy, annak éppen ott, akkor valakije elhunyt. Szóval ő egy kicsit szépítve lett, mert az igazságra azt mondták volna, hogy ilyen nincs. Az ápolónő karaktere is megtalálható az életemben, de ő a pozitív véglet. A többi nyilván fikció, az utazás része persze nem történt meg.

Hámori Gabriella, Lázár Kati és Friedenthal Zoltán a liftes jelenet forgatása közben

– Szereted a kisjátékfilmes műfajt? Továbbra is ebben gondolkodsz?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Kisjátékfilmnél, ha van egy jó ötlet és szerencsés a csillagzat, akkor könnyebb úgy megírni, hogy érdekes legyen a dolog. Nagyjátékfilmnél nem elegendő egy jó geg, egy csavar. A legvonzóbb, hogy a kisjátékfilmnek van realitása, hogy azt el tudjuk készíteni. Akár félamatőr, amatőr körülmények között is. A nagyjátékfilm pedig irgalmatlan munka és hosszú évek sem jelentenek semmilyen garanciát, hogy valaha gyártani tudjuk kezdeni a filmet.

Az Á(l)lomás forgatásából nagyon sokat tanultam. Egyrészt mint gyártó, másrészt mint rendező. Őrületes meló, hogy az legyen a képen, amit te elképzeltél. Az Á(l)lomás esetében is: írásban van benne egy csöpp humor, amit a filmre nem mindenhol tudtam áttenni. Ezzel a vágóasztalon szembesültem először.

– Nem lehet, hogy a téma maga is ilyen? Hogy egy a halállal foglalkozó filmben nehezebben jön át a humor?

– Ha az a humor jó, akkor azt nem oltja ki a téma súlyossága, sőt, erősíti egyik a másikat. Nagyon szeretem elmosni a műfajhatárokat. Szeretem, ha egy történet megérint, de nem úgy, hogy aztán rohansz a Dunába és hívod a haverokat is. Ha úgy nézed végig, hogy nevetsz és szórakozol. Ezzel kísérletezgetek. Szeretem az abszurd műfajt, Mrozek- és Örkény-rajongó voltam, a színházi képemet is ez határozta meg – ha van színházi képem. Talán ezért is alakult úgy, hogy a történeteimben mindig van valami csavar.

– Az Á(l)lomás a Huszárik-pályázaton nyert támogatást. Mi a véleményed a Médiatanács pályázati rendszeréről?

– Személy szerint nagyon jó a véleményem. Idén a Hangulatváltozás című kisfilm is támogatást nyert, és ez nekem nagy boldogság. Kevés filmet támogatnak, sok a jelentkező. Én soha nem gondoltam volna, hogy ez nekem össze fog jönni, és ehhez képest ez már kétszer megtörtént, ami nagyon kellemes élmény. És most is azt gondolom, hogy harmadszor már biztos nem fog összejönni. De jó visszajelzés, hogy érdemes írogatnom.

– Színészként végeztél Kaposváron. Játszol még színházban?

– Nem, letettem a lantot (nevet). Van egy öt hónapos kisfiam, most fő állású babysitter leszek. És, ha sikeresen altattam, akkor írhatom majd valamelyik forgatókönyvemet jutalomból. Nagyon jól fog esni a színházi szünet. Most két-három évig nem akarok játszani, persze azt nem mondom, hogy soha többet. Igazából szerintem ez elég hasznos, egy kis feltöltődés, egy lélegzetnyi csend. Ezt ipari szinten nem lehet csinálni, pontosabban szerintem nem érdemes. Ha az ember lelkiismeretesen csinálja a szerepeket egyre-másra, akkor könnyen kiég. Ez valahol törvényszerű. Szóval szerintem szakmailag nagyon fontos lenne a szünet, úgyhogy én most kipróbálom.