Nemrégiben jelent meg az interneten annak a sorozatnak az első része, amelyet Ujvári Csaba híres színészek egy-egy napjáról forgatott. Az első részben Ónodi Eszter egy napját követhetjük végig, nemsokára pedig nyilvános lesz a Simon Kornéllal és a Csapó Virággal készült epizód is. A filmek 7-8 percben mesélnek a színészek jellemvonásairól és napjaik hangulatáról, valamint fény derül arra is, hogyan viszonyulnak egy-egy szerepükhöz, vagy hogy mennyire elégedettek az életükkel. A sorozat elkészülését az NMHH Médiatanácsa támogatta a Neumann János-pályázat keretéből.
Az alkotókról dióhéjban:
Ujvári Csaba filmrendező, filmkészítő. 1991-ben az Ihász Dániel Szakközépiskola autószerelő szakán végzett, de hamar rájött, hogy nem a gépek, hanem a művészet az ő terepe. 1991 és 1995 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára járt, majd két évig volt a Radnóti Színház művésze. Ez után, a színészi pályát hátrahagyva kezdett filmezéssel foglalkozni, szpotok, mozimagazinok és színházi magazinok szerkesztése, rendezése fűződik a nevéhez. Jelenleg a Petőfi TV Pudingpróba című műsorát rendezi.
Az Ónodi Eszterrel készült film már megtekinthető, mikor fog megjelenni az interneten a másik két film?
Ez sajnos nem rajtam múlik. Az egyik pályázati feltételünk ugye az volt, hogy meg kellett nevezni azt az internetes felületet, ahol majd a videókat közzéteszik, ez lett a We Love Budapest. Velük viszont nem én kommunikálok, hanem a filmek producere, Osváth Gábor. De gyanítom, hogy nemsokára már kikerül a következő, Simon Kornélról szóló film is.
Hogy jött az ötlet, hogy színészportrékat készíts? Az tudható rólad, hogy te magad is színész szakon végeztél a Színművészetin.
Igen, én is színész szakon végeztem, de mindössze két évig praktizáltam, ugyanakkor megmaradtam színházi embernek. A Katona József Színházban például 3-4 évvel ezelőtt lekövettük a Dömötör András rendezte Szirénének próbáit. Ebből lett nyolc darab 2-3 perces etűd, azt nagyon szerettük és ők is nagyon nyitottak voltak erre a munkára, nem féltek attól, hogy a próbát ez gátolná. Később az Örkény Színházban csináltunk egy hasonló sorozatot a Viharról, Mácsai Pál szintén nagyon nyitott volt.
Ezzel a mostani sorozattal az volt az eredeti ötlet, hogy a színészek a napi teendőik kapcsán folyamatosan visszacsatoljanak arra az előadásra, amelyet este játszanak. Ez végül nem került bele olyan mélységben, mint eredetileg terveztük, mert a 7-8 perc elég kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ezt megfelelően kifejtsük. Ónodi Eszterrel például 100 gigányi anyagot forgattunk, ez nagyon sok, és nagyon nehéz volt kiválasztani azokat a részeket, amelyek végül bekerültek. De úgy gondolom, hogy így is szerethető. Én nagyon szeretem például azt a részt, amikor Eszter az autóban jön rá arra, hogy ő igazából szereti az esti szerepét, pedig a karakternek nincsenek súlyos mondatai, nincsenek poénjai, szóval nem is nagyon van oka szeretni, de mégis szereti. Ezek a pillanatok kárpótolnak azért, hogy végül is nem a darab lett a lényeg, hanem a színész.
Simon Kornél az Egésznap forgatásán
Hogyan választottad ki a színészeket, milyen élmény volt a forgatás velük?
Esztert és Kornélt nagyon régről ismerem. Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, nagyon sokat foglalkoztatják, ezért érdekes. Kornél szintén nagyon ismert és a barátomnak tekintem. Náluk kettejüknél fontos volt, hogy szorosabb az ismeretség, mert így sokkal könnyebb egy nap alatt jó anyagot forgatni. Virágot pedig azért is választottuk – amellett, hogy jó színésznő –, mert nem akartuk, hogy csak budapesti színészeket mutassunk be. Vele is ismertük egymást, de csak futólag, viszont ő is nagyon nyitottan állt a forgatáshoz, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol a főiskolán abbahagytuk.
Csapó Virág a fogatáson mesél Ujvári Csaba rendezőnek
És csak egy napot forgattatok a színészekkel.
