Mivel mással kezdődhetne az év, mint izgalmas mecenatúrás alkotásokkal? Kedden este nagymamáink korába, a 20. század közepére utazunk, ahol megismerhetjük a Rákosi korszak legnagyobb kirakatperének hátterét. Péntek délután nagymamáink még elszórtan ma is élő egyházi és népi szokásait eleveníthetjük fel. Szombaton pedig bájos animációs filmet láthatunk Glaser Katalin három nagymamájának életéről, akik talán nem is sejtették, hogy egyszer lesz valaki, aki mindhármukból való. A filmek megtekintéséhez kellemes kulturális élményt kívánunk mindannyiuknak!
Cinema Inferno
M1, január 6., kedd, 23.00
1949-re Magyarország újra sötétbe borult. Az ország teljhatalmú ura, Rákosi Mátyás, a szovjetek parancsára a kor legnagyobb és leglátványosabb kirakatperét készítette elő. A hatalmas színjátékhoz azonban nemcsak forgatókönyvírók és színészek kellettek, szükség volt operatőrökre és rendezőkre is. Novák Tamás filmje, amelyet a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra program Ember Judit-pályázatán támogatott, az ő szemszögükből mutatja be a történteket.
Az élő örökség – Március
M1, január 9., péntek, 13.55
Duna TV, január 16., péntek, 15.10
A hónapok váltakozása évezredek óta meghatározza az emberek életét, ahogyan meghatározzák a hónapokhoz kapcsolódó ünnepek is. Széles Tamás sorozata az egyes hónapokhoz kapcsolódó egyházi és népi hagyományokat mutatja be. A most vetített részben március havába érkezünk, amely a tavaszelő, a rügyfakadás, az álmából ébredő természet és Húsvét időszaka. A film elkészülését a Médiatanács a Kollányi Ágoston-pályázaton támogatta.
Három nagymamám volt
M1, január 10., szombat, 12.45
Hogyan lehet valakinek három nagymamája? Hogyan éltek a nagymamák mielőtt nagymamák lettek? És hogyan lehet három életről 15 percben élvezetesen mesélni? Glaser Katalin vidám, magával ragadó, ugyanakkor nagyon is valóságos története választ ad ezekre a kérdésekre. A Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatának támogatásával készült alkotás, amelyben mindannyian magunkra ismerhetünk, a 2013-as Kecskeméti Animációs Filmfesztivál legjobb forgatókönyvért járó különdíját vihette haza.