A magyar sajtószabadságért aggódók közös, ám megkérdőjelezhető feltevésre alapozva támadják a médiaszabályozást. A sajtószabadságot más alapvető joghoz képest minden körülmények között magasabb rendűnek tekintik, amit más jog védelme érdekében sem szabad korlátozni - írja a Magyar Narancs e heti számában Koltay András, a Médiatanács tagja.
A Freedom House 2012. május elején tette közzé szokásos éves jelentését, amelyben a sajtószabadság állapotát méri fel az egyes országokban. A jelentés szerint Magyarország 2011-ben a „szabad” sajtójú országok közül a „részben szabad” sajtójú országok közé került. Az alábbi néhány pontban kizárólag a jelentés tényszerűen hamis állításaira, illetve az erősen vitatható ténybeli alapokon nyugvó véleményekre reflektálunk.
A Médiatanács jogalkalmazóként érdeklődéssel figyeli a médiatörvény egyes módosításai körül kialakult polémiát. A jogszabály-módosításokat természetesen lehet és kell is bírálni, ez a parlamenti döntéshozatal természetes velejárója, ugyanakkor szomorú, hogy a szakmaiság és a hatályos médiajogi szabályok ismerete még mindig, - az új médiatörvény hatályba lépése után csaknem másfél évvel is - alapvető hiányosságokat mutat.
Az Európa Tanács (ET) magyar médiaszabályozásról készülő jelentésének véglegesítéséhez korábban a Médiatanács is felajánlotta szakmai segítségét. A hatóság jelezte, kívánatosnak tartja, hogy az ET által a magyar médiaszabályozásról készítendő elemzés végső formájában elfogulatlan, tárgyi tévedésektől mentes, kellően alapos legyen, és ne alkalmazzon kettős mércét. A jelentés teljes szövege még nem nyilvános, de néhány megállapítása már napvilágot látott, ami sajnos mindennek ellenkezőjét vetíti előre.
(…) Nagyon fontos számunkra a külföldi szakértők véleménye, és segítő szándékú észrevételeik. Éppen emiatt kérem, amennyiben a jövőben is az eddigiekhez hasonló kiemelt figyelmet fordít a magyar médiaszabályozásra, azt a lehető legnagyobb körültekintéssel és méltányos megközelítéssel tegye. Ennek érdekében örömmel ajánlom fel a magam, illetve munkatársaim segítségét. (…)
Ha a MÚOSZ ennyire nincs tisztában az újságírás jogi követelményeivel, a média szabályozásával, annak egyik kézenfekvő oka lehet, hogy még soha nem találkoztak e normákkal, azaz nem volt dolguk a médiatörvénnyel. Ez a feltételezés – ha igaznak bizonyul – önmagában is cáfolja a médiaszabályozás korlátozó jellegére hivatkozó erőteljes kritikákat.
Előrebocsátom, egyetemi kutatóként nagy figyelemmel követtem Majtényi László professzor úr adatvédelmi jogi munkásságát; a Hírszerző tavaly még azt is megszámolta, hány alkalommal hivatkoztam meg könyvemben (állítólag tízszer). Ha a Médiatanács egyötödeként nem érezném „megszólítva magam” legutóbbi cikke (blogbejegyzése) által, nem is vetemedtem volna arra, hogy vitába száljak vele. Mindazonáltal fontosnak gondolom, hogy az általa felvetett – széles nyilvánosságot is kapott – ügyben megkíséreljem összefoglalni a hatóság álláspontját, az általa vitatott határozat mögött álló érveket. (Cikke A tudatlanság hatalom címmel a Mérték Médiaelemző Műhely blogján jelent meg.)
A nemrégiben lezajlott egyik budapesti frekvenciapályázaton vesztes fél hangosan vitatta a hatóság döntését, és a bírósághoz fordult jogorvoslatért. A hírt szinte minden médium közzétette. Ugyanakkor mindannyian elfeledkeztek egy apró, de fontos momentumról, mégpedig arról, hogy a frekvenciapályázaton alulmaradt fél érdemi, teljes körű jogorvoslathoz való jogát, éppen (a vesztes által is) sokat kárhoztatott új médiaszabályozás teremtette meg.
A Közép-európai Egyetem kebelén belül működő Center for Media & Communication Studies január elején közzétett egy terjedelmes összefoglalót, amelynek tárgya a magyar médiaszabályozás legvitatottabb rendelkezéseinek összehasonlító európai vizsgálata. Az összefoglaló készítői arra keresték a választ, hogy mennyire illeszthető be a magyar szabályozás más európai médiaszabályozások közé, mennyire felelnek meg a magyar törvények az európai példáknak.
