Helló, szia, csókolom! címmel rendezett dokumentumfilmet korunk párválasztási problémáiról Oláh Kata rendező. A film felhívja a figyelmet az önbizalomhiányos fiatalokra, és rávilágít arra, hogy nyitottsággal mennyi mindent elérhetünk. A történet három szálon fut: egyrészt bemutatja az idős generáció ismerkedési szokásait, másrészt azt, hogy mit tanulhatnak a fiatal fiúk csajozási tréningeken, harmadrészt pedig megjeleníti egy fiatal blogger lány véleményét. A Médiatanács Ember Judit-pályázatán támogatott alkotást november 30-án, hétfőn 23.55-kor mutatja be a Duna TV. A film részleteiről Oláh Kata rendezőt kérdeztük.
Az alkotóról dióhéjban
Oláh Kata rendező, producer. Nevét főként dokumentumfilmek, de fikciós alkotások stáblistájában is olvashatjuk, több mint húsz éve dolgozik a film-, illetve televíziós szakmában. Férje Csukás Sándor operatőr, akivel gyakran dolgozik együtt. Nevéhez fűződik a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának keretében elsőként elkészült filmalkotás, A griff, a dámvad és a varjú, amely három részben három nagyformátumú erdélyi polihisztort mutat be. Emellett több filmtervét is támogatta már a testület, többek között egy cigányzenész dinasztiáról szóló dokumentumfilmet, valamint egy a Káli-medence kincseit bemutató alkotást.
– Hogyan hoztátok össze a film három dimenzióját? Mi volt a koncepció?
– Manapság a fiúk arról panaszkodnak, hogy nincsenek helyes, klassz lányok, a lányok pedig arról, hogy nincsenek jó pasik, ezért úgy gondoltam, ezzel a kérdéssel érdemes foglalkozni. Teljesen ledöbbentem, amikor rátaláltam a PUA nevű közösségre, ahol tréningeken tanítanak fiatal férfiakat arra, hogyan kell csajozni. Az volt a fő irány, hogy ezt bemutassam, aztán pedig arra lettem kíváncsi, hogy hogyan megy ez manapság az öregeknél. Olyan időseket kerestem, akik még hetven fölött is szívesen ismerkednek, vágnak bele új párkapcsolatba. Így jutottam el a táncklubokba. Aztán eszünkbe jutott az is, hogy ebben a történetben így alig jelenik meg a nő, ezért kerestünk egy érdekes, határozott véleménnyel rendelkező lányt is.
– Az egész filmben csak bújtatottan jelenik meg az alkotó véleménye. Mégis, ha meg kellene fogalmaznod, mi volt a szándékod a film elkészítésével, mit mondanál?
– Azt szeretném elérni, hogy az előítéleteinket egy kicsit próbáljuk meg lebogozni magunkról. Például a tréninget végig furcsa szemmel nézzük, hogy úristen, itt mi történik, de a végén, remélem, hogy egy kicsit máshogy látják majd a nézők is azt, hogy mire is jó ez a tanfolyam. Ugyanúgy, első ránézésre vicces lehet, hogy a hét minden napján délután háromkor báli ruhába öltözve táncikáznak a nyugdíjasok valahol, de ha belegondolsz, azt mondod, nahát, mennyire igazuk van! Jó látni, hogy igenis felveszik a szép ruhájukat, és ha kell, akkor a hölgyek csak egymással, de néhány órán át önfeledten táncolnak. Bízom benne, hogy ezek a példák okot adnak arra, hogy ne féljünk kilépni a komfortzónánkból – ahogy ezt Mex, a tréner is tanácsolja diákjainak –, és merjünk belevágni új dolgokba.
A film egyik legemlékezetesebb jelenete: az idős pár tagjai nem pontosan ugyanúgy emlékeznek, mi tetszett meg a férfiban a nőnek.
– Az öregek tánca a testiséget, az egymás megérintését is szimbolizálja. A tanfolyamos részben is kiemelt szerep jut annak, hogy meg akarják tanítani a férfiakat, hogyan nyúljanak a nőkhöz.
– Ez is bizony sokkal jobban megy az idősebbeknek. Az online létezés szerintem nagy szerepet játszik abban, hogy ma már nem nagyon merik vagy nem tudják jól megérinteni egymást a fiatalok. Karolina, a blogger lány mondja ki azt, ami szerintem a legjobban jellemzi a két generáció közti különbséget: ma már nincs szükség egy férfire, hiszen az egyikkel ez a jó, a másikkal meg az. Nincs szükség egy bizonyos Nagy Ő-re.
– Ez a bemutatott három szál mennyire képes reprezentálni azt, ami ma a valóságban van?
