Bácskai bolyongók az Álom havában

2017.03.13. 09:49 :: Sajtoiroda

Egy 17. századi történetet mesél el az Álom hava című történelmi drámafilm, amely három bácskai bujdosó főszereplésével a Duna Worldön debütál szombaton a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült alkotások közül. A Városi legendák című animációs sorozatnak újabb két része lesz először látható a hétvégén az M2-n. Március 15-én ismétlésben megtekinthető lesz Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilm, a Szigetközről szóló látványos természetfilm és a Bem József életével foglalkozó ismeretterjesztő film.

PREMIEREK:

Városi legendák – Telefonbetyár, Aranka szerelmei (r.: Glaser Kati)

Az animációs sorozat egy képzeletbeli Magyarország városi legendáinak világában játszódik, ahol minden részben új szereplőkkel és azok extrém történeteivel találkozhatunk. A két új részben egy telefonbetyár és egy szerelem sztoriját ismerhetjük meg. A 78 éves Nagy Lajosné ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, bizonyos Szundi nevű elkövető ellen, aki a reggeli órákban telefonon rendszeresen hívogatja, zaklatja. A másik epizódban Arankát, a szobrászművészt ismerhetjük meg, aki azért ment férjhez, mert rászakadt egy polc. Az alkotók másodszor kaptak lehetőséget a Médiatanácstól a humoros históriák megalkotására, a második évadban tíz rész készülhetett el a Dargay Attila-pályázat támogatásával. M2, március 18., szombat, 19.05 és március 19., vasárnap, 19.1_44.jpg05

Álom hava (r: Bicskei Zoltán)

Bicskei Zoltán játékfilmje 1690 decemberében (Álom hava) játszódik. Néhány szakadt ruhájú ember vánszorog Bácskában. A török fosztogatás rányomta a bélyegét a vidékre, a bujdosók Aracson kötnek ki, ahol a gótikus templom romjaiban is monumentális látványt nyújt. Vajon a három különös szerzet megtalálja-e végre a helyét a világban, miután táltosokkal és szent királyok szellemével sem lelt új otthonra? Lehet-e még közösség a romokon? A kétszer ötvenperces dráma első része. A Médiatanács a Fehér György pályázaton támogatta a film elkészülését. Duna World, március 18., szombat, 16.20

ISMÉTLÉSEK:

A természetfilmezés kulisszatitkai – Természetfilmesek és egyéb állatfajták (r: Lerner János)

A természetfilmes azon ritka fajok egyike, amelyik földünk legextrémebb helyein is előfordul. A 16 részes sorozat rendezők, szerkesztők és operatőrök segítségével a természetfilmezés háttérmunkájába enged betekintést. M5, március 13., hétfő, 12.20. Spektrum, március 14–17., kedd–péntek, 5.30

Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája (r: Szederkényi Olga)

A hosszú évszázados történelmi gyökerekkel rendelkező erdélyi arisztokrácia a 20. század elején viszontagságos időket élt át: Trianon után a többség Magyarországra menekült, majd egy részüknek a második világháború után itthon sem lehetett maradása, Róma, London, Párizs, New York és a világ más részei nyújtottak menedéket. A dokumentumfilm azt dolgozza fel, hogyan élt tovább az erdélyi elit, mi maradt a gazdag örökségből, és hogyan tekintenek vissza az „óhazára” az utódok. Hír Tv, március 15., szerda, 11.00; ismétlés: március 16., csütörtök, 2.00

2_38.jpg

Vad Szigetköz (r: Mosonyi Szabolcs)

Többszörös fesztiválnyertes természetfilm Európa legnagyobb szárazföldi deltájának változó vízi világáról. Magyarország iparilag fejlett nyugati részében az autópályák, ipari parkok, erőművek mellett azonban található egy hatalmas hordalékkúp, szigetszerű falvakkal, erdőkkel, rétekkel, nádasokkal övezve. A természet ádáz harccal őrzi gazdagságát. M5, március 15., szerda, 18.00; ismétlés: március 16., csütörtök, 10.05

Vad Szigetköz - A szárazföldi delta from Szabolcs Mosonyi on Vimeo.

Az égbe temetett tábornok – Bem József (r.: Farkas György)

Bem apó földi maradványai 76 évig pihentek az aleppói temetőben, majd szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. Ahhoz, hogy beállhasson a török hadseregbe, Bem tábornoknak fel kellett vennie a muzulmán hitet, ezért újratemetésekor a lengyel püspöki kar nem engedélyezte keresztény földbe temetését. A leleményes Szyszko Bohusz szobrászművész egy hat oszlopra helyezett, mesterséges tó közepén megépített szarkofágot tervezett a tábornok végső nyughelyéül. Duna Tv, március 15., szerda, 21.05

A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok (r.: Gauder Áron)

Tudományos ismeretterjesztő film a barlangi medvére vadászó érdi neandervölgyi emberekről. A film paleodetektívje az érdi Fundoklia-völgybe utazik, hogy felkutassa az egykor ott élt Neander-völgyi medvevadászok nyomait, és szakértők segítségével rekonstruálja életüket. Spektrum, március 16., csütörtök, 8.05

A nagy fafilm (r: Molnár Attila Dávid)

Az ismeretterjesztő film a Gerecse hegységben, az erdő közepén álló öreg tölgy történetét meséli el. Ez a kocsányostölgy az egyik leghatalmasabb fa Magyarországon. A film bemutatja, mi minden történik egy fával élete során annak ellenére, hogy ezalatt egy tapodtat sem mozdul. Spektrum, március 17., péntek, 8.50

Nagyi meséi – Meló munkát keres (r: Hegedűs Hanna Léna, Hegedűs II László)

A sárkányok általában barlanglakó, ijesztő lények, ám Meló ebben a Molnár Piroska narrálta animációs mesében egy panelház kilencedik emeletén él egy kicsi zugban és elkeseredett. Hosszas keresgélés után talál csak munkát, ami viszont igazán testhez álló: szénégetőben dolgozhat. M2, március 18., szombat, 11.20

Két székely (r: Lukács Csaba)

Párhuzamos portréfilm Barabási-Albert László hálózatkutatóról és Kolumbán Gábor tanár-gazdálkodóról. A film a hálózatok dinamikáját kutató nemzetközi hírű tudós és a zajos világtól visszavonultan, ötven bivallyal élő tanár ellentétére épül. M5, március 18., szombat, 21.15; ismétlés: 23.30

Vasgyökerek (r: Varga Ágota)

Dr. Sipos József egyik utolsó végzettje az egykori híres magyar nyelvű marosvásárhelyi orvosképzésnek. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező doktor a hetvenes években a magyar értelmiség aktív szervezője volt, azonban kiváltotta az akkori hatalmi szervek ellenszenvét. Disszidált, elárult lett, de elárultatásával sosem akart szembesülni. Másik életében fa- és fémszobrásznak tartja magát, aki ócskavasak után kajtató teleplátogató és padlásjáró, szenvedélyes örökséggyűjtő. Hír Tv, március 19., vasárnap, 23.00; ismétlés: március 20., hétfő, 11.00

komment

Címkék: ajánló Médiatanács Magyar Média Mecenatúra

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása