Grosan Cristina rövidfilmjében a hatvanhat éves Mimi egy plasztikai műtét-kupont kap ajándékba a férjétől. A Mamma Mia Klinika szolgáltatásait alapvetően fenntartásokkal kezelő nő története olyan témákat feszeget a romantikus komédia stílusában, mint az idősekről kialakított társadalmi előítéletek vagy az újrakezdés lehetősége. A filmet szeptember 3-án, 23:15-kor mutatja be a Petőfi Tévé. Az Átalakítás folyamatban című alkotásról a rendezővel és Takács Katalinnal, a film főszereplőjével beszélgettünk.
Az alkotókról dióhéjban
Grosan Cristina rendező, forgatókönyvíró, de vizuális kommunikációval is foglalkozik a reklámszakmában. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen végzett Film és TV szakon, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design szakán folytatta tanulmányait. Rövidfilmjei olyan fesztiválok versenyprogramjaiban vettek részt világszerte, mint a Sarajevo Film Fesztivál, a Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál, a Brüsszeli Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál vagy a London Rövidfilm Fesztivál, de a Clermont Ferrand Nemzetközi Filmfesztiválon és a Helsinki Filmfesztiválon is vetítették filmjeit. A Vakáció a tengerparton című kisfilmje elnyerte a Sarajevo Film Fesztivál Sarajevo City of Film elnevezésű kiemelt programjának a nagydíját, több mint negyven fesztivál vetítette, 2015-ben egy hónapig játszották az ausztrál mozikban Andrea Arnold Fishtank című alkotása nyitófilmjeként. Jelenleg első nagyjátékfilmje forgatókönyvén dolgozik és szorgalmasan próbál visszatérni a fotózáshoz.
Takács Katalin Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész. Játszott többek között a veszprémi Petőfi Színházban, a debreceni Csokonai Színházban és a fővárosi Radnóti Miklós Színházban, jelenleg a Budaörsi Latinovics Színház társulatának tagja. Az utóbbi években a Félvilág és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmekben láthatták őt a mozinézők.
Napjaink modern problémája, hogy a médiából kapott képek miatt a nőknek irreális elvárásaik vannak a saját testükkel és külsejükkel kapcsolatban, te személy szerint miért tartottad fontosnak ezt a témát feldolgozni?
Grosan Cristina: Az ember olyan dolgokról csinál filmet, amik foglalkoztatják, és engem sok más dolog mellett ez is foglalkoztat. A különböző korokban nem csak a testünk változik, az is, hogy mi mit gondolunk magunkról. Érdekes dolog, hogy mit tartasz szépnek magadon ötévesen vagy húszévesen. Vagy ha problémád van a kinézeteddel, az hogy néz ki gyerekként, harmincévesen, és így tovább.
Kati, te mit gondolsz erről a helyzetről mint nő és mint színésznő?
Takács Katalin: Visszatekintve sokkal szebbnek látom magam a különböző életszakaszaimban, mint akkor láttam magam. Negyvenéves korig – ha nem rongálod magad – valójában gyönyörű vagy. Amikor fiatal vagy, az azt jelenti, hogy a sejtjeid élettel telik, virulnak, kiteltek. Mindig csodálkozom, mikor valaki harmincöt évesen azt mondja magáról, hogy változtatna magán, mert úgy érzi, öregszik. Nevetséges. Én hatvan után kezdtem érezni, hogy valami már nem olyan. Persze minden életszakaszban megéltem az a problémát, hogy Jézusom, öregszem. De most érkeztem el oda, hogy nehéz feldolgozni, hogy nem vagyok olyan friss. Cristi filmje megmutatja, valójában mi az, amitől szép vagy, amitől jól nézel ki. Nagyon döntő, hogy kikkel veszed körül magad, hol élsz, és mennyire engeded magadat kihasználni, mondjuk egy férj által. Hiszen a filmben is a férj mondja azt, hogy anyukám, elég roggyant vagy.
Pillanatkép a filmből (operatőr: Blaumann Edit)
Ahogyan ti is említettétek, egy nőt minden különböző életszakaszában foglalkoztatja a külseje, igazából már huszonévesek is frusztráltak emiatt. Miért pont egy nyugdíjas korú nőre írtad a forgatókönyvet?