– Semmiképpen nem szánom ezt egy átfogó tanulmánynak. Mind a három szál egy valamennyire extrém helyzetet mutat be, ami érdekes, de nem reprezentatív. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy szembeállítsam a fiúk csajozási tréningjeit egy hasonlóval, ami nőknek szól, de ilyen nem létezik. Talán azért, mert a nők az elmúlt évtizedek alatt kénytelenek voltak megkeményedni, a férfiak pedig nem tanulták meg, hogyan birkózzanak meg az új típusú, határozott nőkkel. Nehéz ez, én is igyekszem a fiamat igazi pasinak nevelni.
– Szerinted létezik olyan, hogy igazi pasi vagy igazi nő?
– Nyilvánvalóan nincs. Igazi pasinak és igazi nőnek lenni nagy frusztráció lehet. És persze mindenkinek más a jó pasi és a jó nő. De nagyon ledöbbentettek azok a felvételek, amiket a siófoki tréningezős táborban rejtett kamerákkal készítettünk a tréningen részt vevő fiúk csajozásáról. Egyrészt egyik lány sem vette észre, hogy kamerával követjük őket, másrészt tízből nyolcan megadták a számukat. Számomra nagyon furcsa, hogy csajozni lehet egy olyan mondattal, hogy „jaj de szexi vagy”. De ha a mélyére nézel, ez az egész tanfolyam nem is a csajozásról szól, hanem arról, hogy önbizalmat tudjanak fejleszteni az ide beiratkozó fiúk.
Egy tréner egy fiatal fiút tanít „csajozni” Siófokon.
– Mi okozhatja szerinted ezt az önbizalomhiányt a fiataloknál?
– Elcsépelt gondolat, de egyértelműen a médiából áramló elvárás miatt van ez. Ilyennek meg olyannak kell lennem, és ha én másmilyen vagyok, akkor biztos nem kellek senkinek. Biztosan szerepet játszik az online kommunikáció is, ami nagyon sok félreértésre ad okot, ebből is látszik, hogy a személyes kommunikáció semmivel nem helyettesíthető. Ezt csinálják nagyon jól az öregek. Gondolj csak bele, hogy egy rosszul értelmezett SMS akár egy kapcsolatnak is véget vethet, hiszen így esélye sincs a másik félnek, hogy kifejtse, hogy hogyan értette, amit írt. A másik dolog pedig a türelem hiánya. A türelmetlenség és a bizalmatlanság az alapproblémája az emberi kapcsolatoknak.
– Milyen extrém vagy nehéz helyzet adódott a forgatás során?
– Az egyik idős szereplő, János motorbalesete. Mert ugyan minden film attól jó, ha van benne dráma, de ekkora drámát nem kívántunk. Nagyon megijedtünk, amikor János percekig feküdt mozdulatlanul a földön. Ebben a helyzetben egy etikai kérdés is felmerült: felvegyük-e az eseményeket. Nem vagyok híradós, nekem ez nehezen megy, de azért voltunk ott, hogy rögzítsük azt, ami történik, és csak remélhettük, hogy nem lesz nagyobb baj. Szerencsére nem lett.
János motorozás közben.
– Tartjátok a kapcsolatot a szereplőkkel?
– Igen, én érzelmileg mindig involválódok, így minden filmemből maradnak meg kapcsolataim. Inkább az idősekkel tartjuk a kapcsolatot. Ez is érdekes, ha ők megnyílnak, beengednek, akkor már igénylik is, hogy megmaradjon a viszony.
– Mit gondolsz, milyen kapaszkodót tud adni a film egy fiatalnak, aki éppen párválasztás előtt van?
– Remélem, hogy azt, amire én is rájöttem, hogy az egész az önbizalomról szól. Hogy igenis meg lehet csinálni, meg lehet kapni az állást, és meg lehet kapni a nőt is, akire vágyom. Meg kell tanulni hinni magunkban, és akkor menni fog.
– A film a Médiatanács Ember Judit-pályázatának támogatásával készülhetett el, mi a véleményed a pályázati rendszerről?
– Amit nagyon sajnálok, hogy ilyen késői időpontban vetíti a televízió a filmet. Még nem hívtam fel a szereplőket, de nem tudom, mit mondanak majd az idősek, ha meghallják, hogy éjfélkor kerül adásba, bár tudom, hogy ez nem a Médiatanács kompetenciája. Jó, hogy lehet egy évben többször is pályázni. Nagyon jó a többfordulós rendszer, hogy lehetőség van személyesen is beszélnünk a filmről. Például erről a filmről azt hitte a bizottság, hogy a csajozós tréninget tartó cég reklámfilmje lesz, de a meghallgatáson sikerült meggyőznöm őket az ellenkezőjéről. Még egy dolgot tudok javaslatként megfogalmazni: jó lenne, ha a filmeknek nemcsak az elkészülésére, hanem az utóéletére, a terjesztésére is írnának ki pályázatot, hiszen az lenne a lényeg, hogy valóban eljussanak a nézőkhöz és hassanak rájuk. Például milyen jó lenne, ha ennek a filmnek országszerte szervezhetnénk olyan vetítéseket, amik után beszélgethetnénk a nézőkkel a filmben felmerült kérdésekről.