Igen, ez okozott is nehézségeket, Virág felvételénél az egyik kameránk például elhagyta magát, de végül egész jól kiküszöböltük a problémát. Én minden forgatás előtt Francois Truffaut-t idézem, aki azt mondta, hogy a forgatás olyan, mint a postakocsiút a vadnyugaton, hogy egy gyönyörű utazást tervezel el, de a végén már azzal is beéred, ha célba érsz. És szerintem ez így van. De persze itt nem úgy működött, mint egy játékfilm forgatásán, hiszen valóban az adott ember mindennapjához kellett alkalmazkodnunk, nem terveztünk meg előre semmit. Nagyon feszes volt a tempó és a helyszíneknek sem volt mindig megfelelő a világítása a jó felvételhez. De ennek talán ez a szépsége. Így is lett egy csomó anyag, ami végül nem került be a filmekbe.
Van olyan rész, ami nem került be a filmekbe, és fáj miatta a szíved?
Csak az fáj. Mindegyik beszélgetés nagyon jó volt. Nagyon nyitottak voltak mind a hárman, Eszternek a nyakában lihegtünk a kulisszák mögött, Kornélnak gyakorlatilag az öltözőjében éltünk, Virágra pedig rászerelhettünk egy Go-Pro kamerát. A végleges anyagok elég lassan alakultak ki, mert én lassan dolgozom. Ha indián nevem lenne, az lenne, hogy Lassú Víz, de persze azért partot mos (nevet). Ha nincs rajtam stressz, akkor elkezdek szöszölni. Ezt sokan nem szeretik, de én így hallom meg a film ritmusát, így tudom kiszedni a koszokat. És bár azt mondják, hogy a határidő a legjobb múzsa, rám ez nem igaz, mert az számomra elég kényszeredett múzsa.
Csapó Virág a biciklire szerelt Go-Pro kamerával
A Színművészetin végeztél színészosztályban. Hogyan lett belőled filmes?
Igen, ugyanabban az osztályban végeztem, ahol Anger Zsolt, Fekete Ernő, Hajdú Steve, Kamarás Iván, Schell Judit, Marozsán Erika, de aztán nem úgy alakult az élet. Van egy olyan érzésem, hogy közepes színész lettem volna és ezt nem akartam. Azt nem mondom, hogy abban, amit most csinálok, nem érzem időnként, hogy közepes vagyok, de úgy látom magam színészként, hogy szomorúan üldögélnék egy színházi büfében és iszogatnám a rozéfröccsöt, ami nem lenne túl jó. Viszont az nagyon jó oldala, hogy így kialakult egy nagyszerű kapcsolatrendszerem színházi emberekkel, amelyből jól tudok táplálkozni filmesként.
Hogyan pályáztatok a Médiatanács-támogatásra?
Én Osváth Gábor producernek beszéltem erről az ötletről, és ő mondta, hogy lehetne pályázni a Médiatanácshoz. Írtunk egy szinopszist, és karácsony előtt felhívott, hogy megkaptuk a támogatást, szóval nagyon jó karácsonyi ajándék volt.
Részlet a filmből, Ónodi Eszter az este játszott darabról mesél
Van olyan ötleted, amit beadnál még a pályázatok valamelyikére?
Van egy ötletem, ami pont a színészosztályommal kapcsolatos. Idén volt 20 éve, hogy végeztünk a színművészetin. Azóta minden évben azt csináljuk, hogy április 11-én, a költészet napján találkozunk egy kávézóban és beszélgetünk, mindig aki éppen akkor ráér. Ráadásul rászoktunk arra, hogy összegyűjtöttük a vizsgaelőadásaink felvételeit, amiből elég szép felvételgyűjtemény lett. A 20. évfordulót éppen Schell Juci szervezte meg, összegyűltünk nem csak mi, hanem a volt tanáraink is egy helyen, régi felvételeket néztünk, sokat beszélgettünk és nevettünk. Vittem magammal kamerát, mert tudtam, hogy ezt érdemes lenne felvenni. Ott volt például Eszenyi Enikő, Máté Gábor, Benedek Miklós, és nagyon jó volt azt látni, hogy visítva röhögnek azon, hogy hogyan énekeltünk mi annak idején operaáriákat. Ebből van egy kb. 45 percnyi nyersanyagom. Ezek nem beszélgetések, csak hangulat, de egy interjúsorozattal egy nagyon klassz dokumentumfilmet lehetne csinálni belőle ennek a legendás osztálynak az elmúlt 20 évéről. Bízom benne, hogy esetleg majd lesz lehetőségem ezt megcsinálni.