GC: Az igaz, hogy plasztikázni már minden korban lehet. Vannak olyan kuponok, hogy ha anyukaként elmész a klinikára, a kisfiad fülét is megigazítják akciósan. De miközben kutattam a témában azt láttam, hogy a plasztikai sebészet inkább a negyvenes, ötvenes nőket célozza meg. Amit egyfelől igazságtalannak érezek, hiszen miért pont ők. Másrészt azt vettem észre, hogy egy bizonyos kor után a színésznőket beskatulyázzák ilyen anyuka-nagymama szerepekbe, és nem nagyon láthatóak. Erre az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne egy tinis-szerelmes sztori hatvanévesekkel, és ugyan úgy nézhető és élvezhető lenne. Sőt, a filmben a kis csókjelenet a kapunál számomra annyira cuki, benne van minden frissesség, ami abba benne kell, hogy legyen.
Kati, hogyan reagálnál, ha kapnál a párodtól egy ilyen kupont?
TK: Próbálom magam karbantartani, harcolni azzal, hogy ne lefele mutassanak a ráncaim. Bár foglalkoztatott a gondolat, hogy bizonyos vonásokat eltüntessek magamról, de próbálom inkább jógával, arctornával edzeni magam. Maximum, ha a szemhéjam nagyon ráborul majd a szememre, akkor azt megcsináltatom. De alapvetően nem akarok magamon változtatni. Ha a páromtól kapnék ilyen kupont, inkább társaságot keresnék, elutaznék valahova, megpróbálnék pár napra kikapcsolódni vagy elküldeném őt valamilyen terápiára (nevet). Nem szeretném a vonásaimat megváltoztatni. Egyrészt nem Amerikában élünk, ahol a színésznők kötelező jelleggel plasztikáztatnak, másrészt, ha megnézed a kezemet, vagy a gondolkodásomat, akkor az már nem lesz negyvenéves soha. Vagy annyi mindent meg kellene csináltatni, hogy nem szívesen költenék el annyi pénzt, nagyon sajnálnám erre. És persze azt sem szeretném, hogy más nézzen rám vissza a tükörből. Pedig mikor ma reggel belenéztem, nem voltam megelégedve azzal, ahogy kinézek, de ha ilyen van, akkor kitalálok valamit. Például veletek találkozom, és sokkal jobban érzem magam. Nem vagyok híve a plasztikának.
Work in Progress (Átalakítás folyamatban) trailer v1. from Cristina Grosan on Vimeo.
GC: A projekt legelején is beszéltünk erről, és Kati mondtad, hogy most már van olyan, hogy kimész smink nélkül a lakásból. Számomra egy nagy felszabadulásnak hangzott, hogy nem akarsz megfelelni, és ez annyira szimpatikus volt.
TK: Volt idő, amikor, megfelelési kényszerből bizonyítani akartam, hogy én még jól nézek ki. Most már azt gondolom, hogy fogadjanak el ilyennek, és inkább magamnak akarok megfelelni. De valóban negyven-ötven körül jön ez a „még mindig jól akarok kinézni” dolog erősen elő a nőknél. Amikor ez a macsó társadalom is leírja a nőket, sokszor azzal, hogy fiatalabb feleségeket választanak. Mintha az a kisfiú, akit felnevelt egy anya, akarná bizonygatni, hogy: én vagyok az erősebb, nem az anyukám. Ez nem feminista duma, szeretem a férfiakat, de fontosnak tartom a nemek közötti egyensúlyt, tiszteletet. De a világ is nagyon megváltozott, az ember kinyit egy újságot, és abban gyönyörű emberek, gyönyörű lakásokban élnek, ez nagyon frusztráló lehet sokaknak. Egyébként én is nagyon szeretem nézni a szép embereket, örömet okoz a szépség. De ha nem értékeljük azt, ami belül van, ha csak a kirakatot nézzük, az probléma. Szerintem ettől ürülnek ki a kapcsolatok, hogy az emberek nem bírják elviselni és feldolgozni, hogy milyen a párjuk belülről… Hogy mit ad nekem az az ember, azon kívül, hogy külsőleg hogy néz ki.
Takács Katalin és Rainer-Micsinyei Nóra a set-ben (werk: Adi Bulboacă)
Hogyan készültél fel a szerepre?
TK: Adtam magamat (nevet).
Kétszer is megnéztem a filmet, és azt gondolom, hogy teljesen nyilvánvaló és tiszta az üzenet, de azért vannak benne olyan részletek – főleg a teknősbékás –, amiken nagyon kellett gondolkodnom, hogy mit is szűrök le belőle magamnak. Azt láttam ezekben a jelenetekben, hogy gondolkodásra akarod késztetni a nézőt. Ez mennyire tudatos?
