„Kinn van a levegőben...” - miért kell fizetni a frekvenciahasználatért?

2011.06.29. 13:51 :: Tanácsnok


Az egyes frekvenciák használata kapcsán fel-felvetődik az a kérdés, hogy miért is kell fizetni a frekvenciák használatáért, miközben az a tér, amelyben a frekvenciát használjuk, mindenkié. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, hogy a frekvencia olyan, mint az oxigén, aminek a belégzéséért szintén nem fizetünk.

Nos, a felvetés első pillanatban jogosnak tűnhet, azonban jelentős különbség van a levegő és a frekvencia használata között. A történelem eddigi fázisaiban – és reméljük ez még sokáig így lesz – az oxigént az emberek, az élőlények nem egymás elől szívják el, az újratermelődik s így mindenkinek a rendelkezésére áll. Eddig még nem merült fel olyan probléma, hogy az élőlények lélegzése során versenyhelyzet alakuljon ki, s dönteni kelljen abban, ki vehet levegőt és ki nem. A környezetszennyezés ugyan egyre nagyobb problémát jelent (és egyre több pénzbe kerül), szerencsére azonban még nem tartunk ott, hogy be kelljen osztani a Föld oxigénkészletét.

A frekvenciákkal egészen más a helyzet. Ha valaki egy adott frekvenciasávot használ, akkor abban a körzetben, ahová a frekvenciasáv jelei eljutnak, más ugyanazt a sávot nem használhatja, mert akkor a két rendszer jelei zavarnák egymást. Ez a körzet lehet egészen kicsi, néhányszor 10 méteres, sok esetben azonban a felhasználási körzet országos, sőt – a rádióhullámok terjedése következtében – az országhatáron is átnyúlhat. Vannak olyan alkalmazások, ahol a körzet még ennél is nagyobb, s egész kontinensekre, vagy az egész világra kiterjedően foglalt. A kisméretű körzetekre jó példa a Wi-Fi rendszerek működése vagy a Bluetooth alkalmazások világa, nagyobb – akár országos lehet – egy rádió vagy televízió adás jeleinek a hatóköre, s ennél is nagyobb a szabványosított mobil rendszerek sávkijelölése vagy a műholdas rendszerek frekvenciasávja.

Ebből az is következik, hogy a frekvenciasávok használatát országon belül is, de az országok között koordinálni kell, hogy elejét vegyük az állandó zavartatásoknak. Hosszú, vitákkal és szakmai érvekkel teli világértekezleteken dől el, hogy melyik frekvenciasáv mire használható, és ezeket a szabályokat nagyon szigorúan be kell tartani. Ennek következtében a frekvenciasávok egy ország, egy régió korlátos erőforrásaiként jelennek meg, és ebből már érzékelhető, hogy ezekkel a sávokkal egy jól kidolgozott rendszer alapján kell gazdálkodni. Ennek a gazdálkodásnak pedig szükségszerű következménye, hogy az adott sávok használati jogának az odaítélése másokat kiszoríthat ugyanebből a sávból, tehát éles verseny folyik a frekvenciák használatáért.

Ez az egyik legnagyobb különbség a (még) korlátlanul rendelkezésünkre álló oxigén és a frekvencia között. A frekvenciasávok döntő része ezért engedélyköteles, mert bárki azokat nem használhatja, az zavarokat okozna a működésben. Ugyanakkor az is fontos, hogy ezek a frekvenciák gazdaságosan legyenek kihasználva, valóban csak az foglaljon és csak annyit a korlátos erőforrásokból, amire az adott szolgáltatáshoz szüksége van. Ennek az elvnek a betartására pedig – amióta a föníciaiak a pénzt feltalálták – a leghatékonyabb megoldást a korlátozott erőforrások használatának a pénzben kifejezett értéke adja.

Amúgy nem egyedi eset az, hogy az állam a korlátos erőforrásokért folyó versenyben havi- vagy éves díjakhoz köti a közvagyon – pl. természeti kincsek – használatát vagy kitermelését. Gondoljunk csak a közterület foglalási díjra, a bányakoncessziókra vagy a szintén közvagyont képező legelők, erdők használatára vagy a halászati engedélyekre. Ha a frekvenciasávok használatáért kért díjakat morálisan megkérdőjelezzük, akkor mindezeket szintén meg lehetne kérdőjelezni, de mindez nyilván nem eredményezne működőképes rendszert.

2 komment

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása