„Friss nyelven beszél 1956-ról”

2014.02.18. 09:55 :: Sajtoiroda

Interjú Szász Attila rendezővel A berni követ c. film forgatásáról

Ősszel forgatták és február 25-én, kedden 20.20-kor az M1-en láthatja a televíziónéző közönség a Médiatanács által támogatott legfrissebb magyar filmet. A berni követ című alkotás a Magyar Média Mecenatúra program Fehér György tévéfilmes pályázatán elnyert támogatásból készült.

Az alkotóról dióhéjban:

Szasz_Attila.jpgSzász Attila 1972-ben születet, produceri diplomáját 23 éves korában szerezte a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Az iskolai évek alatt több tucat rövidfilmet készített. Bár gyermekkora óta a rendezés iránt vonzódott, sokáig filmkritikusként dolgozott. 2000-től a Vox filmes magazin főszerkesztője lett, egy évvel később rendezte meg első reklámfilmjét. 2002-ben hagyott fel az újságírással és azóta több mint 150 reklámfilm rendezésére kérték fel. Első rövidfilmjét – Most látszom, most nem látszom – 2004-ben rendezte. A 30 perces filmet több mint 100 fesztiválra válogatták be 5 kontinensen, ahol 18 díjat söpört be.

– Köbli Norbert a film forgatókönyvével korábban már támogatást kapott a Médiatanács Egri Lajos pályázatán. Hogyan dőlt el, hogy Ön rendezi majd a filmet?

– Nem sokkal a Médiatanács Fehér György tévéfilmes pályázatának megjelenése előtt összeült Köbli Norbert és Lajos Tamás a Szabadság különjárat c. szintén Médiatanács által támogatott fim forgatókönyvírója és producere, és a megbeszélésén Norbi engem javasolt A berni követ rendezőjének. Részben azért gondolt rám, mert szerette a rövidfilmemet, másrészt régóta szerettünk volna együtt dolgozni egy filmen, hiszen amióta a Vox magazinnál útjaink keresztezték egymást, figyelemmel kísértük és tiszteltük egymás munkáját.

Amikor Norbi elküldte a forgatókönyvet, azonnal igent mondtam a felkérésre. Nem volt nehéz döntés: A berni követ egy izgalmas, feszültséggel teli történet, ami számomra azért volt különösen fontos, mert éreztem benne egy olyan film lehetőségét, amely intenzíven tud hatni a nézőre.

Valamint azt is éreztem, hogy mai, friss nyelven beszél 1956-ról, és olyan klasszikus témákról, mint a szabadság vagy a mártírság fogalma.

– Miben változott az eredeti történet?

– A film megtörtént esetet dolgoz fel: 1958. augusztus 16-án két magyar emigráns (a filmben Szabó Kimmel Tamás és Kádas József) tört be a berni magyar nagykövetségre. Miközben az épületet körbevette a svájci rendőrség, a berni magyar emigránsok pedig spontán tüntetésbe kezdtek az utcán, a két támadó odabent tűzpárbajba keveredett a követség munkatársaival.

Amit ehhez Köbli Norbi hozzátett, az elsősorban az, hogy a srácok a mi filmünkben túszul ejtik a nagykövetet (Kulka János), és szinte valós időben kibontakozik egy fordulatokkal és feszültésggel teli túszdráma. Ahogy a film elején egy felirattal jelezzük: ez egy lehetséges verziója annak, ami a támadás során a követségen valójában történhetett.

Norbi az első perctől kezdve megváltoztatta a szereplők neveit, és kitalált olyan elemeket, amelyekről a jelentések nem szóltak, ám dramaturgiai szempontból fontosak és izgalmassá teszik a filmet. Én mindenképpen szerettem volna a történetbe egy olyan vonalat, ami érzelmileg is megfoghatja a nézőt, így lett az egyik túszejtő ex-barátnőjéből aktív barátnő, aki az eredeti verzióban valahol a történet harmadánál bukkant fel, a kész filmben pedig már a nyitójelenetben találkozunk vele. Ő képviseli a kívülállót, aki a történet során a legtöbbet változik, a néző rajta keresztül, vele együtt tud igazán izgulni a srácokért.

werkfoto_hatul_KobliNorbert_SzaszAttila.jpg

A forgatás: hátul Köbli Norbert és Szász Attila

– Ön mit gondol az eredeti történetről? Figyelemfelkeltésből, vagy valami más céllal követték el tettüket a fiatalok?

– Megoszlanak a vélemények, én végigolvastam a jelentést és történelmi katonai szakértőkkel is beszéltünk. Ők azon az állásponton voltak, hogy a támadás elsősorban egy figyelemfelhívó tett volt. Hangos, látványos akciót akartak, amivel újra előtérbe kerülhetett Európában a magyarországi ’56-os forradalom kérdése. Az utolsó csepp a pohárban számukra Nagy Imre kivégzése volt – napra pontosan két hónappal később támadták meg a követséget.

werkfoto_utcajelenet.jpg

A forgatás

 Hol forgatták le végül a svájci Bernben játszódó filmet?

– A film nagyjából egy helyszínen, a berni magyar nagykövetségen játszódik, de mi Magyarországon forgattunk. Szerencsére sikerült olyan épületet találnunk, amely kívül-belül tökéletesen megfelelt a céljainknak: hibátlan volt az utcakülsője és még egy kávézó is volt vele szemben, éppen úgy, ahogy azt Norbi a könyvben leírta. Az, hogy a forgatás közben nem kellett költöznünk, egyetlen helyszínen fel tudtunk venni minden jelenetet, óriási fegyvertény volt számunkra. Esélyünk sem lett volna máskülönben 17 nap alatt leforgatni ezt a filmet.

– Mennyire volt fontos a látványvilág? Nehezítette a munkát, hogy a képeken az 50-es éveknek kellett visszaköszönnie?

– A kosztümös film a legköltségesebb műfaj, hiszen korabeli ruhákat, berendezést, kellékeket és díszletet igényel. Komoly kreativitásra volt szükség minden részlegtől, hogy mindezt úgy oldják meg egy tévéfilmes keretből, hogy közben ne sérüljön a látvány. Az első perctől fogva azt tűztük ki célul, hogy mozifilmes színvonalú látványra törekszünk, csak annyiban lesz ez tévéfilm, hogy 100-110 perc helyett 75 perc hosszú lesz. Az elképzeléseinket sikerült megvalósítani, ami csakis a lelkes és tehetséges alkotótársaimnak köszönhető. Rájöttem, hogy nem mindig baj, ha keretek szorítják az embert: annál nagyobb találékonyságra sarkall minden stábtagot.

werkforgatas_keszulasmink.jpg

Készül a smink

– Milyen gyorsan alakult ki a szereposztás?

– Néhány szerepre azonnal tudtuk, kit szeretnénk, őket megkerestük, örömmel igent mondtak. A többieket egy hosszadalmas, de mérhetetlenül izgalmas casting során válogattuk ki, amelybe bevontunk egy casting ügynökséget is. Reklámfilmesként ritkán van alkalmam ilyen kaliberű színészekkel dolgozni, óriási élmény volt közel 100 nagyszerű színészt megismerni két hét leforgása alatt.

A neheze akkor kezdődött, amikor átcsúsztunk szeptemberre a forgatással, és a színészek augusztus végén megkapták a színházi titkárságoktól a próbarendjüket. Gyakorlatilag szinte mindenki azonnal egyeztethetetlenné vált, a heteken át gondosan összerakott gyártási terv repült a kukába, és kezdtük elölről a sakkozást. Két színészről kénytelenek voltunk lemondani – a többieket sikerült vérverejtékkel megtartani. Volt olyan szerep, amire 3 nappal a forgatás előtt még castingoltunk. Végül mindegyikükkel boldog voltam, mert mindenki többet hozott ki a szerepből, mint amire valaha is számítottam.

Csak, hogy néhányukat kiemeljem: Kulka János alakítja a berni követet. Fenomenális színész, óriási élmény volt vele a munka. Hihetetlen mélységet, emberi esendőséget vitt ebbe a komplex szerepbe, szerintem még sosem láttuk ilyennek. Balsai Móni játssza a feleségét, aki kellő eleganciával és fájdalommal töltötte meg a figurát, vele a klasszikus hitchcocki szőkeséget sikerült a filmbe csempészni. A két túszejtő, Szabó Kimmel Tamás és Kádas József között hihetetlen összhang volt, a közöttük vibráló dinamika töltötte meg élettel a papíron amúgy elég nehezen megkülönböztethető két karaktert, kettejük tehetsége és intelligenciája működteti valójában az egész filmet. Szikszai Rémusznak annyira erős a jelenléte a filmben, hogy bár ő áll a rossz oldalon, mégis már-már neki szurkolunk. Lovas Rozi magyar mozgóképen ritkán látható érzékenységgel oldotta meg a szerepét, nem is értem, miért nem árasztották eddig még el filmajánlatokkal. Túl hosszú lenne a lista, mindegyik színész munkája lenyűgözött, a legkisebb szerepet is profin, felkészülten, és tehetséggel oldották meg. Ha netán túl elfogultnak hangoznék a színészekkel kapcsolatban, az azért van, mert az is vagyok: életem meghatározó élménye volt velük forgatni.

jelenetfoto_SzikszaiRemusz_LadobiAdam_KulkaJanos.jpg

A berni követ, jelenetfotó (Szikszai Rémusz, Lábodi Ádám, Kulka János)

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a kezdetektől fogva szerettem volna egy echte svájci figurát a berni nyomozó szerepére. A casting-ügynökségen keresztül botlottunk bele egy svájci színészbe, akinek gyanúsan magyar hangzású neve volt: Laszlo Kish. Kiderült, hogy 56-ban emigráltak a szülei és ő már Baselban született. Felkerestük az ügynökét, és László nagyon megörült a lehetőségnek. Elvállalta a szerepet, és még a szövegkönyv német nyelvű részeinek lektorálásában is segített, gyakorolt a színészekkel. Igazi profi filmszínész 30 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött, aki autentikus svájci dialektust hozott a filmbe.

jelenetfoto_Laszlo_I_Kish.jpg

A berni követ, jelenetfotó: Laszlo I. Kish

– Hogyan vették fel a mozgalmas akciójeleneteteket?

– Szinte végig két kamerával forgattunk, amely nemcsak felgyorsította a forgatást, de lehetővé tette, hogy a mozgalmasabb jeleneteket a vágás során sok rövid snittből tudjuk összerakni, amitől pergőbb és feszültebb lett a film. Nagy Andris operatőrrel évek óta dolgozom együtt, de ilyen gyorsan még sosem forgattunk. Volt, hogy napi 50 beállítást is felvettünk, pedig a napi 15-20-as átlagot színvonalasan tartani is kemény.

jelenetfoto_KulkaJanos_KadasJozsef.jpg

A berni követ, jelenetfotó: Kádas József, Kulka János

Az utómunka legalább akkora kihívást jelentett, mint az előkészítés és a forgatás, elsősorban a rövid határidők miatt. Ráadásul nem szokványos 75 percről van szó: a filmben 1400 vágás és több mint 300 helyszínváltás van. A vágó, Pamacs, azaz Hargittai Laci és a hangmérnök, Major Csaba hihetetlen tempójú és lenyűgöző munkát végeztek, le a kalappal.

A zenét Parádi Gergőre bíztuk, aki azonnal ráérzett a film hangzására. Legalább 50 percnyi filmzenét készített, igazi klasszikus hangzásban, minden perce kincs – még azok is, amiket végül nem használtunk fel.

– Mit gondol a Médiatanács tévéfilmes pályázatáról? Fontos, hogy legyenek ilyen kiírások?

– Nagyon fontosnak tartom. Az előkészület során szembesültem azzal, hogy a szakmai hierarchiában igencsak mostohagyerek a tévéfilm: szomorú volt tapasztalni, hogy sok szakember választott reklámfilmes, játékfilmes vagy bérmunkát helyettünk, nehéz volt minden posztra megfelelő stábtagot találni. A színészeink viszont nagyon boldogak voltak, hogy forgathatnak – rólam már nem is beszélve. Pedig külföldön lassan nagyobb megbecsülés övezi a tévés műfajokat: világsztárok egyre sűrűbben vállalnak televíziós feladatokat, legyen az tévéfilm vagy sorozat, jónevű rendezők és írók találják meg a számításukat a képernyőn, miközben a mozifilmek többsége egy kaptafára készül, sablonokból és klisékből épül fel. Izgalmas és hasznos terep ez azoknak az alkotóknak, akik edzésben szeretnék tartani a kreatív izmaikat, és rá tudnak érezni arra, hogy milyen léptékű és stílusú történetet lehet a mozifilmekhez képest jóval szerényebb keretek közé szorítva is magas színvonalon, izgalmasan elmesélni. Látva a Médiatanács Fehér György pályázatának keretében készült eddigi alkotásokat, úgy érzem, szinte filmről filmre nő a színvonal, és remélhetőleg vele együtt a tévéfilmek presztizse is.

És ne felejtsük el, hogy egy főműsoridőben bemutatott film egy este alatt 250-350 ezres nézőszámot is képes produkálni, amiről jelenleg a hazai mozifilmek csak álmodozhatnak. Ez a nézettség a tehetséges fiatal színészeknek is kiváló lehetőség arra, hogy megismerje és megszeresse őket a közönség.

– Mikor láthatják a nézők a filmet?

– Február 19-én az Átrium moziban lesz a Heti Válasz Filmklubban a díszbemutató, az M1 pedig ezt követően február 25-én, kedden 20.20-kor tűzi műsorára. Ezt, ha minden igaz, szinte azonnali DVD-megjelenés követi. Nem éppen szokványos út, de szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a film. Abban reménykedünk, hogy mindenkinek kellemes meglepetést okoz majd.

A film előzetese:

komment

Címkék: tévéfilm Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Köbli Norbert Fehér György Szász Attila

A Médiatanács blogról

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának blogja. A Médiatanács tagjai: Karas Monika elnök, Budai László, Hankiss Ágnes, Szadai Károly és Meszleny László.

Weboldal a médiatörvényről

Ugrás a www.mediatorveny.hu-ra

Mecenatúra – Pályázati tükör

mecenatura_uj_310x222.jpg

A Médiatanács a Facebookon

  

Mecenatúra a Facebookon

                 

A Médiatanács YouTube-csatornája

Iratkozz fel YouTube-csatornámra
süti beállítások módosítása