GC: Tudatos, de inkább ez arról szól, hogy nagyon szerettünk a vágószobában Gorácz Vanda vágóval kísérletezni. Persze kikészítette Nedeczky Dóra producert és Vodál Vera gyártásvezetőt, hogy több helyen le volt írva a forgatókönyvben, hogy „teknős insertek”, de nem volt részletezve, ez mit jelent, mit kell hozzá előkészíteni stb. Ez egy szimbólum, ami exponálva volt itt-ott, hogy a teknős valakié a klinikán. Mindenki úgy interpretálja, ahogy szeretné. Már visszakaptam azokat az értelmezéseket, amiket szerettem volna közvetíteni, de nincs egyértelmű megfejtés a teknősre.
Igen, mert mindenki máshogy értelmezi. De a te indíttatásod mi volt ezt a szimbólumt használni?
GC: Szerintem nem jó, ha én megmagyarázom, mit is jelképez. A teknős valakinek a szobaállata, aki ott mászkál a hotelben, és szerettem volna, ha ez az abszurd karakter visszatér egy kulcsfontosságú pillanatban is.
Bán János színész és Grosan Cristina rendező a set-ben (werk: Adi Bulboacă)
Nagyon szép a film képi világa. A látvány megtervezése mennyire közös munka a látványtervezővel? Mennyire hozott be ő új dolgokat a te elképzeléseidhez képest?
GC: Abszolút közös munka volt, körülbelül két hónapig tartott megtalálni a helyszínt Gelsi Zoltán látványtervezővel. Csomó látványtervet is hozott, és a legtöbb úgy is valósult meg, ahogy kitaláltuk. Próbáltuk kihasználni ezt a nagyon érdekes helyszínt, amit Siófokon találtunk, a Tillai Ernő építész által tervezett modernista szállodát, ami 1978 és 1983 között épült. És azzal, hogy a külvilágot úgy szemléljük, hogy közben sose vagyunk kint, azt akartam elérni, hogy a néző egy kicsit azt érezze, nem tudja, hol van.
Rendezői monitor (kép: Grosan Cristina)
Most nagyon sok alkotót felsoroltunk, kik azok, akiket még meg szeretnél említeni a film kapcsán?
GC: A szereplőgárda szerintem nagyon erős lett, Kati mellett Bán János, Huzella Júlia, Rainer-Micsinyei Nóra, Vajdai Vilmos és Bán Bálint játszanak a filmben. A betétdalt pedig Tóth Evelin énekli.
Most éppen min dolgozol?
GC: Most készítek elő egy új kisjátékfilmet, egy adaptációt, és egy nagyjátékfilmet fejlesztek, amelyben társíróm Rajner-Micsinyei Nóra, aki egyik szereplője az Átalakítás folyamatban-nak.
Milyen a viszonyod a kisfilmhez? Igazából egy gyakorlat a nagyfilmre, vagy egy olyan műfaj, amit valóban szeretsz csinálni?
Én a kisfilmre nem gyakorlási lehetőségként tekintek. Vannak olyan történetek, amik úgy élnek igazán, hogy tizenhárom percben mondod el őket, és vannak, amik százhúsz percet igényelnek, mert úgy tudnak jobban kibontakozni. Vannak képek, érzelmek, karakterek, amik megragadnak, ott égnek a fejemben, és köréjük építek fel valamit. Remélem nyolcvanévesen is csinálni fogok még kisfilmet, de nem helyettesíti, vagy nem egy gyakorlás a nagyjátékfilmhez. Van olyan nagyjátékfilm, aminél azt érzem, hogy ez nagyon jó kisjátékfilm lett volna…
Gelsi Zoltán díszlettervező a set-ben (werk: Adi Bulboacă)
Kati, téged hol láthat a közönség mostanában?
TK: A Belvárosi Színházban játszom a Vőlegény című darabban, aztán a Spinózában lesz majd november végén egy darab Freudról és Ferenczi Sándorról, amiben én Ferenczi feleségeként emlékezem vissza az ő személyükre. A Trafóban is lesz egy érdekes munkám, Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényéből csinál majd Szenteczki Zita rendező egy videót. Januártól pedig a Katona József Színházban próbálok.
Cristi, mi a véleményed a mecenatúraprogramról?
GC: Nagyon hálás vagyok, hogy meg tudtam csinálni ezt a filmet. Azt látom, hogy rengeteg kisfilm készült mostanában és látszanak ennek a korszaknak a sikerei. Egyszerűen fogalmazva: nagyon jó, hogy van mecenatúraprogram. Persze tudom, hogy a producernek bonyolultabb dolga volt, de nekem nagyon megkönnyítette a munkámat, hogy egyértelmű lépések és határidők voltak, és volt egy hosszú időszak, amikor hagytak dolgozni. Ha jól tudom, most már kétszer lehet évente pályázni,
