Interjú Belenykij Alexander rendezővel, aki szerint higgadtabb hangvételű diszkusszióra lenne szükség
A Médiatanács Huszárik-pályázata támogatja Belenykij Alexander kisjátékfilmjét, amely egy megtörtént esetet dolgoz fel 1956-ból, a forradalom idejéből. A Budapesten élő moszkvai születésű rendező alkotása a magyar fővárosban, a szabadságharc végén játszódik, és két fiatal, egy magyar diák és egy orosz kiskatona tragikus és értelmetlen haláláról szól. Blogunk a film hátteréről kérdezte a rendezőt.
Az alkotóról dióhéjban:
Belenykij Alexander Balázs Béla-díjas rendező 1939-ben született Moszkvában. Mérnöki diplomájának megszerzése után színészképzésben vett részt a hatvanas években. 1971-ben elvégezte az Összoroszországi Állami Filmművészeti Egyetem népszerű-tudományos és tv-film rendezői szakát, ezután ismeretterjesztő filmeket rendezett. Harminc éve él Magyarországon, és a Mafilmnél, később a Movinál, illetve a Helios Stúdióban dolgozott. Az orosz és a magyar világ találkozásával 2004-es riportfilmjében is foglalkozott már, amely Jancsó Miklósról és Nyikita Mihalkovról szól. Darvas Iván főszereplésével 1989-ben készült az Őszi lárma című kisjátékfilmje, amely egy 1956-ban szétszakadt család sorsát mutatja be.
– Nem először nyúl az ’56-os forradalomhoz, korábban már megrendezte az Őszi lárma című kisjátékfilmjét. Miért érezte úgy, hogy ismét ezt a témát kell kamera elé vinnie?
– Először is szeretném azzal kezdeni, hogy magamat magyar rendezőnek tartom. Legfőbb célom az volt mind az Őszi lárma c. filmemben, mind a most készülő filmemben, hogy az ’56-os eseményeket sajátos, művészi szempontból mutassam be.
Az ’56-os szabadságharc idején 17 éves voltam, ekkor még nem fogtam fel, nem foghattam fel ennek az eseménynek a súlyát, jelentőségét. 1963-ban ismertem meg a feleségemet, Varga Nellit, aki valamennyi filmem forgatókönyvének társszerzője. Az általa megélt és akkor fiatalon nekem elmesélt története megrendített és elgondolkodtatott. A történet a következő: kislányként sorban álltak kenyérért, amikor a szemközti ház ablakából egy ittas magyar "honfitárs" sortüzet nyitott egy Kalasnyikovval az összes sorban állóra. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy teljes anarchia és káosz uralkodott, megjegyzem, mint valamennyi forradalom idején. Nincsen fekete vagy fehér, jó vagy rossz, csak a túlélés ösztöne működik.
Emellett úgy éreztem, hogy ’56-ról rendkívül kevés objektív hangvételű irodalom jelent meg. Az akkori szovjet értelmiséghez hasonlóan ellenszenvvel viseltettem a szovjet politika, hatalom iránt. Amikor a 80-as évek elején Magyarországra költöztem, és magyar rendezőként kezdtem el filmezni, úgymond "disszidensfilmet" szerettem volna forgatni. Amikor ehhez felkutattam az ’56-ról rendelkezésre álló archív felvételeket, megragadt bennem egy felvétel, melyen a felbőszült tömeg a "Ruszkik haza!" felkiáltást ismételte szüntelenül. Ez a momentum szolgált alapul az Őszi lárma c. filmemhez. Feleségemmel együtt elkészítettük a forgatókönyv első változatát, amelyet megmutattam Darvas Ivánnak, aki érdekesnek találta, és vállalta a főszerepet. Enélkül nem készült volna el a film. Darvas Iván a következő megjegyzést tette hozzá: „Szeretem az oroszokat, de ki nem állhatom a szovjeteket, ugye érti a különbséget?” Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen kaliberű tehetséggel, színészóriással dolgozhattam együtt.
– Miért lett a most készülő filmjének címe Lá B-moll?
– Ez egy zenei terminus, amely azt jelenti, hogy fél hanggal lejjebb kell játszani az adott művet. Az én interpretációm szerint ugyanis az eddigi emelkedett, patetikus szemléletet fontos lenne felváltani egy higgadtabb hangvételű diszkusszióra. Először nyúltunk olyan témához, mint a fiatalok szerepe és szenvedése az ’56-os események során.
Fotó: Dreamstime.com
– A Médiatanáccsal kötött szerződésük szerint jövő év közepéig kell elkészíteniük az ötperces rövidfilmet. Hol tartanak a munkálatok jelenleg?
– Még a kezdeti fázisban van a film forgatása, a felvételek helyszínét keressük jelenleg. Mivel Budapest nagyon megváltozott az idők folyamán, elég nehéz már például macskaköves utat találni.
– A koncepció szerint ugyanaz a színész játssza majd a magyar és a szovjet kiskatonát. Mi ennek az oka? Ki lesz a kiválasztott színész?
– A főszereplőt még nem választottuk ki. A forgatókönyv szerint egy 18-19 éves fiatalemberről lenne szó, aki nagyon fogékony a külső ingerekre, belső lelki világa érzékeny és fejlett. A példa kedvéért a fiatal Anthony Perkins karakterét tudnám elképzelni. Halál és élet között vergődő fiatalemberről van szó, mintegy az egzisztencialista írók, filozófusok "modellje". A profi, tapasztalt színészeknek is nehéz eljátszani egy ilyen szerepet, nemhogy egy fiatal "pályakezdőnek". Az okot és alapot, remélem, hogy majd a néző meg fogja érteni, illetve értékelni fogja. Erről nem szeretnék most többet elárulni.
–Mi a véleménye a Médiatanács filmtámogatási rendszeréről? Ön szerint előny vagy hátrány volt külföldi származása a pályázat elbírálásakor?
– Magyarországon már 30 éve élek. Úgy érzem, hogy abszolút professzionális légkör fogadott, hasonlóan a moszkvaihoz. Soha nem tapasztaltam semmi negatív hozzáállást, hátrányt amiatt, hogy orosz származású vagyok, sőt kifejezetten készségesek, barátságosak az itteni szakmabeliek. Különösen kiemelném Mészáros Márta rendezőt, aki segített mindenben a kezdeti évek során. A külföldi származást tehát nem tekintem sem előnynek, sem hátránynak, legfeljebb másképpen látom a történelmi eseményeket. Hálás vagyok a Médiatanácsnak, hogy elfogadták a koncepciómat.
– Magyarországon élő oroszként hogyan éli meg az október 23-ai nemzeti ünnepünket? Milyen érzések töltik el például, amikor egy tudósítást lát egy a forradalomhoz kapcsolódó megemlékezésről?
– Azt hiszem, nem lehet egyoldalúan, egyértelműen viszonyulni ’56-hoz. Lényegesnek tartom, hogy nemcsak ünnepelni szükséges, hanem elgondolkodni és leginkább "feldolgozni" a saját történelmet. Véleményem szerint Oroszországban is fontos lenne egy revízió ezen eseményeket illetően.
–Mit gondol, pár év múlva ismét visszatér majd 1956-hoz egy újabb kisjátékfilm erejéig?
– 74 éves vagyok, ezért az sem tudom, hogy holnap mi fog történni velem. Nem bocsátkoznék jóslatokba, mindenesetre abból a tényből, hogy ismét ’56-ról forgatok, nem következik, hogy harmadszor is visszanyúlnék a témához.
